A nyomok meglepő helyre vezetnek
A következő pillanatban csörögni kezdett a telefonja.
– Hol van? – kérdezte a nyomozó. – Miért ment el?
Vahur megtalálta a házat, ahonnan kijött a kislány, mielőtt megpróbálták megölni – felelte Kovács András, majd magyarázkodni kezdett. – Vahur nem mindennapi kutya. A rendőrkutyákat arra idomítják, hogy kövessenek egy keresett személyt. Nekünk erdészeknek időnként az is fontos, hogy megtaláljuk egy lelőtt vagy elpusztult anyaállat kölykeit. Ezért beidomítottam, hogy visszafelé is keresse a nyomokat, amelyek nem egyszer elvezettek például az elárvult őzgidák búvóhelyére.
– Jövünk! Adja meg a címet!
Már épp indult volna az öreg által megadott címre, amikor hozzá lépett egy csuromvizes, reszkető férfi.
– Árvay Botond vagyok, a sürgősségi osztályon dolgozom. Épp erre sétáltam, amikor véletlenül megláttam a víz által sodort testet. Kihoztam a folyóból, megpróbáltam újraéleszteni. Jött a mentő, elvitte. Nem én telefonáltam. Itt a névjegykártyám, két utcára lakom innen. Elmehetnék felöltözni? Nagyon fázom.
– Menjen! – felelte, majd szólt az egyik rendőrnek, kísérje el, s vegye jegyzőkönyvbe a tanúvallomást.
– Valaki ismeri az áldozatot? – nézett körbe Csíky Béla, de mindenki rázta a fejét. Csak egy nő szólt közbe.
– Itt maradt a kislány táskája – emelte fel a földről a ridikült.
A nyomozó már későn förmedt rá, hogy ne nyúljon hozzá. Most a nyomkövető kutyák elsősorban az ő szagára összpontosítanak majd. A kislányét alaposan lemosta róla a víz. Az épp a helyszínre érkező kutya hamarosan rá is talált a tömegben a sértődötten távozó segítőkész asszonyra. Miközben a rendőr elvezette a kutyát a folyó partja mellett, keresésre biztatva, hátha… A főhadnagy is kinyitotta a kis táskát. Személyi igazolvány nem volt benne, csak piperecikkek, egy kulcs, és egy mobiltelefon. Hiába próbálta elindítani, a vízben zárlatot kapott. Nagyot káromkodva indult meg a Kovács András által megadott címre jobbkeze, Enyedi őrmester kíséretében.
Miközben főnöke a tanúkkal váltott néhány szót, Enyedi őrmester sem ült tétlenül. Az áldozat öltözékéről vallatta ki a tanúkat. Végül a mozaik-információkból összeállt kép nem illett bele egy ágyból nemrég kikelt prosti sztereotípiájába: igényes öltözet, gondosan fésült haj, lófarokba kötve, aranyláncon függő kereszt a nyakában, alig észrevehető, jó ízlésű smink és rúzs… „Inkább egy olyan kislány benyomását keltette, aki találkára igyekezett.” – ahogyan egy fiatal nő megfogalmazta.
Miközben sietős léptekkel mentek az öreg erdész által megadott címre, erről beszámolt a főhadnagynak is. Erre a főhadnagy előkapta mobiltelefonját, és a kórházat hívta.
Megtudta, hogy a kislány az intenzív terápián van, még mindig kómában. Kérte, amint állapota engedi, végezzenek nőgyógyászati vizsgálatot és toxikológiai vizsgálatért is vegyenek vért tőle. Amint bontotta a vonalat az őrmesterre nézett, aki megcsóválta a fejét.
– Lehet, a három áldozatnak semmi köze egymáshoz, csak mindegyik rosszkor volt rossz helyen? Gerebenes Dénes mégis igazat mondana? Elég fura és nehezen hihető a történet a kámforrá vált párjáról, de teljességgel nem lehetetlen… Ez itt egy sorozatgyilkos tettének néz ki…
– De akkor miként került a sorozatgyilkos hálójába Okszana Ivancsuk? Az ilyen prostitúcióra kényszerített lányok nem sétafikálnak a Küküllő-parton, őket általában zárva tartják… Én Vajna Pál „kivégzése” után inkább arra tippelnék, hogy ezt a harmadik kislányt csak kiszemelhette, de a kislány rájött valamire, s más választása nem maradt.
Elméletét nem folytathatta, mert megérkeztek. A nyomozó nagyot nézett a ház láttán.
– Biztos ebben? – kérdezte hitetlenkedve az öreget. Esztojka rendőrezredes háza… Ám Vahur vad csaholása, minden kételyt eloszlatott.
– Ki lakik itt? – érdeklődött az öreg. Ránézett a házra még egyszer. Egyértelmű, valami nagykutya háza lehet… S nem rá tartozik. Jobb ha nem tud róla, mert ki tudja, ha elmeséli valakinek, s híre megy… Sürgősen másra terelte a szót. Inkább sietve tájékoztatta a nyomozót, hogy Vahur megtalálta a helyet is, ahol a vízbe dobhatták. A főhadnagy elküldte, hogy Enyedi őrmesternek mutassa meg a helyet, és szólt beosztottjának, hogy helyszínelőktől kérjen reflektort, majd a csengő felé fordult. Lehetséges ez? Tudta, az ezredes nincs otthon, a felesége sem. Péter lenne a tettes? A második névtelen levél lehetett egy kísérlet másra terelni a rendőrség figyelmét. Lacit és Ádámot valamiként rávette a hackelésre… „Úristen, elment a szép eszem…” rázta meg a fejét kijózanodás végett, majd megnyomta a csengőgombot.
Péter, amint meglátta a főhadnagyot, a távozó őrmestert és Kovács Andrást, a szimatoló Vahur társaságában, azonnal falfehér lett.
– Mi történt? Újabb áldozat? – mérte fel a helyzetet.
És a kislány innen, e házból jött ki előtte… Ki volt az?
Péter elsápadt. Válasz helyett előkapta zsebéből a telefonját, és látható pánikhangulatban tárcsázta Évit. A nyomozó felismerte unokahúga hangját.
– Azonnal gyere vissza, és hívd ide a többieket is! – szólt bele a beszélgetésbe ellentmondást nem tűrő hangon.
– Igenis… – jött a rémült válasz.
Péter látványos megkönnyebbülés után tárcsázta Krisztát is. A gépi hang felelt:
– Úristen… Kriszta… – telt meg a szeme könnyel.
A főhadnagy úgy kezdett üvölteni, hogy az apja esti kirohanása kismiska volt emellett.
– Elment az eszetek fiam? Jobb dolgotok nincs, mint egy ilyen súlyos bűntényben detektívesdit játszani? Azt hiszitek ez jó hecc, vagy játék? Itt az eredménye, egyik társatok halott! – kapott észbe, hogy az egész negyed hallja szavait, így elhallgatott, s a házba terelte a fiút. A néhány lépés alatt némileg lenyugodva a rendőrfőnököt tárcsázta.
– Ezredes úr, itt vagyok az Ön házában. Ki kell hallgatnom a kedves fiát a sorozatgyilkosságok ügyében. Van egy újabb áldozat, aki néhány perce az Ön házából távozott. Jobb, ha jelen van a kihallgatáson. És jobb, ha ITT hallgatom ki – nyomta meg a szót.
– Azonnal jövök – értett az ezredes a szóból.
