Talán csak híd vagyok
múlt és jövő között,
pillér a jelenben,
vállamra roskadva pihen az ég,
apró hulló csillagok fölött
csak egy fénylő kereszt a lét.
Talán éppen az,
melyre Krisztus is felfeszült.
Értem is.
És az élet minden pillanatában újraéled
bennem,
reményt terítve rám,
míg a léttelenség birodalmában majd újra fénnyé válok
és itt,
csak ábránd maradok…
Lebbenő álom szárnyán köd,
gyöngyé vált víz
és úgy hullok a mélybe le,
mint megfáradt,
Isten eget tartó szent keze.
