Előzmények:
Harry Murray, a sikeres vállalkozó kisfiát elrabolják. Bár rendőr barátja rájön, Harry kéri, ne avatkozzanak bele, ő inkább kifizeti az egymillió fontot. Meglepő módon, a gyermekrablók szavatartóak, és szabadon engedik Richiet, miután megkapják a pénzt. Ám egy véletlenül arra tévedő motoros meglátja őket, s a rendőrség a nyomukba ered. Mégis sikerül kámforrá válniuk a pénzzel együtt.
Az apagyilkos
Egy ideig Dean felügyelő sem bírta levenni Richiről a szemét, végül észbe kapott. Megpillantotta Amlaidh MacUalraigot, ki közben szintén odaért. Farrow törzsőrmester már épp vette fel az adatait. A férfi nevét hallva, dejá vu, pontosabban dejá entendu (már hallottam) érzése támadt. Ám a memory scan nem hozott eredményt. Végigmérte a férfit. 30-35 éves lehetett. Egy braemari címet (Észak-Skócia, a Cairgorns Nemzeti park közelében) diktált be állandó lakhelyéül. Neve is egyértelműen skót felmenőkre utalt. Marcona arcvonásai, melyet több sebhely is díszített, nem voltak ismerősek a felügyelőnek, de bizalomgerjesztőek még kevésbé. Haja, szakálla torzonborz, amelyet világoskék szeme által sugallt hideg tekintet tett még barátságtalanabbá. Többszörösen javított ruházata és Harley Davidson motorjának ára nem állt összhangban egymással. Vállán egy skóciai motoros klub jelvénye. Már első benyomásként se volt az az alak, akivel szívesen találkoznál egy sikátorban. Erre még az alsó karjára tetovált rajz is rálicitált, arra utalva, hogy megjárta Wandswortht. S oda nem zsebtolvajlásért szokták az embert bezárni. Ez az ember a törvény másik oldalán áll. Az ilyenek nem szokták az életüket kockára tenni, hogy a rendőrségnek segítsenek… Megvárta, amíg Farrow törzsőrmester befejezi a személyes adatainak rögzítését. Az altiszt vette a lapot, s tekintetével jelezte, hogy átadja a kihallgatást a felettesének.
– Köszönjük a segítségüket. Még akkor is, ha kifutottak a kezünk közül. De mondja, miért tette kockára az életét?
Szinte hozzá tette, hogy „egy olyan ember, mint ön”. Még idejében elharapta a mondat végét. Agyán átvillant, hogy a férfi nem tudhatta, hogy gyermekrablók dobták ki Richiet az autóból. Egy autóból kitett gyermekért nem kerül az egész rendőrség riadókészültségbe. Ha első pillanatban nem is tudta, de a szirénázásból azonnal rájöhetett, hogy nem ártatlan báránykák ülnek a terepjáróban.
– Nem maguknak segítettem. Megtanított rá az élet, hogy milyen borzalmas érzés gyermekként rettegni… Nézzen oda! – intett Richie felé. – Kapják el azokat a gazembereket, akik ezt művelték! – sziszegte gyűlölettel.
– Amlaidh MacUalraig… Amlaidh MacUalraig… – ismételgette Robert Dean magában a nevet. A felügyelőnek hirtelen bevillant egy szemináriumi jelenet. Az akkori kérdőjelek és a motoros második mondata hirtelen képpé álltak össze.
– Ugye senki sem hitte el, hogy az apja bántalmazta önöket? És édesanyja sohase panaszkodott senkinek…
– Gyógyszereket szedett. Ha beszedte, nem volt baj vele. De a gyógyszerei az alkohollal összeférhetetlenek voltak… Nem volt alkoholista, de néha-néha felhajtott a garatra. Főleg, ha valami probléma történt: a munkahelyén, összeveszett valakivel… S ha nem vette be… Miután anyánk meghalt aztán… – nem folytatta. Addig a földet bámulva beszélt, de utolsó szavai után ránézett a felügyelőre. – Honnan ismeri a történetet? Nálam fiatalabb. Gyermek volt még. S Invernessben történt. Nem itt.
