Már reggel, amikor felébredt, ez foglalkoztatta és keringett az agyában szüntelen. Kínzó gondolat volt, nem hagyta nyugodni. Annyira kikívánkozott belőle.
Az asszony nem figyelt rá, nyűgös, gondterhelt arccal magyarázott valamit, talán, hogy ma meddig dolgozik és hogy ki és mikor megy a gyerekekért.
Így inkább hagyta az egészet, majd máskor. Gyorsan felöltözött, megette a pirítóst, hozzá megitta a híg kávét, és már rohant is.
A buszmegálló tele volt ismerős ismeretlen arcokkal, akik csak futó pillantásra méltatták, majd ahogy bedöcögött a koszos és sárga negyvenkettes, az emberek tülekedve felszálltak.
Mennyi ember – gondolta a férfi. Olyan jó volna valakinek elmondani, valakivel megbeszélni. Tanácstalanul nézett szét.
Mondjuk az a kopaszodó srác azzal a böhöm hátizsákkal, vagy az a fiatal nő a babakocsival és az ötéves forma kiskrapekkal. Elmondhatná nekik, beszélgetnének. Szívesen meghallgatná, hogy nekik mi a véleményük erről. Hiszen ez egy roppant érdekes és fontos téma, ráadásul elég érzékenyen érinti.
Ám a reggeli valóság kiábrándító képet mutatott. Az utasok lárva arccal meredtek az okostelefonjaikba, és csak fintorogtak amikor a busz rántott egyet rajtuk.
Bent a cégnél sem volt jobb a helyzet, a kötelező rövid köszöngetések, kávézások és kényszeredett mosolyok után, rádőlt a szar. Elmaradások, kimutatások, jelentések, és mind tegnapra. A telefonok állandóan csörögtek. Négyen beszéltek egyszerre mellette, ezért a szokottnál is jobban kellett koncentrálnia. Pillanatok alatt kirepült a reggeli gondolat a fejéből, mintha soha ott se lett volna. Ezek a talmi, látszat dolgok, most valahogy mindennél fontosabbnak bizonyultak. Pedig a lelke mélyén tudta, pár év múlva ezekre már a kutya sem fog emlékezni. Nem számít! Dolgozni kell, hisz ezért fizetik, és ő megtett mindent, amit tőle tellett. El is fáradt rendesen.
Két óra felé járt, ezt onnan tudta, hogy mindig ilyenkor kezdte el érezni, hogy most már haza kéne menni. Vagy ha nem is haza, de legalább innen el. Ki a szabadba, valahova a szűz természetbe, ahol minden olyan egyszerű és boldogságos.
Korogni kezdett a gyomra, aznap nem hozott ebédet, ezért kiugrott a közeli pékségbe és vett két szénhidrátcsökkentett rudat. Nagy tömeg volt. Emberek egymás-hegyén hátán. Mindenki sietett. Ő is. Vissza kell menni, ma még be kell fejezni néhány határidős munkát.
A gondolat azért nem hagyta el örökre, ritka pillanataiban újra meg újra eszébe jutott. Formálódott, alakult a fejében. Más mit szól majd hozzá? Számít? Vagy csak annak a véleménye számít, aki közel áll hozzá? A feleségére gondolt, aztán a legjobb barátaira. Ők mit mondanának? Csinálja vagy ne csinálja? Nehéz kérdés…
A könnyű ebéd elköltése után újra visszatért a munkahelyi feladataihoz, és a gondolat egy időre megint békén hagyta. Keményen dolgozott. Öt felé állt csak fel a székről. Magára kanyarította velúrbőr kabátját, elköszönt, aztán kisétált az ajtón.
Kint az utcán a langyos tavaszi napsütés megcirógatta sápadt arcát. Emberek siettek el mellette. Mind egy külön világ, egy külön kis sziget. Mégis, olyan hasonlóak vagyunk –gondolta ábrándosan.
Hazafelé még beugrott a postára átvenni egy ajánlott küldeményt, és befizetni a csekkeket.
