Serfőző Attila : Az utazó

Mivel döntését az alternatíva hiánya megkönnyítette, vonatra szállt, s ezzel végleg maga mögött hagyta szülőfalujának reménytelenségbe süppedő tompa sziluettjét. A céltalanság vezérelte esetlegessége ordította világgá, hogy megért a földbolygó meghódítására. Immáron épp’ tegnap töltötte be a tizennyolcat. A kétes eredetű Convers törte a lábát, mivel legalább másfél számmal volt kisebb a kelleténél. Koszos pólója hirdette Mick Jagger örök érvényű megunhatatlanát– Paint It, Black! Szebb időket látott katonai hátizsákjának horpadt hasa arra figyelmeztette környezetét, hogy a gazda úti célja nemigen vezethet az Óperencián túlra. Vicces fejfedőjét csak a nadrágja nyolcvanas évekbeli konfekcionálása múlta felül. Tiritarka egyéniség volt, ahogyan ezt a ruházata is messzi tájra harsogta. Idős nevelőszülei megtakarításából némi úti-apanázst rekvirált, ami talán elég lesz addig, míg a vágyott szerencsecsillag ráragyog. Nem ivott, nem dohányzott, fodrász ritkán látta, s a fogazata keszekuszaságán már a legagyafúrtabb rendszerű fogszabályzó sem segítene. Tehát ránézésre igen ápolatlan suttyó benyomását keltette. Az Isten barma nem tudta, hogy helyjegyköteles a vasparipa, így hát az utazás azonnal rosszba fordult egy kötelességtudó kalauz jóvoltából. Nagy nehezen kivergődött a reptérre. Ott az információs pultnál kért egy jegyet. Miután a hölgy felocsúdott, s megértette a helyzet súlyosságát, nyugodt kézzel maga elé vett egy A4-est, és atyai hangon puhatolózott a repülni vágyó suhanc úti célja felől. Elöljáróban elmondta, hogy útlevél nélkül csupán a szűkre szabott EU-n belül utazhat, de azt is csak úgy, ha érvényes személyigazolvánnyal rendelkezik. Hirtelen egyetlenegy európai város neve sem ugrott be neki, így hát a hölgy a segítségére sietett. Rövidke alkudozás után Párizst jelölték meg, mivel belátható időn belül oda indul egy járat. A hölgy kioktatta a jegyvásárlás és a becsekkolás menetéről, majd aggódó tekintettel útjára engedte az adathalmaztól elzsibbadó bódult kalandort. Sajnos a birkakörmölő bicskáját nem vihette a terminálba, így kisebb szóváltás után párás tekintettel kellett búcsút vennie a hűséges baráttól. Rettenetes félelem lett rajta úrrá, amint a betonról elemelkedett a gépszörnyeteg. Behunyt szemmel nyögdécselt, majd egyszeriben mély álomba ájult. Mivel az ablak melletti ülést kapta, senkit nem zavart, hogy Ő még a landolás után is szundikált. Az utaskísérő rázta fel, hogy most már ideje szedelőzködni, az ajtó előtt toporog a fények városa. Mire feleszmélt, már egy zsúfolt szerelvényen száguldott Párizs központi pályaudvara felé. A sürgés-forgástól szédelgő legény mellé csapódott egy ránézésre jóindulatúnak tűnő arab taxis. Néhány világnyelven felajánlotta, hogy bárhová elszállítja, csak adja meg a címet. Az újdonsült „marcopolo” saját anyanyelve gazdagságát is csak szőrmentén használta, de miután az arabus elkapott néhány szófoszlányt, lelkendezve puskásozni kezdett. Mivel már igen későre járt, a Notre-Dame-tól néhány percre lévő rezidenciájára szállította. Nem kellett fizetnie, a taxis nagy vehemenciával megértette vele, hogy pihenjen nyugodtan, majd másnap délelőtt jön és rendezik a cechet.
