Árnyékod csókot lop a ház falára
a nap vörösre válva aludni tér,
apró dallamok zümmögnek,
est jön a bogárra,
lassan elcsendesedik minden,
minden mi él.
Lehull az éj, itt vagy hát,
nézlek,
szép arcodat,
ahogy simítja lassan a fény,
a fürdő lámpája is belepirul,
mikor szórt fénye
selymes bőrödhöz ér.
A kacagó vízcseppek csillogva futnak tova,
gyémánttá válnak testeden,
száz szikrát vetnek, szemem vakítják,
és Te lassan eltűnsz e tengerben.
Legutóbbi módosítás: 2023.11.30. @ 11:24 :: Serfőző Attila