A posta mellett volt egy multi, oda is beugrott, próbálta felidézni mi kellhet még otthonra. Végül csak tejet, pékárut és harminc deka felvágottat vett, meg pár elemet az asztali órába. Vett még egy tábla csokit is a srácoknak. Talán Marinak elmondja, ő megérti az ilyesmit…
Hazaérve már állt a bál, Mari a konyhában pörölt vele.
– Hol a szent szarban voltál? Mondtam reggel, hogy ma fél hattól lakógyűlés lesz. Már ott kéne lennem, de nem hagyhattam egyedül a gyerekeket. Na, elmentem, vacsorát találsz a frigóban!
– Dolgoztam, túlóráznom kellett – motyogta bambán, miközben érezte, hogy már vesztett. – El vagyunk maradva egy csomó mindennel. Aztán még beugrottam a boltba… Igazából szeretném megtudni a véleményed arról, hogy…
Már csak az ajtócsukódást hallotta.
A srácok boldogan vették körbe, a kedves arcocskák kíváncsian fordultak felé.
– Apu, hoztál csokit?
– Persze, hogy hoztam, ott van a szatyorban.
Erre kitört az üdvrivalgás.
– Csak óvatosan, szét ne tépjétek a szatyrot!
A férfi lezuhanyozott, tiszta ruhát húzott, majd nekiállt elmosogatni. A macska budiját is kitakarította. Almot is vennem kell majd, jutott eszébe. A csöpögő csapon is elgondolkozott, hogy nekiálljon megszerelni most vagy hagyja inkább hétvégére. Úgy döntött, inkább hétvégére hagyja. Mindig csak a feladatok és a feladatok! – tűnődött, miközben kivette a hűtőből a vacsorát. Amíg a mikróban melegítette megint eszébe jutott… Nem hagyta nyugodni, egész vacsora alatt ezen rágódott. Meg kell tudnia mit szól Mari ehhez az egészhez.
Közben Mari is befutott, és a vacsora maradékaiból csipegetve mesélni kezdte mi volt a lakógyűlésen.
– Képzeld! Ezek teljesen hülyék, megint emelni akarják a közös költséget!
Aztán a munkahelyi dolgok következtek. Marit ma beiskolázták angolra, heti kétszer fog járni kedden és pénteken.
Remek! – gondolta keserűen. Ezek szerint azokon a napokon neki kell majd a gyerekekért menni. Lőttek a péntek délutáni kocogásnak!
Egy darabig még beszélgettek, bár a gyerekek állandóan körülöttük ugráltak, hangoskodtak, közbe szóltak, megakasztották őket.
A végén Mari elment tanulni a nagyobbal, ő meg jobb híján egy könyvet vett elő. Nem akart tévét nézni. Az a sok szörnyűség, reklám és agymosás. Undorodott az egésztől.
Mari végre végzett a gyerekekkel, letette őket aludni, majd bezárkózott a fürdőszobába, krémek bőrradírok és olajos kencék közé, hogy megnyugtassa elfáradt testét. Ennyi neki is jár.
Most! Most fogok róla beszélni! – döntötte el a férfi, ahogy a nő kijött a fürdőszobából és felhúzta selyem hálóingét. Amíg a megfelelő szavakat kereste, addig a nő behuppant mellé az ágyba, és egyből a fal felé fordult.
– Hulla fáradt vagyok! Holnap is korán kell kelnem, aludjunk Szívem! Jó éjszakát!
– Mari, figyelj! Mit gondolsz? Szerinted lehetne… Mari! Alszol?
Mari nem válaszolt, már az álmok birodalmában járt.
Hogy a fene egye meg! Feladta, újra elővette a könyvet, amit délután olvasott, de már egyáltalán nem kötötte le. A betűk lassan összefolytak a szeme előtt.
– Akkor jó éjszakát! – mondta csak úgy, magának és lekapcsolta a kislámpát az éjjeliszekrényen.
Nem jött álom a szemére, álmatlanul forgolódott a széles franciaágyban, miközben Mari egyenletes szuszogását hallgatta.
Megint arra gondolt, amit ma nem tudott senkinek elmondani, senkivel megbeszélni, és hogy ez a dolog mennyire fontos és aktuális.
Talán jobban is, mint bármikor!
Legutóbbi módosítás: 2023.06.22. @ 16:02 :: Bereczki Gizella - Libra
