Amit nem lehet bankkártyával kifizetni
Az Ollertont, Edwinstowe-t, Clipstone-t és környékét ellátó rendőrőrs egy nyugalomra vágyó rendőr számára ideális hely. A havonta bejelentett bűntények száma a havi átlaga a százat alig haladja meg, de a múlt hónapban, összesen két bejelentés érkezett. Jó, persze azért ez különleges rekord volt, nyugalmi rekord. Mindössze egy ittas randalírozott, s egy lány tett feljelentést zaklatásért. Kiosztottak két bírságot, az ügyek megoldva.
Általában a bűntények nagy részét is csendháborítás, részeg randalírozás, családi perparvar, szándékos károkozás, némi garázdálkodás és bolti lopás teszi ki. Akad szexuális bűntény is, de nem kell mindjárt nemi erőszakra gondolni. Fegyverbirtoklás néha még akad. Gyilkosság? Autólopás? Fegyveres rablás? Betörés? Ez itt nem London hírhedt East End negyede.
Robert Dean felügyelő nem a stressz elől menekült haza szülőfalujába. Válasz elé került, vagy idős, már időnként betegeskedő szüleit veszi magához, kirántva őket megszokott környezetükből, vagy ő költözik haza. Aztán egyik hazalátogatása alkalmával egy csábos szempár mindent eldöntött. A nászút után hazaköltözött, a szülei házával szomszédos utcába. Végül is családosként már arra is kell gondolnia, hogy ugyan ő áll a „jó” oldalon, de akinek bilincs kerül a kezére, ezt nem feltétlenül gondolja így. Egyetemi kollégájának esete, kinek kislánya itta meg apja mesterségének a levét, végül mindent eldöntött.
Kicsit furcsának érezte az üres íróasztalát, de a beilleszkedése alatt jól jött. Bár nem aznap kezdte a rendőri pályafutását, furcsa volt beosztottjaként viszont látni a szinte hófehér hajú Clark Farrow törzsőrmestert, aki még diákkorában egyszer bekísérte az őrsre. Jó, persze nem ok nélkül… Másrészt a rendőrparancsnok egykori egyetemi kollégája volt. Két évvel idősebb nála. Nem szólíthatja a keresztnevén többé. Meg kell adnia a tiszteletet. „Yes, sir!” (Igenis uram!)
Túlzás még azt is állítani, hogy Old Ollertonban mindenki mindenkit ismer. A dinamikusan fejlődő New Ollertonnal kiegészült kisváros lakossága valamivel több mint 9000. Ám szinte elfeledett régi ismerős akadt elég, s a rendőregyenruhában viszontlátott csínytevő kamasz viszontlátása sokukból váltotta ki a kényszert, hogy megszólítsák, üdvözöljék a városka nyugalmának új garanciáját, s egy-két szó erejéig szót váltsanak vele. Annál furcsább volt a találkozása Harry Murrayjel egykori iskolatársával. Azóta sikeres vállalkozó lett, nem is az átlagos fajtából. Igaz, szülei tudtak neki induló tőkét biztosítani, de a többi az rajta múlt.
Vele még futott össze szüleinél tett látogatásai alkalmával is, sőt ilyenkor be-betértek egy-egy kávéra, bár különösen nem tartották a kapcsolatot. Harryval érdemes volt találkozni depis hangulatban, hiszen mindig jókedv aureolája vette körül. Állandóan lekopózta mióta nyomozó lett, s
mindig hozzáfűzött még valami pejoratív jelzőt is. De nem lehetett rá haragudni.
A reggeli műszak pont olyan eseménytelenül telt el, mint az előzőek. Hazatértében épp a helyi bankfiókba ment be, mert úgy döntött, hogy a folyó pénzügyeit egyszerűbb a helyi banknál intéznie. Amint belépett, meglátta Harryt. Épp egy aktatáskát készült átvenni, de még alá kellett írnia. Barátja mintha zavarba jött volna a viszontlátástól.
– Szia, Harry! Mit csinálsz itt?
– Mit csinálhat egy ember egy bankban? Intézem a pénzügyeimet!
Elég fagyos volt a válasz, mintha egy meny válaszolt volna az anyósi érdeklődésre.
– A bankautomatát nem találták fel?
– Ezt kérdezhetném én is…
– Én most nyitok számlát… – kezdett magyarázkodni Robert Dean, de egy vészcsengő csilingelni kezdett benne. Egyelőre csak ösztönösen, tartalom nélkül. Valami nincs rendben ezzel a fiúval.
Közben Harry végzett és „elnézést, de sietek!” magyarázattal elköszönt, s indult a kijárat felé.
Még mellette volt, bár már háttal neki, de Robert rákérdezett:
– Mit csinál még az a kis gézengúz? – utalt Harry nem egészen négyéves kisfiára. Egyszer látta a kis krapeket. Kilométerről lerítt róla, egy szeg sem jó benne, a nyelvét is alaposan felvágták. Már akkor megállapította, hogy nem szeretne a tanára lenni.
Harryt az illedelem egy pillanat tört részéig lefékezésre késztette, de nem állt meg, még hátra se fordult. Robert tekintette a Harry által aláírással átvett aktatáskájára esett. Bár épp sorra következett volna, utána sietett, s hátulról megfogta a karját. Harry dacosan nézett vele farkasszemet.
– Mire kell az a sok pénz, Harry? Mit nem tudsz bankkártyával vagy banki átutalással kifizetni?
– Nem vagyok köteles a vállalkozásom titkait felfedni!
– Mivel zsarolnak? Miért nem kérsz segítséget? Mintha nem lenne ismerősöd a rendőrségen!
– Az én dolgom. Nem akarok feljelentést tenni.
– Richie? – ugrott a nyomozó torkáig az adrenalin.
Fölösleges tagadni. Pláne egy nyomozónak, aki profi a kihallgatásban. De a hallgatás is válasz.
– Rob… Ne avatkozzatok bele. Könyörgöm, ne! Ez az én választásom. Tudom, ha átadom ezt a millió fontot, még semmi garancia arra, hogy visszakapjam. Tudom, ez a statisztika! Ne oktass ki! Inkább elvesztem ezt a pénzt, de egy életen át nem akarok vezekelni, mert olyant tettem, amivel az életét veszélybe sodortam! Akkor sem sajnálom, majd, ha nem sikerült! Apaként ezt kell tennem, érted? Nincs gyermeked, ezt nem tudod megérteni! – suttogta, majd tett egy lépést, s visszafordult. – Majd, ha visszakaptam, a fiamat, minden támaszt megadok, csak kapjátok el a gazembereket. Mindent és bármennyit! Tudom, minden költséggel el kell számolnotok. Te el tudod képzelni, min megy keresztül az a gyermek?
– Engedd meg legalább, hogy lehallgassuk a telefonodat! Esküszöm, semmit sem teszünk az engedélyed nélkül. Ne feledd el, ismer!
– Tudom. Tudják a telefonszámomat. És nem azt, amit megosztok a partnereimmel. Azon hívtak, amelyet csak a családom, és a legközelebbi baráti köröm ismer.
– Mikor és hol kell átadd?
– Még nem közölték. Gondolom, épp csak lesz időm odaérni a pénzzel. Nehogy odamenjetek! Civilben sem!
– Úgy lesz. De riadókészültségben leszünk.
(folytatás következik)
Legutóbbi módosítás: 2024.08.07. @ 15:20 :: Bereczki Gizella - Libra