zúzmara csipke
pihen tél szürkeségén
szél fésülgeti
beszédes a csend
a kívül rekedt világ
zaja némaság
kopár faágak
szürke ég felé nyúlnak
lelkükben tavasz
szivarfa ága
magányba göndörödik
szél sem simítja
nap fényéből fon
a tavasz selyemkendőt
tar fák nem fáznak
álmos délután
besurran az ablakon
vendége vagyok
fáradt alkonyat
romos ház falának dől
álomba merül
május nagy mágus
hint a színtelen tájra
virágzó tavaszt
hársfák illata
hű társam volt sétámon
holnap is megyek
kóbor napsugár
madárfészket melegít
postaládában
életünk egy perc
a végtelen időben
rész a csodából
