Rubinstein-Waldhauser Béla az ivás által ismerte meg a világot. Ez így szép, és jó… Oké!
Nem szép, nem jó, de igaz.
Szóval ez a derék ember ivott (akár a gödény) már bort, a világ minden tájáról.
Kóstolt lágy Malbecet Argentínából és Dél-Afrikából. Ivás közben, képzeletben végigjárta a csodák földjét, az Andok gleccsereitől kezdve, Mendoza gazdag szőlőskertjein át, egészen Buenos Aires nyüzsgő nagyvárosáig.
Dél-Afrikában időzve, egy hirtelen ötlettől vezérelve meglátogatta a Hluhluwe-Umfolozi Vadrezervátumot, ahol megcsodálta az öt nagy szafari állatot, az oroszlánt, az elefántot, a leopárdot, a bölényt és az orrszarvút. Aztán vidáman időzött Durban méltán híres strandján, s miután teljesen berúgott, csak lárvaszerű arccal bámulta a kék Indiai-óceánt.
Villányból Csókaszőlőt, Cabernet Francot, Cabernet Sauvignon és némi Portugiesert ivott, miközben végigsétált a hangulatos pincesoron, megnézte a szoborparkot, és elgyönyörködött a páratlan naplementében.
Szlopált Eszterbauer féle „Tanyamacskát” Szekszárdról, meg „Nagyapám” féle Kadarkát. Bejött neki akár a nagybetűs élet.
Egerben jóféle Merlot volt a befutó meg némi Bikavér. Alkalmanként egy kis Ostoros Csipke rozé. Naná, hogy felment a várba szétnézni, miközben a részegség egy bizonyos fokán már rég meghótt fickókkal társalkodott.
Hosszú hétvégeken BB-féle Dunántúli Blauer Portugieserrel kirándulgatott az ország nyugati felén, majd a “magyar tenger” következett.
Balatonboglári Cabernet Sauvignonnal meg Kristinussal magába ivott legalább kétezer óra napsütést, miközben vígan lubickolt a hűs habokban.
Ha elunta magát, Lellére ment, hogy Konyári Fecskékkel kergesse a legyeket. Badacsonyban Sike Balázs 2021-es Skizója csalt könnyeket a szemébe, ahogy a csodás táj varázsa megigézte.
Ha netán délre, mondjuk Horvátországba szeretett volna utazni, akkor csak betolt némi Svirce Plavac Mediteranot vagy Plavac Malit és már ott is volt a tengerparton.
Gyakran látogatta Ausztráliát is, és ámulva nézte a hosszú farkú kengurukat, miközben bársonyos Yellow Tail Shirazt kortyolgatott.
Ha Kaliforniába vágyott napozni a beach-re, akkor csak rendelt egy üveg Francis Coppola Diamond Claretet, mondjuk a 2019-es évjáratból. Óvatosan kibontotta, megforgatta a szájában, apró kortyokban leeresztette a torkán, és máris ott volt. Órákig képes volt hallgatni a hullámok lágy loccsanását vagy a borzas sirályok rekedt rikácsolását. Az óceán és a sötét, zamatos Claret teljesen elandalította ánizs és karamelljegyeivel. Az áfonya, a pörkölt kávé, a fekete ribizli és a könnyű dohány ízeivel. Az egész utazás annyira telt, testes és hosszú lecsengésű volt, hogy Béla úgy érezte ez a megtestesült Paradicsom.
Ha csak könnyű és gyors franciára vágyott, akkor érett cuvée-ket kóstolt, Bordeaux-ban, ahol a Place de la Bourse-on a habos felhők, költőien tükröződnek vissza a szökőkút vizéből.
Így utazott hát hősünk térben és időben. A világ minden táján elterjedt szőlőtőkék magukba olvasztották a föld jellegzetes ízeit, aromáit, ami a végső stádiumban Béla bá’ testének részévé vált.
Aztán egy nap, pár évtized italozós utazgatás után, Béla bá’ akadozó nyelvvel így kiáltott fel:
– Azt a cukrozott csibecombcsontba szúrt Moszkvics luxus kisbusz slusszkulcsát! Mindenhol jártam már e széles világon, és mindent megnéztem! Ma már tudom, hogy a rájára mindig rájár a rúd, és hogy Jamaica nem az amerikaiaké, hanem csakis a jamaicaiaké! Láttam már szőrös hörcsögöt, amint épp szörpöt szörcsögött, és láttam Lenin mauzóleumának a teljes millenniumi lelinóleumozását!
– Világpolgárrá váltam! – üvöltött akár a fába szorult lélek, majd teljes testhosszal végigvágódott a kétes hírű kocsma, a Végállomás retkes kőpadlóján.
