Előzmények
Ollerton, a csendes angol kisváros nyugalmát egy este bűntények sorozata zavarja meg. A nyomozás során kiderül, hogy az esetek nem függetlenek egymástól. A nyomok először az egyik áldozat irányába vezetnek, ám a Richie Murray elrablásával kizsarolt egymillió fontra ráakad a repülőtéri ellenőrzés. A diplomata táskának, amibe a pénzt rejtették drogszaga volt, s azt a reptéri kutyák kiszagolták. A tettesek ügyvéd nélkül nem hajlandók vallani, de a pénzt tartalmazó diplomata táska birtoklásán kívül, egyebet nehéz rájuk bizonyítani. Az egyetlen lehetséges tanú amnéziás… Egy két és féléves kislányt, aki még anyanyelvén sem beszél érthetően pedig nem lehet kihallgatni…
A koronatanú
– Ügyvéd úr! – szólította meg Robert Dean felügyelő. – A koronatanú magyar állampolgár, ráadásul sürgős orvosi beavatkozásra van szüksége, és ezért minél hamarabb vissza kell térnie hazájába. Előre láthatóan hosszú időre nem lesz elérhető. Egyébként se lehet majd ukk-mukk-fukk ide citálni hetente. Az ügy megoldásának felgyorsítása érdekében a szembesítést videóra szeretnénk venni, amelyet önökkel kölcsönösen elismerünk, mint bizonyítékot az eljárásban, a védelem esetleges helyben megfogalmazott kifogásaival egyetemben. Kérjük beleegyezését. Mivel nem angol anyanyelvű személyről van szó, ajánlatos egy magyarul beszélő fordító jelenléte. Mivel ilyen személyeket ön jobban ismer, s ha ön jelöli ki, kizárható a rendőrséggel való összejátszás lehetősége, megkérjük vegye fel egyikkel a kapcsolatot, s hívja ide.
– Rendben – egyezett bele az ügyvéd hosszabb töprengés után, de még mindig gyanakvó hangon. Vette a telefonját, és tárcsázott, majd jelentette, hogy a tolmács úton van Mansfieldből. Ezután védenceivel elvonult a kijelölt helyre tárgyalni.
– Mi volt ez, felügyelő úr? – érdeklődött az ügyész gyanakodva. – Kivel akarja a vádlottakat szembesíteni? Az amnéziás öreggel? És mi célból? Semmire sem emlékszik egyelőre. A fiaskó biztosított.
– Ügyész úr! Kinevezem öt percre a gyanúsítottak ügyvédjének. Próbáljon védelmi stratégiát kidolgozni számukra. A pénz birtoklását tagadni nem lehet. De van-e az ügyész kezében olyan bizonyíték, amely minden kétséget kizáróan igazolja, hogy először is, hogy ők rabolták el Richie Murrayt, másodszor, hogy ők ütötték el Mr. Ulloit, harmadszor, hogy ellopták az autóját, negyedszer, hogy kidobták az autóból az unokáját, és végül, hogy elgázoltak egy embert Edwinstoweban, aki szinte meghalt? Egyetlen használható szemtanú sincs rajta kívül! Az edwintoni gázolás esetén a lopott autót, de nem a sofőr személyét azonosították!
Richie Murray kihallgatásához sem a szülei, sem a pszichológus nem járul hozzá. Egyébként el tudom képzelni, hogy maszkot viseltek előtte, nehogy később azonosítsa őket. A kisfiú akár ismerhette is őket! Az autókban gumikesztyűt viseltek. Ujjlenyomat nincs. A férfi feje olyan kopasz, mint a seggem, szakálla nincs, a nő kefefrizurát visel. Feltehetően nem hagytak hajszálat az autóban. A kölcsönzött autóban talált cigarettacsikkről kiderül majd, hogy nem ők szívták. A kutyák követték a nyomaikat, de nem azonosították őket. S a szagnyomokat elmosta már az eső… Szerintem kitalálnak valami eszement történetet, beismerik, hogy elloptak egy diplomata táskát, a táskán talált drognyomokkal kapcsolatba nem hozhatók, mert nem volt a vérükben. Sőt, ez inkább arra hajaz, hogy egy drogostól vagy drogkereskedőtől lopták. Megtalálták az egymillió fontot, nagy volt a kísértés… S megpróbáltak az országból megszökni… Egy pitiáner lopás, ennyit tudunk rájuk bizonyítani! Nem tudhatták, hogy egymillió fontot tartalmaz a táska. Más esélyünk nincs! Hátha az öreg meglátva őket megjön az emlékezete. Az unokájának látványa sokat visszaadott belőle! Tudom, hazárdjáték. De hátha elszólják magukat.
– A felelősség az öné!