– Először nem tudtam, honnan ismerős a neve. Egy szeminárium vitatémája volt az egyetemen. Etikáról volt szó, az ártatlanság vélelméről, és a rendőrség felelősségéről a nyomozás során. Azért lett az ügy a vita témája, mert a gyilkos, egy közismerten agresszív verekedős fiú, a tette után felhívta a 999-et. A gyilkosságot beismerte. Sőt! Azt is, hogy ő ütött először az apjára. De azt tagadta, hogy a hároméves húga karját ő törte volna el. Végül még abban is bűnösnek találta a bíróság. A kislány olyan sokkos állapotba került, hogy a pszichológus nem járult hozzá, hogy kihallgassák. De vallomást tett, azt állítva, hogy a kislány éjjelente többször felvisít álmában, hogy „Amlaidh, neee!” Úgy vélte, fél Öntől… Tanárunk azt kérdezte, hogy követett-e el mulasztást a rendőrség a nyomozás során. Senki nem tudta a választ. A kérdőjel a szemináriumon pedig az volt, hogy a vádlott miért volt annyira agresszív gyermekkorában, s miért lett még agresszívebb serdülőként? Erre már akadt egy diák, aki a családi hátteret jelölte meg lehetséges okként. Azt hozta fel példának, hogy a nőknek még harminc százaléka sem fordul segítségért családi erőszak esetén. Több mint ötven százalékuk a menhelyről visszatér az erőszakos férfihoz, sőt védelmükbe veszik! S ha a verekedős gyermek kék foltokkal megy iskolába, hát az apja megpróbálta megnevelni… Tanárunk bólintott, pont erre gondolt. S ez felmentő körülmény lehetett volna, amibe a hivatalból kinevezett kezdő ügyvéd sem gondolt. S akkor egy diák még feltett egy kérdést. „A vádlott, ha húgának a védelmére kelt, az nem számít önvédelemnek?” Tanárom meglepetten felhúzta a szemöldökét. „Hmmm… Érdekes lehetőség… Bizonyítani tudja? Sajnos, itt mi most csak feltételezünk. De ne feledjék, e kérdéseket feltenni majd nem szabad elmulasztaniuk! S a válaszadást sem.” Ugye, akkor ütött először az apjára?
– Másodszor. Először anyám védelmében. … És sajátomban is… Anyám a védelmemre kelt… – pontosított. – Még csak tizennégy voltam. Akkor nagyon kihúztam a fércet. Napokig nem voltam iskolában.
– S utána az iskolában azt kellett mondania, hogy baleset volt… Le kellett tagadnia.
– Mikor történt ez a szeminárium? – kerülte Amlaidh a választ.
– Ön akkor már szabadlábon volt. Azt hiszem, meg kell követnem Önt kollégáim nevében… Elloptak életéből öt évet!
– Öt évet? – felelte a férfi keserűen. Az egészet! Középiskolás osztálytársaim tanárok, orvosok, mérnökök, ügyvédek… Nehogy papolni kezdjen nekem arról, hogy nekiállhatnék felnőtt fejjel tanulni. Vegyen tanári diplomát a kezébe, mellékelje az erkölcsi bizonyítványomat, s menjen munkát keresni!
– Igaza van! Egy bocsánatkéréssel ezt nem lehet elintézni. Mi rendőrök időnként azt próbáljuk megelőzni, hogy egyesek ilyeneket műveljenek gyermekekkel. Néha nem sikerül. Néha tévedünk. Néha óriásit. Megbocsáthatatlant. Emberek vagyunk mi is, és gyarlók. Néha mulasztunk. Néha hanyagságból. Néha nemtörődömségből. Néha átcsapnak a hullámok a fejünk felett a sok ránk szakadó ügy miatt. Néha nem tudunk saját előítéleteink rabságából szabadulni. Itt van egy gyilkos, aki megölte az apját… Beismerte… S lényeges részletek vesznek el. Ahogy azon a szemináriumon még a kiváló tanár sem jött rá magától egy lehetőségre, csak egy diákjának indult meg a fantáziája. Még egyszer köszönöm, a segítségét. Kérem, tegye meg a vallomását, Ön is és a párja is. Farrow törzsőrmester majd felveszi a jegyzőkönyvet.
Amlaidh engedelmesen tett egy lépést az őrmester felé, majd visszafordult.
– Az a két akadékoskodó… Ugyanaz a személy volt? Ön volt, ugye?
