Előzmények:
Az Ollertoni rendőrségnek meggyűlik a baja, mert egyik este bűntények sorozata zavarja meg a város csendjét. Egy gyermekért egymillió angol fontot zsarolnak ki, a tettesek köddé válnak. Egy amnéziás férfi egy másik áldozat, jobb híján a fogdában tölti az éjszakát. Egy újabb áldozat egy két és fél-hároméves kislány, akit kidobtak egy autóból. Angolul nem tud, s feltehetően anyanyelvén sem beszél tisztán, meggyűlik vele a rendőrök baja. Ám a kislány felismeri kedvenc játékát egyik rendőr kezében, s ezáltal kiderül, hogy abban az autóban volt, amelyikkel szinte halálra gázoltak egy embert…
De miért kell körözni valakit, aki itt van a rendőrségen?
A felügyelő átirányította a nyomkövető kutyákat a Ford Fiestához. Legalább az egyik gázoló környékbeli lehetett, mert nem bolyongtak összevissza az erdőben, hanem céltudatosan haladtak toronyiránt egy buszmegálló felé. Ott a nyom eltűnt. Egy éjszakai buszjáratra szálltak fel. Nem hemzsegnek az éjszakai járatok, így hamar sikerült kinyomozni ki volt a buszsofőr, elérték telefonon. Emlékezett, hogy ketten szálltak fel egy diplomata táskával, s a mansfieldi vasútállomásig utaztak, de nem tudott személyleírást adni róluk. Egész útja alatt utaztak vagy húszan a járaton, fel és leszálltak, s ha a diplomata táska nem vonja magára a figyelmét, feltehetően még csak nem is emlékezne rájuk. Újabb zsákutca.
Ekkor Dean felügyelőnek jött egy ötlete. Elindult a kihallgató szoba felé. A folyosón Esmeralda Johnson törzsőrmesterrel futott szembe.
– Elvitték a kislányt? Máris? – lepődött meg, hiszen a kislány a törzsőrmester gondjaira volt bízva, amíg jelentkeznek érte az árvaházból.
– Nem még. De már úton vannak. Addig is, épp önt keresem, felügyelő úr. Jöjjön hamar!
A félig átlátszó tükörhöz vezette, ahonnan a kihallgatásokat lehetett követni, anélkül, hogy a kihallgatott tudná, hogy figyelik. A kihallgató szobában ketten voltak, az amnéziás öreg és a kislány. Egy ideig az öreg „kukucsot” próbált játszani vele az íróasztal mögül, de a kislány hátat fordított neki. Azután az öreg a két kezével árnyékokat vetített a kislány előtti falra. A férfi egyszer csak megkaparintotta a plüssjátékot, s maga mögé dugta. Letérdelt a kislány mögé, majd az állatka „odalopózott” a kislány ölébe. Mire viszont a kislány hozzáért volna, mint aki megijedt, a plüssállatka eltűnt az öreg háta mögött. Majd ismét lopózni kezdett az ellenkező irányból. Bár a kislány továbbra is mintha tüntetőleg fordított volna hátat, meglepő módon nem visított „Oka” után. Aztán „Oka” felkúszott a kilány hátán, s hozzádörgölőzött a kislány arcához. Majd megint „megijedt” és elbújt.
– Az öregnek van unokája! Meg kell találnunk a családját! – mondta a felügyelő. Akinek nincs, az így nem tud játszani egy gyermekkel!
Simpson őrvezető szakította meg a megfigyelést. Sikerült felvennie a kapcsolatot a szociális intézménnyel, s készen állt, hogy oda szállítsa az öreget.
– Várjon! Hátha ez a játék emlékeket hoz elő… – magyarázta el a helyzetet a felügyelő. Inkább menjen és kérje el a körözést, eddig megszerkesztették, és küldje szét.
Az őrvezető egy percen belül bamba képpel jött vissza egy papírlapot tartva a kezében.
– Őt körözzük?
– Miért vág olyan értetlenkedő képet?
– De miért kell körözni valakit, aki itt van a rendőrségen?
– Itt? Hol?
– A dutyiban. Ott aludt az éjjel. Ja… Ott van! – mutatott a kihallgató szobába, mert közben megismerte az öreget.
Dean felügyelő bamba képpel próbálta összerakni az események mozaikját. Ez az öreg tehát benne ült a gázoló Ford Fiestában, vagy ő volt a sofőr, vagy lehet csak az autóban ült, de minimum szemtanúja volt a balesetnek, s akkor… Még ha elszunnyadt is az úton, a csikorgó fékre biztos felébredt. Mivel azelőtt kidobták a kislányt, gyerekülésestől, maximum három felnőtt ülhetett a Ford Fiestában. Ketten onnan gyalog menekültek a buszmegálló, majd Mansfield felé. Mansfieldből nem érhetett gyalog az építkezéshez, ahol a gödörbe esett.
Miközben ezen az ellentmondáson merengett megszólította a szolgálatos altiszt.
– Jelentkezett a Goldcar. A Ford Fiestát egy idős magyar állampolgár bérelte ki, SMS-ben elküldték a nevét. – mutatta meg a telefonon. Gyermekülést kért bele. Egy két-hároméves kislány volt vele.
