Vedd fel magadra új ruhád,
Te szürke eminenciás!
Kesztyűs kezed nyújtsd felém,
Türelmetlenül várlak én.
Bár tudom, társam nem leszel,
Életem nem veled osztom meg.
De hívlak, néha jöjj hát el!
Hűtlen kedvesed én legyek!
Hallgasd velem a csend-zenét,
Ölelj magadhoz – légy enyém!
Mosolyogj, ha velem vagy,
Lopott, álmodott pillanat…
Maradj még nálam! Kívánlak!
Fáj már hiányod! Akarlak!
S ha néha elküldlek, menj tovább!
Vágyott kedvesem – szép Magány.
