Anyám és anyai nagynéném gyakorta emlegette – jókedvű beszélgetéseik közepette, kifogástalanul utánozva szegény értelmi fogyatékos Szabó Ágnes nénit, aki nyáridőben – az ő fiatal korukban – nagyanyámék apró házának udvarán „lakott”, a két kerítés között.
Télen, szegényke, a hengermalmon túli bikaistállóban húzta meg magát a hideg elől, mert ott kellemes volt a bikák testmelegétől, leheletétől, az alomnak használt szalmában.
Nagyanyám ugyanis minden szegény embert, vándort befogadott gyepszéli, apró, nádfedeles házba és udvarába. Ellátta őket azzal, amije éppen volt, és mehettek isten hírével. Ez időnként csupán hideg ivóvíz lehetett.
Ágnes néni viszont valóban „állandó” lakója lett a háznak úgy, hogy nem csak alvó helye, de étele is mindig akadt. Ez abban is leli értelmét – nagyanyám jóságán kívül -, hogy az istálló és a csepp, falun kívüli ház meglehetősen közel esett egymáshoz.
Ágnes néninek nem csak a beszéde volt selypítően gyerekes, hanem gondolkodása, értelme is megrekedt egy négy, öt éves kislány színvonalán.
Bennfentes volt a házban, főleg a konyhában, és a stelázsi „kincsei” között is kotorászott.
Egy ízben nagyanyám arra lett figyelmes, hogy Ágnes néni, kenyérhéjjal, egy fél literes csuporból igencsak jó ízűen rágicsál valamit.
– Te, Ágnes! Mi a jó fenét csinálsz már megint?! Hiszen az a nyúlháj, amit nem ennivalónak tartunk!
– Vad nyú-há e’, hé?
Történtek Ágnes nénivel a faluban visszatetsző esetek is, ahogy előre meghajoltan, bottal „közlekedett”. Legénykék követték és kiabálták neki:
– Ágnes néni, Ágnes néni! – ha meghal, teszünk a sírjára!
– Na. hisz’ aszt tuggya’ é’ meg!
Valaki/valakik bebeszélte/bebeszélték neki, hogy Horthy Miklós az ő keresztapja, és valamikor, de legkésőbb a temetésére el fog jönni.
Mindezt Ágnes néni elhitte, és büszkén hangoztatta. Kiváló kérdés, volt-e ennek a rossz viccnek politikai áthallása.
A falunak mindig is volt, úgymond, „bolondja”. Ekként Kun Bélára már én is emlékszem, aki egy lakli, negyvenes ember volt, és közel sem olyan elesett és visszamaradott, mint Ágnes néni. A falutól kapott neve tükrözte az akkori, falusi, mértékadó politikai nézeteket az őszirózsás forradalomról. Valódi nevét hadd fedje jótékony homály!
Jól megzavart, és tücsköt, bogarat mondott ránk, ha utána kiáltottuk:
– „Hogy vagy, Kun Béla?”
