Vandra Attila : Rendőrapuk árnyékában 12.

Nyomtatás

Az elkobzott autó

Esztojka János hazafelé menet nem nyugodott meg. Jóformán le se vette a cipőjét és kabátját, máris szólította Pétert. Intett neki, irány a szobája, előre engedte a delikvenst, majd becsukta maguk mögött az ajtót. Nincs szükség arra, hogy felesége megint a fia védelmére keljen.

-Te miért fényképezted le Vajna Pált?

Erre egy ártatlan báránynak az lenne a válasza: „Az ki?” Ám ha a vádlott a „miért?” kérdésre keresi a választ, a mozaikot összerakni idő kell, a késés pedig beismerés, főleg, ha a rendőrfőnök nyomozó volt egykor. Még mindig lenne egy értelmes válasz, de a rémület őszintévé teszi az ember hangsúlyát. A helyes válasz ez lenne: „Één? Én nem fényképeztem…” Nagy hiba ilyenkor ezt válaszolni:

– Nem én fényképeztem…
– Akkor ki?

Más stratégia nem maradt, mint a dacos hallgatás. Legalább a többieket nem árulja el… No, persze, ez további rendőr-apai adrenalintermelést hoz létre, ezzel számolni lehet. A kapcsolt memory scan felhevíti az agytekervényeket, amikor pedig hideg fejre lenne szükség. Jó lenne tudni most, mit tud a rendőrfőnök, akarom mondani az apja. Mindenesetre nem a hackelés a fő téma, tehát arról vagy nem tud, vagy nem kapcsolta hozzá. S akkor feltehetően nem tudhat minden névtelen levélről. Csak a fényképezés a téma… Hogy a fenébe derült fény rá? Hirtelen bevillant neki a jelenet, amit az autó tükrében látott. Amikor lefékezett hirtelen, és lefényképezték, Vajna Pál alaposan végigmérte az autót, valami gyanús lehetett neki. Megjegyezhette az autó rendszámát, és az után érdeklődött. Az autó pedig az apja nevén van…  Ez a felismerés kissé helyre billentette Pétert. Ám a feketeleves még csak ezután következett.
– Tudod mibe ártottad bele magad? Drog, embercsempészet, prostitúció, gyilkosságok sorozata! Vajna Pált kivégezték a tegnap! Ha valaki útjukba áll… Honnan tudtad, hogy Vajna Pál sáros? Miért nem mondtad nekem? – üvöltött torkaszakadtából.

– „Egy ismerősöm vett tőle füvet…” nem rossz kibúvó, de nem egy rendőrfőnök előtt. hiszen törvénysértés nem jelenteni.
– Apu, a suli negyede kipróbálta már… Nem vagyok spicli!
– Te is?
– Nem! – nézett fel ismét dacosan az apja szemébe. (Igaz, akartam…)

Hiába. Elvették tőle az autója kulcsát és iratait. „Akkor lesz újra, ha majd elmondod!”

„Ketyegve” ment ki a fia szobájából. Ilyen körülmények közt kell döntést hoznia, Balogh Károlynak az egész panziójában, vagy csak Jean van der Berg szobájában tartson házkutatást vagy esetleg otthon is? Sáros Balogh Károly, vagy a holland csak a panziójában szállt meg? S hogy a lúd legyen kövér, az apja nemcsak képviselő, de ráadásul a barátja is…

Mivel ő is, Márta is szerdán elvileg délutánosak voltak, a Csíki házaspárnak reggel akadt ideje tervezgetni. Béla húgának születésnapja van a hét végén, meg kellene látogatni, de jó lenne tudni, vajon ő a nyomozás miatt mikor ér rá. Mostanában elég nehéz kiszámítani. Végül vasárnapban egyeztek meg. Márta hívta fel Margitot bejelenteni magukat. Ebben a pillanatban a nyomozónak leesett a tantusz. Ha valaki ismert helyre megy, főleg idegen országba, akkor azt nem aznap, amikor átlépte a határt beszéli meg, hanem azelőtt! „Ha beérek az irodámba, első dolgom lesz levelet írni az ukránoknak!” – döntötte el. Ettől felvillanyozódva jóval munkaidejének megkezdése előtt bement a rendőrségre. Ott kiderült, tantusza nem csak neki van, hanem az ukránoknak is, és azoknál is le szokott esni. S ezúttal megelőzték. Egy e-mail várta:

„Átnéztük újra Ivan Zamircsuk telefonbeszélgetéseit. Január 30-án ugyan nem, de 28-án beszélt egy másik román számmal. És ezzel a számmal több romániai útja előtt beszélt! A szám 0040744326789. Kérjük ellenőrizzék a szám tulajdonosát.”

A szolgálatos altiszt nyitott be egy borítékot tartva a kezében.
– Az ezredes úr küldte, mielőtt távozott. Itt a házkutatási parancs, amit kért.

