A hőscincér jól látta, aznap az alkony pillangószárnyakon szállt le a tölgyes azon nyiladékára, amelynek kapubejáratát Szarvas szomszéddal ketten védelmezték a hívatlan látogatók ellen.
Már minden üde zöldben állt, május vége felé ballagott Időapó. A pillangók még egy utolsó kortyra jöttek a nyiladék alján állandóan nyitva tartó, egy csöppnyi forrás által táplált vízkimérésbe. A forrás körül – ahova odasütött a Nap korábban, – kellemesen langyosak voltak a kövek.
A két hatalmas bogár hivatalához tartozott, hogy rendet tartsanak a forrás körül, a nyiladék-szurdok lakóinak nagygyűlésén. Ma éppen egy ilyenre készültek.
Szarvas szomszéd – övé volt a nyiladék legöregebb, korhadó tölgye –, külön testgyakorlatokat tartott: ijesztően felmeresztette hatalmas szarvait, amikre Szarvasné asszony módfelett büszke volt, több mint kétszáz csemetéjével egyetemben, akik éppen most költöztek át seregestül, a földgalacsinokból a környék évtizedek óta, minden háborítás nélkül haldokló, öreg tölgyeibe.
Hős szomszéd vitézül összedörzsölte torát és potrohát, ami ijesztő, nyiszogó hangokat hallatott, jelezvén, a hatalmas rágók jócskán borotvaélesek.
Ugyanő, mint kapuőr vígan megpödörte ostorszerűen csapkodó csápjait, amivel terelgetni szokta a sokadalmat, és ha kellett, oda-oda is suhintott.
Különösen sok bajt okozott a folyvást ugráló tücsök- és sáskanép. De a csigák szintén, akik állandóan elkéstek minden rendezvényről.
A vöröshangyák szárnyas hírnöke jelentette az egybegyűlteknek, látta, a szurdok délnyugati lejtőjén nagy esemény készül, amit minden szurdoklakónak meg kell ünnepelni.
A Tavasztündér varázspálcájának egy-egy korábbi legyintésére huszonöt – ötven centit nőttek, redőzött szárleveleik tövén, barnás-vöröses köpenybe burkolózva, titokzatos, új lakókat ringatnak a molyhos növényszárak.
Jóllehet, ez a nagy esemény évente ismétlődött bogáremlékezet óta, de át csak néhányan élték több ízben. Valahogy minden lakó érezte, ünnep ez, a szépség, az örök ismétlődés, mindnyájuk megújulásának fényes tanúságtétele, amit tisztelni, óvni kell minden körülmények között, hiszen kis világuk olyan törékeny, olyan esendő!
Elegendő például, ha betör egy falka vaddisznó élén Agyaras makkolni, inni a cseppnyi forrásból, és noha nem akarnak rosszat, csak élik életüket, túrásaikkal akár évekre is megszakíthatják a csoda ismétlődését. Igaz, ezeket a dúlásokat a Tavasztündér máshonnan, szél szárnyán átszitált, lisztszerű magokkal orvosolni szokta
*
Teljes holdtölte ígérkezett. A tölgyes nyiladékának minden lakója összegyűlt az aprócska forrás mellett. Ma a tenyérnyi csigák sem késtek, nem is volt semmi rendbontás, de Szarvas és Hős szomszéd árgus szemekkel figyelte, minden az ősi rítusok szerint folyjék.
Pontban éjfélkor – mintha a Hold mögül repülne elő -, virágfogatán megérkezett a Tavasztündér. Ilyenkor a nyiladék lakói mindig megcsodálták az itt nagyon ritkán megforduló szentjánosbogarakat, akik sejtelmes, zöldes fénnyel világították meg a holdárnyékos helyeket. A nagy eseményre a Hold felhő mögé rejtette arcát, hogy majd a végeredményről bizonyosodjon meg. Holdanyó nem volt rátarti, holott tudta, nélküle a Földön nem lehetne ezt az avatót megtartani.
A csigák már rég elindultak, le ne késsék a nagy eseményt, amikor a Tavasztündér pálcájának intésére az egész népesség a titokzatos növények felé indult, és hamarosan meg is érkezett.
Ekkor a Tündér fölemelte jobb mutatóujját, már csak Szarvas és Hős szomszéd repülésének brummogása hallatszott, apró ezüst csengőt vett elő varázsládájából, és a kedvesen csilingelő hang végig hullámzott a szurdok növényzetén, akár csak a szél fuvallata, mire a lepelként szolgáló, barnás-vöröses, karcsú levelek négyrét kinyíltak, és látni engedték a zöldes-sárgás mézajkat, ami kiöblösödött, és a közben előbújó Holdanyó fényében ezüstösen csillogott.
A sokat látott cincér, aki járt az emberek településén, és Andris egyszer megfogta, de rögvest elengedte, mert a Hős harapott, és ijesztően „nyikorgott” hozzá, megesküdött volna, hogy a faluban az asszonyok szakasztott ilyen alakú papucsokat viseltek.
A hőscincér és a szarvasbogár igazán nem volt csélcsap személyiség, de most örömükben, erjesztett virágnektárban oldott „instant” tölgyfaport ittak egy-egy stampedlivel, a szurdoklakók egészségére és arra, hogy a Boldogasszony papucsa – legnagyobb orchideafélénk – ne csak bogár -, de embernemzedékek sokaságának emlékezetéig pompázzon háborítatlan erdeinkben.
Legutóbbi módosítás: 2023.05.26. @ 15:01 :: Csillag Endre