– György Üllői – nézte meg a felügyelő. – Az ő iratait találtuk meg az autóban. S hogy efelől még fikarcnyi kételye se legyen, Stanley őrmester jelent meg egy másik útlevelet lobogtatva.
– A Fiesta csomagtartójában talált bőrönd zsebében volt – adta át. Szülői engedély is van hozzá az öreg nevére, hogy áthozhatja a határon. Méghozzá olyan engedély, hogy többször is átlépheti a gyerekkel a határt. Telefont kerestünk, de nem találtunk. Az autó GPS-ében egy warsopi cím az utolsó, oda igyekezhetett. Felhívom a warsopi őrsöt, nézzenek utána a megadott címen ismeri-e valaki. S szólok Simpson őrvezetőnek, hogy vegye fel a kapcsolatot a magyarországi rendőrséggel. Kérdezzen rá, hogy van-e priusza.
– Dorottya Zsögödi – nézte meg a nevet. A felügyelő képzeletben tett egy kísérletet a kiejtésre, de hamar feladta. A keresztnév a Dorothy változata lehet, azzal még elboldogult valahogy. Egy ideig kísérletezett a z és s egymás utáni kiejtésével, s az a két pontos o volt hozzá a hab a tortán. Micsoda lehetetlen nyelv ez a magyar… Engedély többszöri határátlépésre… Hm… Miért adhatnak ilyen engedélyt a szülők? És kinek? Rokon lenne? Anyai ági rokon esetében a névnek nem kell egyeznie. Nagytata? De akkor a kislány miért nem ismeri fel? Tüntetőleg hátat fordít neki. De hát ez a férfi hozta át a határon. Akkor pedig ismeri, még ha nem is rokon. Richie reakciója jutott eszébe. Apját okolta a történtekért, sértődött gyermeki paradox reakció… Ez lehetséges… A férfi meg amnéziás…
Hirtelen ötlettől vezérelve elővette a telefonját, kinyitotta a Google fordítót és beírta: „Good morning Mr. Ulloi. Do you recognize your granddoughter?”, és magyarra fordíttatta. „Jó reggelt Ulloi úr. Megismeri unokáját?” Majd megnyomta a hangszóró ikont. Háát… Jobb, ha ezzel nem kísérletezik, majd lejátssza a telefon. Már épp indult volna a kihallgató szobába, ám felcsörgött a telefonja.
– Az egyik kutya drog szagát érezte meg a Ford Fiestában. Átkutattuk, de nem találtunk semmit. Kiderült, hogy a kutya az anyósülés gumiszőnyegén érezte meg a szagot. Csak ott. Feltehetően már nincs „anyag” az autóban. De volt! Magukkal vitték! Lehet meghallották a rendőrautók szirénáját, s pánikba estek, s azért hajtottak, mint az őrültek Edwinstowon át, s ütötték el azt a férfit. S menekülés közben nyűg lett a gyermek, s kidobták az autóból. …
„Ez egy lehetőség, de ne könyveljük el ténynek, csak egy lehetőség” – akarta mondani a felügyelő, de az épp odaérkező ügyész megelőzte a válaszban. Mivel a telefon ki volt hangosítva, mindent hallott. Előzőleg már felvilágosították a nyomozások addigi eredményeiről. Összekapcsolta addigi információival a hírt.
– Hol van az a férfi? Közölték vele a jogait? Mire várnak felügyelő úr? Hogy majd az ügyvédje erre hivatkozzon?
– Eddig nem gyanúsított volt, hanem ismeretlen bűntett áldozataként kezeltük. Amnéziás. Nem tudja hogyan sérült meg. Agyrázkódása van. Ezt a kórházban igazolták. Még a nevére sem emlékszik, sőt még arra sem, hogy tudna más nyelvet, mint az angol. Magyar állampolgár. Az autó meg bérelt. A drog lehetett egy előző bérlőé is.
– Az autóban, amelyet ő bérelt, szállítottak drogot. Onnan dobták ki a kislányt. Az autóval elütöttek egy embert, aki szinte meghalt. Mivel ő bérelte, feltehetően ő is vezette, bár ez az utóbbi állítás még igazolásra vár. A jól megalapozott gyanú esete fennáll. Ismertesse a jogait!
Miközben az ügyész beszélt, a felügyelő intett neki, hogy kövesse a kihallgató szobához, pontosabban a féligáteresztő üvegablakhoz. Esmeralda Johnson törzsőrmester azóta is onnan figyelte a benn zajló eseményeket. Amint meglátta őket, intett, jöjjenek hamar. Bent a kislány nem durcáskodott többé, nem fordított hátat az öregnek, hanem a nyakában sírt. Az öreg szorosan magához ölelte egyik karjával, a másik kezével a buksiját simogatta, miközben folyamatosan beszélt hozzá. A hangnemből érződött, megnyugtatni próbálja. Amit ki lehetett venni szavaiból az a kislány neve volt:
– Dóri… Dórikám…
– Felismerte az unokáját… Valami elővillant az emlékeiből… Magyarul beszél hozzá. Ne zavarjuk meg egy ideig, hátha az emlékezését is megzavarjuk… – ajánlotta a felügyelő. Az ügyész rábólintott.
– Legyen. Egy negyedóra!