Nehezen aludt el. Lent az utcán valami ellen, vagy valami mellett tüntetők hajnalig „verték a tamtamot”. Reggel nyolcra pakkba vágta magát, majd Tom and Jerryvel próbálta elütni az időt addig, míg a jótevője megérkezik. Kilenckor az egyik horror csatornára kapcsolt át, de kisvártatva már szaftos pornófilmek jeleneteire meresztette szűzies pilláit. Dél is elmúlt, s ő csak ült és várt késő délutánig. Majd mivel erősen megéhezett, úgy döntött leszalad a közeli térre a mozgóárusoktól próbál néminemű élelmet bótolni. Az ajtó kilincsre volt zárva, így a visszajutás sem ütközhet majd akadályba. Néhány sort karmolt egy gyűrött szalvétára, természetesen magyarul, és a biztonságot nyújtó fedélzetet batyuja nélkül hagyta maga mögött. A grandiózus székesegyház látványától földbe gyökereztek a lábai. Tátott szájjal meredt a középkor zseniális alkotására. Bátorságot erőltetett magára és csöndesen belépett a monumentális épület impozáns ajtaján. A rózsaablakok színpompájának furcsa rezonálása teljes lényét rabul ejtette. Az oltár elé támolygott, s valami furcsa önkívületi állapotba kerülve huppant egy közeli padra. Fájdalmasan felzokogott, s mivel képtelen volt magán uralkodni, a terem szélénél sorakozó gyóntató fülkék egyikébe húzódott el. A sors úgy hozta, hogy a gyóntatópap valami keveset beszélt magyarul. Megszállott filatelista révén számos külföldi bélyeggyűjtő klubbal ápolt barátságot, így a magyarországival is. Egy bizonyos Marjai családnál többször vendégeskedett, innen a mérsékelt nyelvismeret. Mivel idő, mint a tenger, kifaggatta hősünket a dolgok mibenléte felől. A fiú, történetével együtt megtetszett a jótékonykodásokba kérgesedett szent embernek. Figyelmeztette, hogy a taxis fickó körüli történet rossz irány, onnan minél előbb próbálja elhozni a cókmókját mi több, megadta egy zarándokszállás címét, ahol majd szívesen látják. Hosszas hálálkodás után újra a koszos sikátorban találta magát. Felcaplatott a negyedikre, óvatosan nyitotta ki az ajtót, majd macskaléptekkel a szoba irányába osont. Levélkéje már nem volt az asztalon, jól láthatóan a szemetes kosárból kandikált kifelé. A hátizsákja látszólag érintetlenül hevert az ágy közepén ott, ahol korábban hagyta. „Bonsoir mon ami” köszöntötte egy bársonyos női hang a bejárati ajtó felől. A simogató alt gazdájának látványától a jobb sorsra érdemes suttyó egy Oscar-díjas ámulást prezentált. Ilyen tüneményt csak egy-egy igen nagyszabású amerikai filmben láthatott. Próbált a közel kétméteres hölgy hóna alatt elslisszolni, de az a vállánál megragadta, és jól behatárolható nyírségi tájszólással „taxis-Aziz” felől faggatta. Tízpercnyi vallatás után tisztára mosott alibivel engedte útjára, Dezső, aki a Champs-Élysées-n éjjelenként egy transzvesztiták látogatta Clubban olcsó sanzonokat dudorász a megfáradt vendégek muzikalitásra szomjazó fülébe. A zarándokszállást hamar megtalálta, ott már értesültek róla, hogy érkezik, ugyanis a gyóntatója odatelefonált.
A népes terem végén árválkodó felső ágyat kapta meg. Hátizsákját a fejrészhez csavarozott kampóra akasztotta, majd macskaügyességgel ugrott fel úgy, hogy e bravúrt az alvóalkalmatosság alsó szegmensében kornyadozó sorstársa egy félvállról odavetett „fuck you-val” nyugtázott. A plafont bámulva egyre ólmosabbak lettek a pillái. Reggel arra ébredt, hogy rázzák az ágyát, s egy igen határozott fekete izomkolosszus az EXIT felirat irányába mutogat. Elgémberedett tagjait sem volt ideje megmozgatni, nemhogy a mosdóba menni. Az akaratos fickó egy szoros fogással pillanatok alatt az utcára rakta. Az utcára, ami számára csupa rejtély volt, s nem is igazán a jobbik fajtából való. Egy kovácsolt kerítés tartóoszlopának dőlve igazította meg cipője nyelvét, ami a nagy sietségben a lábfej belső részébe gyűrődött. Miután szerelvényeit megigazította, egy jéghideget köpő falikútnál alaposan fejet mosott. Távolban jól kivehetően látszott az Eiffel-torony monumentális acélszerkezete. Betájolta magát majd sebes léptekkel az „Öreg Hölgy” irányába rugdalta lépteit. Némi elkóválygás után az építmény egyik ammónium-szagtól bűzlő betontámaszánál találta magát. Bármennyire is fülelt a különböző nyelveken karattyoló turisták irányába, szomorúan konstatálta, hogy az istenien daloló magyar nyelvet senki nem használja. Mélységesen elveszettnek érezte magát. Szemei sarkába könnyek gyűltek, és maró fájdalom kezdett a lelkébe telepedni – a hon utáni vágy. Hogy az éhségét elverje, egy talponálló szemeteséből állított össze ebédet. Alig kezdett hozzá, az Arab tulaj odébb kergette, hogy ne rontsa az összképet. Lassacskán kiürült a torony alatti tér, a buszok magukba szippantották az élményekkel telítődött népeket. Egy jó szándékú marokkói lánytól kapott két tucat várostérképet, aki jól érthetően arra biztatta, hogy próbálja majd elsózni az éjszaka erre vetődő turistáknak. A kartonokat a zsákjába rakta. Hősünk csekély esélyt látott arra nézve, hogy a sorsát egy hajnalban eltévedt külföldi csoport fogja pozitív irányba fordítani. Visszakullogott „taxis-Aziz” rezidenciájához, és bekopogott a graffiti varázsától tobzódó ajtón. – Bújj be!- kiáltotta, Dezső.
