Évek óta etetjük apró, fekete napraforgó szemekkel, a nálunk lakó és a hozzánk vendégségbe járó madarakat. Szándékaink szerint persze, elsősorban a széncinegéket. Az élelmes, de nagyon kulturálatlanul étkező verebeket is kedveljük. Azt már kevésbé, hogy bele állnak az etetőbe, és kúpos csőrükkel a helyszínen akarják megnyitni a magokat, amivel kiverik azok zömét az etető alá és mindenhova. Tehát „pocsékolnak”.
A cinkék viszont rárepülnek az etetőre, még türelmesen be is osztják, melyikőjük mikor következik, kicsípnek egy-egy szemet, elrepülnek a közelbe, és ügyesen kikalapácsolják héjából a magot. Tehát takarékosak és beosztók.
Néhány éve azonban eltűntek a cinegék, mintha költözködővé váltak volna. Ezért megszüntettük – roppant irigy módon -, a kopolit (u-profil üveg) féltető alá rendszeresített „elmés” madáretetőt (https://youtu.be/HI5EAwRm3Wo).
Eszkábáltam egy odút „pinceműhelyemben”, és a ház teraszának egyik oszlopához erősítettem azt, az üvegtető alá.
A madarász c. operettből „kilépő” fiam, aki tényleg tagja a madártani egyesületnek, felvilágosított, ezek a vad és apró énekesek soha nem fészkelnek, költenek épületek tetői alatt, lett légyen az akár üvegből is.
Igaza lett. Két vagy három év elteltével csak azért láttam ezt be, mert egy széncinege – esküszöm, régi ismerősünk -, oda repült az odúhoz, bele bújt, kirepült, és megült az egyik összekötő vason, hosszasan rám nézett apró, mákszem szemével, és „lekiabálta” a fejemet, miközben fel- lerebbent az odúhoz, a vasra:
Jó ez az odú, de nem jó helyen van, nem érted, amit mondok?!
Megérettem végre, és kitettem a madárlakot az egykor hatalmas, ma már valamilyen betegségben halódó diófára. Izgatottan, már-már kétségek között vártuk, csak beköltözik „valaki” a kiadó lakásba. Mindez az idén, kora tavasszal történt.
Egy zummolható, nagy fényerejű távcsövet háromlábra (tripod) rögzítettem, és a binokuláris kialakítású szerkezet jobb oldali nézőkéjéhez (okulár) addig igazgattam Xiaomi Redmi Note 9 Pro telefonom egyik kameráját, amíg a fán csüngő odú éles képe meg nem jelent a teló képernyőjén.
Nos, erről a költő madár mit sem tudott, amit én persze igen barátságtalan magatartásnak vettem, de kissé türelmetlenül és reszkető kézzel kivártam, hogy őkelmét „lencsevégre” kaphassam.
Eddig a madár csendben volt, és szó szerint rejtőzködött. Frici, a szomszéd macska ennek ellenére kileste. Egy a tűztövisből vágott, göcsörtös bottal fenyegettem meg az uraságot, otthon tágasabb.
Közben megjött a széncinege jól ismert, kedves hangja. Nem gondolom, utódait szándékosan veszélybe sodró szülőről lenne szó. Ellenkezőleg: ez a gondoskodó madár természetes, hívó hangja, mert kicsinyei közel járhatnak a fejlődésben ahhoz, hogy kirepüljenek az immár nem feleslegesen barkácsolt odúból.
A minap szőlőt kötöztem, ma permeteztem, és örömmel hallottam a még az odúban lapuló apróságok színes kánonját, amikor alattuk tevékenykedtem.
Határozott öröm tölt el, valamivel a természethez közelibbek lehettünk az itt sikeresen költő cinegepár jóvoltából.
Sok szerencsét, apróságok, az ég madarai között!
Legutóbbi módosítás: 2023.06.14. @ 16:52 :: Csillag Endre
