P. Szabó Mária : Dráma a Nemzeti Színházban 4.

Nyomtatás

Amikor a rendőrök kiértek a tett helyszínére, még ott találták a telefonáló fiatalembert. Egy kicsit odébb éppen harmadjára próbálta kiokádni a reggeli kávéját és az esti vacsoráját. Nem csodálkoztak rajta. Amit ott láttak, még az ő edzett gyomruknak is sok volt. A halott arca teljesen péppé volt verve. Az orvos szerint már nem élt, amikor az arcát hatalmas ütésekkel teljesen szétroncsolták. A húsmassza borzalmas látvány volt.
– Ezt a nőt előbb megfojtották, úgy hozhatták ide. Az arcát itt verték szét.
A helyszínelők dél körül végeztek.

A reggeli órákban bejelentés érkezett egy fiatal nő eltűnéséről. Dobai Katalin, harmincnégy éves színésznőt kereste családja, és keresték Zajkovics Endre színházigazgatót is. Egyszerre tűntek el. A nyomozók akár azt is gondolhatták volna, csak a szerelmes légyott lett meghosszabbítva, ha a női holttesten nem olyan ruhát találtak volna, amelyet nagy valószínűséggel a színésznő viselt. Így azután nem lehetett a dolgon túllépni, vagy várni még egy-két napot. Kalmár százados, ahogy megígérte Jenei Bálintnak, tájékoztatta őt az eddigi történésekről.
– Wanda! – ahogy a telefont letette, tudta, most az éppen csomagoló lánynak meg kell mondania, nem mennek sehová.
– Igen, szívem?
– Nem fogsz örülni annak, amit mondani fogok, de kérlek, legalább értsd meg!
– Hallgatlak! – a lány rosszat sejtve abbahagyta a csomagolást.
– Nem tudunk elutazni, Kedves! Be kell mennem dolgozni.
– Hmmm….akkor nincs mit tenni, be kell menned, – mosolygott a lány.
– Nem haragszol? –szokatlan volt ez a hozzáállás Wanda részéről, hisz minden kapcsolata emiatt ment tönkre. A kiszámíthatatlanság miatt, amely a munkáját jellemezte. Pedig ő is vágyott egy nyugodt kapcsolatra, a kiegyensúlyozott, kispolgári életre. Arra, hogy csak írhasson, reggel időben keljen, és este időben feküdjön. Legyen hétvégéje, és legyenek ünnepnapjai. Ám amikor jön egy telefon, megkötözni sem lehetne.

– Nem haragszom! – máris neki látott a kicsomagoláshoz.
– Imádlak, most rohannom kell! – már rohant is.
– Én is imádlak! – hallotta a csukott ajtó mögül.

Ahogy beérkezett a BRFK-ra, legelőször a századossal beszélt.

– A nőt előbb megfojtották, majd kocsival vitték ki a helyszínre. Itt roncsolták szét a felismerhetetlenségig az arcát valamilyen tompa tárggyal. Ha a gyilkos azt akarta volna, ne ismerjék fel a halottat, akkor levetkőztette volna. De rajta hagyta a ruháját, tele széklet és vizelet nyomokkal.
„Talán bosszú lehetett”, – gondolta Bálint.
– És Zajkovicsról nem tudtok semmit?
– Nem került elő, de nagyon valószínű, ő a gyilkos. A két ember mindenesetre szoros kapcsolatban állt egymással.
– Köszönöm a segítségedet, átveszem a nyomozást. A lány szüleit értesítettétek?
A százados arcából látta, hogy nem, tehát rá vár ez a hálátlan feladat.
– Na jó, akkor munkába lendülök!

Visszament az irodájába, két nyomozótársával átbeszélték a legsürgősebb teendőket. A fiúkat elküldte a színházba, ő pedig elindult a színésznő családjához. A nő egy pesti peremkerületben lakott a szüleivel. Rendezett környék, jómódúnak tűnő családi házak. A Pajtás utca 3. szám alatti ház udvarán hatalmas németjuhász kutya jelezte, vendég érkezett. Csengőre nincs is szükség.
– Jó napot kívánok! A rendőrségtől keresem Önöket, Jenei Bálint vagyok.
Az idősebb férfi remegő kézzel nyitja ki a kaput.
– Tud valamit a lányomról? – a férfi idegességében nem is köszönt, hangja is szinte sírósan csengett.
– Igen.
– Fáradjon be, kérem! A feleségem.
– Kezét csókolom!
– Jó napot! – a nő érzékelhetően nehezen szedte a levegőt.

„Istenem’, miért kell nekem ilyet csinálni!” – átkozta el magát sokadjára. Milyen nyomozó az, aki nem bírja a vér szagát, a rossz hír közlését…, és sorolni lehetne azt a rengeteg indokot, amiért rosszul választott pályát. Mégis, mikor kiemelten kezelt bűnügyekben kell nyomozni, mindig őt keresik meg legelőször. A szimata miatt. Történetek keringenek hihetetlen megérzéseiről, arról, hogy sosem nyúl mellé.

– Kérem, üljenek le, szomorú hírt kell Önökkel közölnöm. A lányukat ma reggel megtalálták a csepeli Duna part mellett, holtan.

Nem tudta szebben, de ezt nem is lehetett szépen közölni. Az asszony elájult. Bálint mentőt hívott, rájuk hagyta a két, pillanatok alatt évtizedeket öregedett embert.