Kevés a mosoly mostanában, pedig bármire lehetne somolyogni, például tenyérbe rejtett szájjal; de ezt már régen nem csinálják. Valószínű ez is gyermekkori emlékem lehet. Ott vagyok a széna gyűjtők csapatában, de még gyerek. bírom a forró napot, kezemben könnyű favillával, s a román asszony bámul, miközben mosolyát a tenyerébe rejti. Jó asszony, még kenyérdarabkát is adott. Letörte és hátrafordult, (nagyon közvetlen egyébként és nagyon közlékeny,). Azt mondja, ennek e gyermeknek nagyobb a pucája, mint általában, látjátok? a rövidnadrágja kidudorodik. Hol? nem figyeltük, mondják vihogva a magyar asszonyok, és elkezdenek bámulni. Közben utánozzák a nénit, tenyerükkel eltakarják vigyorukat- Nézzetek csak, gondolom, na jó, s úgy teszek mint aki nem hallott semmit.
Akkor az asszonyok szétvetik lábukat és a szoknyák alatt elindul a vízesés, kiengedik a fáradt gőzt, a férfiak meg a bokor mellé szaladnak és csurgatnak nyögdécselve… de ez most hogy is jutott eszembe? Nem tudom, csak úgy, miközben arra gondolok, egyre kevesebb a mosoly a mai világban, régebben ez nem volt ennyire ritka.