– Tudom… Nehéz döntés volt – sóhajtott, majd felhívta Harry Murrayt, s felajánlotta, legyen ott a szembesítésen. Elmondta neki a kockázatokat is. Harry mindenképp jelen akart lenni. Ígéretet tett, hogy semmibe sem szól bele.
Dean felügyelőnek igaza lett. 99%-ban. Mintha csak kihallgatta volna őket az ügyvéd. Az általa előadott forgatókönyv annyiban különbözött a nyomozó által elképzelttől, hogy még csak lopást sem ismertek el, hanem azt állították, hogy az Edwinstowe melletti Nagy tölgyerdőben találták egy bokor alá rejtve vagy bedobva, nem messze a kék Ford Fiestától. Az autót is megtalálták a motorházán vérnyomokkal. Egyikük elment pisilni a bokrok közé, s véletlenül belebotlott. Megmutatják a helyet, hol. Ellenőrizzék, a táskán biztosan maradtak talajnyomok, mert fordított bőrből készült, s vessék össze az ottanival, találni fog. Amikor látták, hogy egymillió font… Elismerik, le kellett volna adniuk, arra is rájöttek, hogy nem kóser pénz lehet, de pont ezért akarták elhagyni az országot. Ha a maffia a nyomukra akad…
– Van egy bökkenő – vetette közbe a felügyelő. – Egy szemtanú lehet azonosítani tudja őket. Nem kellett volna elütni.
– Egy amnéziással akarja azonosítani őket? – lepődött meg Jack Emerson, amikor megtudta, hogy Üllői Györgyről van szó. Nem ellenkezett, de valami vészcsengő csilingelni kezdett benne. A rendőrség valamit titkol, de mit? Ha tényleg elütötték a védencei, abban a félhomályban legfeljebb villanásig láthatta őket… Képtelenség…
Kiürítették a kihallgató termet. Dean felügyelő mosollyal nyugtázta, amint Dóri úgy kapaszkodott a nagyapja nadrágjába, mint egy kis pióca, nehogy újra elveszítse. Amióta egymás nyakába borultak a viszontlátás örömkönnyei közt, az öregnek az illemhelyre is magával kellett vinnie. Üllői György előre kérte a bocsánatot, nem hiszi, hogy fel tudja ismerni őket. Nem emlékszik semmire…
Leültették a féligáteresztő tükör elé egy székre, Dórival az ölében, s behívtak öt személyt, nőket férfiakat vegyesen. Az öreg egy ideig nézte őket, majd megrázta a fejét. Majd behívták a következő ötöt. Ismét tagadta, hogy ismerős lenne valamelyik. Ám amikor a harmadik csoport kezdett bejönni, még csak a második személy lépett a kihallgató szobába, amikor Dóri sikítani kezdett:
– Ossz pácsi! Ossz pácsi! – s kétségbeesetten kapaszkodott nagyapjába.
– Állj! – szólt bele a felügyelő a mikrofonba. – Több személy ne jöjjön be!
A tolmács először nem értette, de kis idő után leesett a tantusza. Lefordította.
– Elég egyértelmű az azonosítás? – fordult Dean felügyelő az ügyvédhez.
– Nem. Ki tudja, milyen ijesztő meseképpel, rajzfilmfigurával azonosította. A gonosz mesehősök gyakran kopaszok.
Időbe telt, amíg sikerült Dóriból kibányászni, hogy a férfi dobta ki az autóból. Mivel még nagyapja is alig értette a rémült kislány szavait, Jack Emersont nem győzte meg.
– Rávezették a válaszra!
Dean felügyelőről lerítt a feszültség. Belekapaszkodott még egy szalmaszálba.
– Vezessék ki a gyermek látóköréből! Várjuk meg, amíg megnyugszik, majd kérdezze meg tőle, volt-e a „rossz bácsinak” táskája, bőröndje.
Egy idő után egy kis nagyapai nyugtatás, és kis játék után, melyben kedvenc játéka és alvótársa, Róka is szerepet vállalt, lehetett folytatni a kis koronatanúval a beszélgetést. Feltehetően az is megnyugtató volt, hogy a számára viszonylag ismerős kihallgató szobába vonultak vissza. A kérdésre sűrű bólogatással felelt.
– Hozzatok be öt táskát, s tegyétek eléje.
Dóri a kérdésre határozottan a diplomata táskára mutatott.
– Egy diplomata táska… – akadékoskodott tovább az ügyvéd.
– Két percre innen van egy üzlet, ugyanilyen márkájút lehet ott kapni. Kérjetek négyet kölcsön. Ha kell az alkalmazott is jöjjön vele! – adta ki a parancsot a felügyelő.
Az ügyész úgy nézett rá, mintha fontolgatná, hogy zárt osztályról szökött-e meg. Robert Dean homlokán gyöngyözött az izzadság, igazolva, hogy „All in”-t (Mindent egy lapra!) játszik ebben az azonosítási pókerjátszmában. Dóri viszont nagyapai biztatásra körbejárta a diplomata táskákat, majd határozottan kiválasztott egyet.
