Anyámról szól a pillanat
melyben kereslek téged,
te nem tudod milyen volt
és hidd el,
még én sem tudom,
megérted?
Nem tudom milyen volt gyermekként,
ha félt az égből hulló tűztől,
vagy később, mikor futni próbált,
a rá acsarkodó bűntől,
mindentől mi valójában,
az otthona lett volna,
de börtöne volt, lidérce,
mely lerántotta a porba,
semmiből a semmibe,
illuzíók vak világába,
jelentelen pillanatok
szutykos vad vackába,
fogolyként élni az életben.
És te, egyszer,
ha a jövőből a múlt ablakán át,
ránk majd visszanézel
és megfejteni próbálod mindazt,
mit bennem meg nem értel,
hidd el, látni fogod őt is bennem,
feketén, fehéren,
anyám, nagyanyám, ükanyám,
mindőnket,
egymás mellett,
mint egy poros régi képen.