Hajnalig beszélgettek. Töviről hegyire elmesélte a hirtelen jött döntését, s azt is, hogy igazából egész jól elvolt ő ott a falujában, már úgy nagyjából meg is bánta, hogy a világot a nyakába vette. Ezen jót nevetett, Dezső. Ő tudta, a világ valami más, olyan valami, amelynek a megismeréséhez sokan kezdtek már, és még többeknek tört bele a foga. Ez a kis kiruccanás az élet aranybetűkkel írt nagy forgatókönyvében epizódszereplői minősítést sem kaphatna. Egy megtévedt rágcsáló elhagyta odúját, de nem okosították ki, hogy ami fölötte kering, az nem az örök békét hirdető bárányfelleg. A favágó felszisszent az első szilánktól, most kell eldöntenie, hogy hazasomfordál, vagy az előtte magasodó erdő fáit egymásra dönti. Dezső javaslatára új nevet kapott, mivel suttyófalván szerzett keresztségét a tanult nyugat képtelen lenne kiejteni, így a hangzatos Pedró-ra lett átnevezve. Új névvel és átformált lélekkel hajtotta fejét a rózsaszín szívecskékkel cizellált pihe puha párnára.
A reggeli kávézgatás közben tudta meg, hogy taxis-Aziz, Dezsőtől bérelte a kéglit, s most félévnyi lakbértartozását hátrahagyva ismeretlen helyre távozott. Az éjszakában tudni vélik, hogy a gyors felszívódás oka egy komolyabb kábítószer szállítmány lenyúlásának következménye lehet. Az sem kizárt, hogy a szebb napokat látott, Aziz jelenleg betoncsizmában, a Szajna egy csöndesebb szakaszán várja a jól megérdemelt feltámadás harsonáját. Leszaladtak a kétutcányira lévő kínaihoz, hogy néhány ruhadarabbal felfrissítsék, Pedró csövesekre hajazó pedigréjét. Ott mindjárt magára is öltötte a kiválasztott cuccokat, s némi alkudozás után a régieket az eladó kukájába gyömöszölhették. Dezső pénztárcájának és nyilván az ismertségének köszönhetően tíz perc várakozás után fogadta az indiai fodrász, s a legújabb párizsi divat szerint nyírta meg a nagymértékben elhanyagolt üstökét. Délre már egész jól beillett ebbe az egyébként is erősen pulzáló világvárosi környezetbe. Dezső, a munkahelyének számító Club vezetőjének bemutatta Pedrót, az újdonsült barátot, akit némi csiszolgatás után komolyabb feladatokra is be lehetne majd vetni. Mint ahogyan az örök igazságokat tartalmazó kiskáté tartja, ingyen semmi nincs, valamit mindig valamiért. Az egyszerűség nevelte jóhiszeműség minden földi gonoszság vetett ágya. A számító ember genetikai előnyéből adódóan jó néhány lépéssel jár a hiszékenység kromoszómájával tompított szerzetek előtt. Hány, meg hány példa van arra, hogy mire az áldozat feleszmél, a másik már árkon-bokron túl, vígan költi a rútul szerzett javakat. Pedró élvezte a gondoskodást, végre valaki figyelt rá, s jó tanácsokkal látta el. Dezső lépésenként vezette a párizsi éjszaka fullasztó erkölcstelenségébe. Teltek a hetek, s mivel már egész jól hablatyolta a párizsi szlenget, kisebb megbízásokat kapott. Szigorúan csakis metróval kellett ából-bébe csomagokat szállítania. Egy alkalommal Berlinbe is, de azért kiküldetés címszó alatt egész szép summa ütötte a markát. Időközben a Dezsőtől bérelt kérót kipofozta. Egy alapos tisztasági festést követően új függönyöket rakott fel, s a kopott bútorokat sokkal jobb minőségűre cserélte. Saját magával szemben támasztott igényeit is lényegesen magasabb fokra állította, ami legfajsúlyosabban a napi rutinba ágyazott tisztálkodásban tükröződött. Az egyik vietnámi étterem felszolgálójával röpke szerelmi viszonyba gabalyodott, de miután az üzletvezető megsejtette, aki mellesleg a férj volt, a környéket nagy ívben elkerülte. Alkalmi, egyéjszakás kalandokra rendezkedett be. „No woman,no cry”!
