Összefirkált pillanataimért élek,
pókhálóba gabalyodott álmok miatt,
mezítlábam takarják az útszélek,
s előttem hever hét szürke kézirat.
Égi fények pultját lesem kiéhezve,
míg utcánkon megül a lomha végtelen,
pár fösvény álmodozó néz velem szembe,
hamis rongyuk alatt szűköl a félelem.
Vaskapuk zárják el az összes utamat,
a fülledt megszokás ágyam alatt liheg,
fehérlő kátránnyal mázolt a falazat,
az ellopott időm senki nem leli meg.
Legutóbbi módosítás: 2024.09.03. @ 21:44 :: Serfőző Attila
