avagy véletlenül sárkány szelídítőt neveltem a lányomból
Mikor egyértelművé válik, hogy legendák igenis léteznek, akkor a világ kicsit lelassul előtted. Pont, mint a mai napom. Egy hatalmas pikkelyes fej volt előttem, hüllőszerű szemekkel melyek egyetlen pillantással a lelkem legmélyébe hatoltak. Tudtam, hogy vár valamire és mivel nem jutott jobb ötlet eszembe, középkori stílushoz illően egyik lábamat elől hagyva meghajoltam a hatalmas lény előtt és lehajtott fejjel hegyeztem a füleimet, hogy miképpen fog reagálni.
Zakatoló szívem megnyugtatásaképp pedig felidéztem a legelső alkalmat, amikor így meghajoltam, hiszen hihetetlen történetem évtizedekkel korábban kezdődött.
A lányom születésekor, eldöntöttem, hogy az átlagostól eltérően fogom nevelni. Ez nem csak abban merült ki, hogy anyanyelvem helyett angolul beszéltem hozzá (a család többi tagja épp elég magyart használt) hanem abban is, hogy a hercegnős történetek fő pontjaként a sárkányokra helyeztem a hangsúlyt. Ők voltak a királyság titkos fegyverei, hogy a lehető legjobb udvarlót válasszák. Inkább kihagytam a politikai házasságok száraz anyagát, hiszen egy ötévesnek sokkal jobban hangzik, ha egy igazi, méltó ifjú kerül ki győztesül, miközben a királylányt is áldozat helyett egy okos, értelmes vezetőnek állítom be, aki képes volt ilyen hatalmas szörnnyel is szövetséget kötni, hogy a vérvonal a lehető legjobb jelölttel folytatódjon.
A sárkányok eltűnését két egyszerű magyarázattal rendeztem le. Egyrészről az emberekhez hasonlóan az idők múltával ők is változtak. Amíg régen az utódaik nemzéséhez használtak fel a mérhetetlen aranyat, ami barlangjaikban körbevették őket, az új nemzedék már kevésbé szaporodott és csak saját fukarságuk kielégítésére használták a tengernyi nemesfémet, mely generációk óta gyűlt a fajuk fenntartása érdekében.
A másik indok a világ változása volt, nem volt szükségünk többé a sárkányokra és egyre gyakoribbá váltak azok a forrófejű kalandorok, akik azzal akartak hírnevet szerezni maguknak, hogy térdre kényszerítettek egy ilyen mitikus lényt. Gondoljunk csak Beowulfra és Ragnar Lodbrokra a viking érából vagy Sárkányölő Szent Györgyre, a keresztény katonaszentre, aki szó szerint a nevébe tetette tettét.
Egyszerűbben kifejezve, a sárkányok (az emberekhez hasonlóan) gonosszá váltak és ezért meg kellett őket ölni. Teljesen indokoltan mutatják őket úgy a legendákban, mint velejéig romlott szörnyetegek. Ezzel azt elérték, hogy ha valamilyen csoda folytán mégis életben maradt volna egy vagy két példány, őket se bizalommal közelítsük meg, mert veszélyesek.
Persze mindez nem tetszett az addigra 12 éves állatrajongó lányomnak és megkérdezte, hogy meglehetne-e őket szelídíteni. Ekkor kezdtem el bevezetni a „sárkányetikett” rejtelmeibe, melynek a legelső leckéje a megfelelő tisztelet kimutatása volt egy mély meghajlással. Ha a sárkány viszonozza a gesztust, akkor folytatódik tovább a tánc, ha nem, akkor menekülj. Kihangsúlyoztam, hogy ezek azért lettek kialakítva, hogy hamis nyugalmat keltsen a sárkányban és könnyebb legyen megölni (ami önmagában egy lehetetlen küldetés), de őszintén szólva, nem hiszem, hogy intő szavaim gyökeret vertek egy olyan csöppség fejében, aki fejből ismerte minden egyes képkockáját egy bizonyos sárkányok nevelésével foglalkozó filmsorozatból, amit csak azért nem nevezek nevén, nehogy szerzői jogokat sértsek.
Teltek az évek és hála Lara Croft, Indiana Jones valamint Ross Geller befolyásának, a már felnőtt gyermekem az archeológia világában találta meg a jövőjét. Persze sose adta fel gyermekkori álmát, hogy egyszer közösen fogunk megszelídíteni egy sárkányt.
Úgy érzem ez elég hosszú bevezető volt, ami kellőképp bebizonyította azt, hogy a jelenlegi mítoszba illő helyzetem teljesen a saját hibám, de mentségemre legyen szólva, fogalmam sem volt, hogy azok a kapcsolatok, amiket én hitelesség miatt kitaláltam, mind igazak lennének. Ezért nem indultak be a vészharangok a fejemben, amikor a lányom majdnem visítva hívott fel, hogy azonnal el kell jönnöm egy biztonsági okokból meg sem nevezhető helyre, mert minden jel arra mutat, hogy sárkányra leltek. Elutaztam oda ahova kérte és napokat töltöttem egy összetett barlangrendszer felfedezésével, melynek a legmélyén szembe találtam magam egy körülbelül 35 méter hosszú hüllőszerű szárnyas lénnyel, akinek szárnytávja nagyjából 42 méter lehetett, testhosszának egyharmadát tette ki a farka és egyhatodát a nyaka. A helyzetet csak az tette hihetetlenebbé, hogy valami csodával hatályos módon az én (és mögöttem lelkesen rajongó lányom) meghajlását számomra érthetetlen módon viszonozta.
Mivel megszámlálni se tudom hányszor játszottam el a sárkányszelídítés „táncát” az évek során, gyermekem csillogó szemei előtt, így ilyen hosszú kihagyás után is úgy harsogtam el a köszöntést (imádkozva nehogy megakadjon a hangom) mintha csak újra bicikliznék.