Egy verőfényes vasárnap délelőtt a club vezetője magához kérette. Tisztelettudóan kopogtatta meg a főnök nyitott ajtajának rézveretét, majd miután az magához intette, nesztelenül lépte át a jókora bronzlemezzel borított küszöböt. A góré egy testes dossziét tolt elé, majd hellyel kínálta. Időközben, Dezső is megjelent, és szó nélkül mellé telepedett. A dossziéban lapuló iratokat a jog agyafúrt nyelvezetén írták, megértésükhöz tökéletes nyelvtudásra, és kiemelkedő intelligenciára lett volna szükség, ám eme kritériumok egyikével sem rendelkezett a mi szimpatikus hősünk. Néhány percben, Dezső összegezte a többoldalas irathalmazt. A dokumentumok aláírásával tulajdonjogot szerez Pedró, egy amszterdami kávézóhálózat felett. Hollandiába kell költöznie, s azon kívül, hogy hetente az üzletekben lévő ládák tartalmát egy kijelölt helyre gyűjti, semmi egyéb feladata nem lesz. Első hallásra tetszetősnek tűnt az ajánlat, s mivel kiugrási lehetőséget érzett a vállalása mögött, kérdések nélkül kanyarította alá a már ellenjegyzett dokumentumokat. Néhány nap elteltével már egy kenderfüstös iroda bőrfoteléből nézte Vincent van Gogh Mandulavirágok című repróját. A munkába hamar belerázódott, kötelességtudóan tette, amivel megbízták, a visszaélés legapróbb szikrája nélkül, míg az egyik délután, egy rég elfeledett jótevője be nem kopogott hozzá. Aziz volt az, a halottnak hitt taxisofőr, akit a rossz nyelvek még sok egyéb mással is meggyanúsítottak. Egy ízléses jobbhoroggal köszönt be, s miután a gúzsba kötött Pedróba, egy pohár hideg víz segítségével lelket öntött, erőszakos hanghordozásával faggatni kezdte. Nem kellett ahhoz nyelvészdoktori cím, hogy Pedro megértse, Aziz felindultság artikulálta mondatfüzéreit. A józan ész azt diktálta, hogy az élete mindennél többet ér, így hajlandóságot mutatott, hogy az épp’ ma esedékes begyűjtésnél a támadója is részt vehessen. Üzletről üzletre jártak, az általa megszokott séma szerint. A hátsó ülésen egy öblös borjúbőrtáskába halmozta, Aziz a vaskos borítékokat. Mivel az arabust soha nem az észéért tartották, nem fogta fel, hogy ez a pénzösszeszedősdi több ponton biztosított csapatmunka, ami egy úgynevezett beszedő emberben csúcsosodik. Nem sejtette, hogy a sorsáról már azelőtt döntöttek, mielőtt Pedrót állcsúcson küldte. Másnap reggel az Algemeen Dagblad vastag betűkkel hozta, hogy a lenyűgöző Dam-tér árkádjainál egy feltehetően arab származású férfi holttestére bukkantak a reggeli munkába biciklizők. Pedró ázsiója megemelkedett, szépen araszolt a ranglétra csúcsa felé. A sors olykor az egekig emel, hogy azután a padlóba döngölhessen. Délelőtti semmittevése során beült egy szűk utca újonnan nyílt kávézójába. Mit ad Isten, a felszolgáló az a vietnámi nőismerőse volt, akivel röpke szerelmi kalandba bonyolódott Párizsban. A véletlenek összjátékát egyedül csak a konyhából kirohanó férj nem akceptálta. Pedró felfelé ívelő karrierjét egy eldördülő Smith and Wesson húzta nullára.

A falu kapatos lelkésze hosszú idézeteket kántált a szentírásból, majd az összeroppant nevelőszülőknek részvétet nyilvánított. Keresztet vetett a sír felé, s kaján mosollyal a szájszögletén ezt mormolta: porból lettünk, porrá leszünk.

Legutóbbi módosítás: 2024.08.24. @ 17:00 :: Serfőző Attila
Szerző Serfőző Attila 545 Írás
1960.07.13-án születtem Debrecenben.