A házkutatási engedély nemcsak a panzióra, hanem Balogh Károly minden tulajdonára vonatkozott. Mellette egy üzenet: „Cselekedjen belátása szerint.” Az ezredes átdobta a döglött macskát az ő udvarára…. Ha Ivan Zamircsuk tényleg az ukránok által küldött telefonszám tulajdonosának adta át a lányokat, a házkutatás egy fiaskó lesz. A felelősség meg az övé… A halogatás mellett döntött. Előbb az ügyészséget hívta fel, engedélyért, hogy a telefontársaságtól lekérhesse a nevezett szám tulajdonosának nevét és címét. Percek alatt megérkezett faxon. Telefonhívás szakította meg kutakodásában.
– Jó napot főhadnagy úr, Önhöz irányított a szolgálatos rendőr. Ambrus Gergely vagyok, a szentkeresztbányai Hun tanya fogadó tulajdonosa. Néhány napja véletlenül akadtam rá a fogadó számítógépének előzményei közt egy ukrán weboldalra, azon egy kislány fényképe. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de ma egy régi újságba akartam csomagolni valamit, amelyen egy halott kislány képét találtam, akit Udvarhelyen találtak meggyilkolva. Deja vu érzésem támadt, s kikerestem a weboldalt, a két kép kísértetiesen hasonlít. Adjon meg egy mobil telefonszámot, s átküldöm a linket whatsappon.

A főhadnagy kérésére Ambrus Gergely kinyomozta, hogy öt fiatal ebédelt náluk pont egy héttel az első gyilkosság után, egy szerda délután. Egyik pincér adott engedélyt nekik, kinyomtatni valamit, feltehetően a linken talált fényképet. A fiatalok közül három fiú volt, kettő tizennyolcon felüli, a harmadik kilencedikesnek nézett ki, akárcsak a két lány. Ettek, megittak egy fél üveg bort négyen, az ötödik, aki nem ivott, a maradékot elpakolta, hogy majd megissza otthon. Játszottak valami társasjátékot, majd valamitől lázba jöttek, ezt a képet kinyomtatták, utána vidáman távoztak, nagyjából este hét körül. A pincér csak a sofőr keresztnevére emlékezik, Péternek hívták.

Csíky Béla megköszönte, biztosította, hogy nem követtek el semmi törvénytelenséget, majd bontotta a vonalat. Bár fontos információ birtokába nem jutott a gyilkosságokkal s a lánykereskedelemmel kapcsolatban, a hívás nem hagyta nyugodni. „Ez lehetett az első névtelen levél története” – vonta le a következtetést. Vajon a második is tőlük származott? Ők fényképezték le Vajna Pált is? Péter… Péter… villant fel tudatában Kászoni kapitány mondata: „Sejtem ki vezethette, nem szeretnék a fia helyében lenni.” Esztojka Péter! A rendőrparancsnok fia! Ő írta ezek szerint a második névtelen levelet is. Vagy inkább ők írták. S akkor a harmadikat is. „Erre egyedül még Csilla sem lenne képes” jutott eszébe a diák megfogalmazása. Mármint Csi-La. S ha a másik tizennyolc éven felüli Szőcs Ádám, akkor már Laci nem egyedül művelte. Ádám lehetett a beépített ember, amit eddig is sejtett. Hirtelen ötlettől vezérelve átküldte fia fényképét Ambrus Gergelynek, aki igazolta a feltevést. A fogadós elcsodálkozott a vonal bontása előtt még átjött kifakadáson:
– Megölöm ezt a kölyköt!

Ilyet rendőr sohasem mond. Csakhogy Csíky Béla főhadnagy abban a pillanatban apa volt és nem rendőr. A nyomozó úgy döntött, itt a falnak is füle van, egyébként is ez nem telefontéma. Ha hazaér, bármely óra is legyen az, kiveri az ágyból, s akkor… Nem, ezt nem lehet tovább halogatni. A „hogyan üti agyon”-ról nem maradt ideje merengeni, mert a telefontársaságtól megjött a várt információ: a szám tulajdonosa Dacian Vântu bukaresti üzletember. De miért hívta fel minden alkalommal Ivan Zamircsuk? Némi kutakodás után kiderítette, Máramarosban született, Avasújfaluban, harmincéves, nőtlen. Priusza nincs, de került már a rendőrség figyelmébe, mindannyiszor felmentették… Nővére vezető ügyész. Bátyja Răzvan Vântu máramarosi szenátor. Bár cége Bukarestben van bejegyezve, fiókvállalatai vannak nyolc megyében, köztük Máramarosban. Bukaresti lakásán kívül lehet több ingatlanja szerte az országban. Ezeket nem is olyan egyszerű feltérképezni, hiszen nincsenek egy országos adatbázisban, mivel az utánuk fizetett adó a helyi önkormányzatnak a jövedelmét képezi. Egyet sikerült megtalálnia, egy nyaralót Avasújfalu közelében, a hegyekben… De ha a lányokat oda vitte Ivan Zamircsuk, onnan miként került Okszana Ivancsuk Udvarhelyre?