Mögötted csoszogva követ az idő
köpönye beborítja a perceket
ökölbe szorított kezét zsebre dugja,
benne,
lopott órák hevernek
Mögötted csoszogva követ az idő
köpönye beborítja a létedet
füle süket,
hangja nincsen,
és szeme elréved drága kincseden,
másodpercek,
hulló magvak,
élők,
fagyos talajon koppannak.
Oly tàvoli a tavasz még.