– Fogadja Hatalmasságod őszinte és örömteli üdvözletem! Megtisztelne engem azzal, hogy szerény nyelvemen hozzám szólna és pár szót válthassunk egymással?
Egy olyan érzés fogott el, mintha a sárkány erősen gondolkodna, hogy játszadozzon-e egy kicsit az ételével, ezért folytattam.
– Azok, akik mögöttem állnak (tudniillik egy teljes csapatnyi tudós állt mögöttünk reszkető lábakkal és remélhetőleg tiszta alsógatyával) nem ismerik a tiszteletteljes köszöntésed fontosságát. Kérlek, bocsásd meg tudatlanságuk!
Szerencsére a gyermekem vette a lapot és egy halk, de erőteljes „Meghajolni!” suttogás után hallottam, ahogy halálra rémült közönségünk is mélyre hajtja fejét. Esküszöm, ha miattuk leszek sárkánytűzben megpörkölve újjászületek és saját kezűleg náspángolom el mindet!
Legendás lényünk elkezdte kinyitni a száját, de mindannyiunk közös megnyugvására tűzcsóvák helyett egy erőteljes női (mondhatni amazonokhoz illő) hang a következő szavakkal tisztelt meg minket.
– Megfelelő köszöntésed miatt eltekintek a társaid sértésétől. Halljam, mit keresel fekvőhelyem kapujában?
– A nevem Dávid, mögöttem áll a leánygyermekem, társaival együtt és mérhetelenül hálás lennék, ha megtudnám, miképp szólíthatom.
Mivel ismét kételyt láttam a szemeiben, így folytattam a „táncot”.
– Attól, hogy a fajtám az őseidet a kihalás széléig üldözte saját biztonságunk gőgös megőrzéséért, még nem változtatja meg a tényt, hogy Nagyságod nevének ismerete nélkül a kellő tiszteletet se tudom megadni.
– Delphine a becses nevem, Gaia szavai által.
– Delphine úrnő, hatalmasságod volt a Delphoi jósda őrzője?
Legnagyobb meglepetésemre a sárkány hangja egy kicsit megváltozott és amellett, hogy tegezésre váltott, enyhe sértettséget is hallottam a válaszában.
– Akire te gondolsz, az a felmenőm volt, és nagyon értékelném, ha nem kommentálnál többet a súlyomra. Mindenki tudja, hogy a tojásrakást követően pár évtizedig marad egy kis többlet a nőstényeken. És szólíts Delphie-nek. Az ük-ük-ük nagymamám volt Delphine.
Minden lelki erőmre szükségem volt, hogy vissza tartsam a nevetésem. Apaként (pontosabban férjként) volt tapasztalatom ebben a témában. Úgy tűnik nemcsak a külvilág modernizálódott, hanem a benne rejtőzködő sárkányok is.
– Elnézést Delphi Úrnő. Az előbbi szavakkal az erődre céloztam, nem az alakodra, ami szerény véleményem szerint pont megfelelő. A mögöttem lévők csak be akarják bizonyítani, hogy létezel.
– Hagyjuk az úrnőzést is. A másod unokanővérem sokat mesélt a kütyüjeitekről és azzal még várnotok kell. A diétám még egy fél évszázadik tart és csak utána vagyok hajlandó fotót adni magamról. Előtte pedig mindenképp le fogom ellenőrizni. Nessie egyszer hagyta, hogy ellenőrzés nélkül lekapják és most az egész világotok a lehető legrosszabb profiljából nézi.
– Nessie az unokanővéred?
– Másod unokanővér, ha kérhetem, és csak a barátainak Nessie, a teljes neve Nessandra és a mai napig pipa a szüleire, hogy egy olyan helyre költöztek, amitől mindenki félreérti a nevét.
Itt már nem bírtam tovább és felnevettem, a lányom, a többi tudós és a sárkány együttes meglepetésére.
– Mégis mi olyan vicces, emberfajzat?
A hangja melletti vicsorításból és a szája sarkában lévő szikrákból (mellyel biztosan a szájából kilövellő metángázt gyújthatja meg) éreztem, hogy okosan kell válaszolnom, ezért vettem egy mély levegőt és egész ittlétem alatt először teljesen őszinte voltam a sárkányhölggyel.
– Bocsi Delphie, csak azon nevettem, hogy ilyen erőteljes lényként is hasonló problémáid vannak, mint nekünk, az egyszerű halandóknak. Mögöttem van a lányom, aki születése óta mindent tudni akar rólad, valamint a rokonaidról és szerintem már alig várja, hogy megismerjen téged. Az én időm nem olcsó dolog. Azt meg elintézik a mögötte reszkető tudósok és a támogatóik. Most, ha megengeded, én haza is indulok. Nem tesz jót az öreg szívemnek ennyi izgalom.
A válaszát már meg se vártam, csak megfordultam és elindultam.
Minden szavam igaz volt, a szívem tekintetében is, a lányom pedig csodásan ragyogó szemekkel vette át a helyem és még egy jó fél óra sétálás után is hallottam a csevegésük morajlását, ami biztosan napokig fog tartani. A részletek miatt pedig végképp nem aggódtam. Úgyis tudom, hogy teljes beszámolót kapok a lányomtól, amit ugyanolyan lelkesedéssel fog nekem mesélni, mint ahogy anno én meséltem neki oly sok évvel ezelőtt a rejtélyes sárkányokról.
Talán nem is annyira különböznek tőlünk, csak meg kell találnunk a közös hangot.
Legutóbbi módosítás: 2023.07.17. @ 14:29 :: Bereczki Gizella - Libra