– Nyissa ki Stanley őrmester!
Az izgalom szemmel láthatóan átragadt az altisztre is, mert sokáig bajlódott a zárral, amíg a táska kinyílt. Időközben figyelmetlenségből félfüggőlegesre billentette, s tartalma, a szinte egymillió font a földre borult.
– Még akadnak kételyei ügyvéd úr?
Jack Emerson értetlenül nézte végig a táskákat, s eleinte nem látott különbséget.
– Tolmács kérdezze meg, honnan tudta, hogy pont azt látta a védencemnél! – vette észre az árcédulákat a kölcsönkért táskákon. Mindegyiken volt, kivéve a bűnjelen. Dóri a gyártó nevére mutatott a bűnjelen. Az első fémbetű egykori helyét egy apró lyuk jelezte. majd egy karcolást mutatott rajta.
– Smart little girl! (Okos kislány!) – harsant fel Dean felügyelő megkönnyebbült hangja, majd hatalmasat fújt. Egyesek tapsolni kezdtek. Dóri csak nézett körbe csodálkozva, hogy mi ez a nagy ünneplés.
– Ügyvéd úr, megegyeztünk, s aláírta, hogy ez a videó próbaként elfogadható bizonyíték, nem szükséges a tanút újra kihallgatni. Gondolom mindezek után ismét tárgyalna védenceivel. Amennyiben mindent beismernek, s elmondják a drog eredetét is, készen állok vádalkura, mármint a kiszabható büntetés alsó határa körül, a létező vagy valós enyhítő körülmények esetleges figyelembevételével. Ha nem működnek közre, minden elképzelhető súlyosbitó körülményt figyelembe veszek.
– -Most már felismerem én is a „rossz bácsit”. Ő ült az anyósülésen. Egy kefefrizurájú nő pedig a kormány mögött. Zöld blúzt viselt – tért vissza az öreg emlékezete.
Tíz perc sem telt el, s Jack Emerson visszatért. A hírre, hogy a két vádlott hajlandó mindent beismerni, a drogfogyasztást kivéve, mert ahhoz semmi közük, Dean felügyelő félrehívta az ügyészt.
– A drogfogyasztás pitiáner ügy. Fogadjuk el. Anélkül is hosszú éveket kapnak… Még az enyhítő körülményeket is figyelembe véve.
– Nem fogyasztottak. Tesztjük negatív. Birtokoltak.
– A táskán? Benne nem volt… Hozzáértek volna a táskával valami droghoz? Bizonyítani nem tudjuk…
Az ügyész egy ideig farkasszemet nézett a felügyelővel, mintha Robert Dean gondolataiból próbálná kiolvasni, miért tagadnak a vádlottak a végsőkig egy piti vádat, miközben a súlyosakat beismerik. Jó persze, azokra akad bizonyíték… De hát, ha azt is elismernék, több engedékenységre számíthatnának… Hirtelen a felügyelő által elmesélt Amhlaidh MacUalraig-eset jutott eszébe.
– Ugye, semmi közük a droghoz, ezt ön is úgy gondolja, felügyelő úr? – tartott egy kis vizslató szünetet. – S azt is sejti, hogy kinek a keze van a dologban… – tette hozzá újabb szünetet tartva.
– Rendőri becsületszavamra esküszöm, nem tudtam róla! Csak öt perce kapcsoltam én is! S csak egy gyanú! Akár tévedhetek is… Nem volt alkalmam ellenőrizni.
– Remélem is. Akkor ellenőrizze. Érdeklődje meg a barátjától honnan szerezte. S gondolkodjon mit ír a George Butler ezredeshez írt jelentésébe! A maga módján zseniális húzás volt, s terve be is vált, kisfiának az elrablói így buktak le. Ám engedélye nem volt rá, tette törvénytelen. Mellékesen szinte megölt két embert. Az emirátusokba igyekeztek, s ha nem már a Luton reptéren, hanem ott akadnak fenn a szitán, halálra ítélik őket. Megfogadom a tanácsát, s megkötöm a vádalkut.
Dean felügyelő elhűlve nézett a távozó ügyész után. Tényleg segít falazni? Félrevonta Harryt.
– Remélem van elfogadható magyarázatod a drog eredetével kapcsolatban, amellyel megjelölted a diplomatatáskát. Az esetről való jelentést el kell küldenem Butler ezredesnek a drogmegelőzési osztályhoz. Eredetileg az ő ügye volt.
Ez nem érdeklődő kérdés volt, amelyre lehet tenni a hülyét, hogy nem érted miről van szó. Robert nem feltételezi, hanem tudja, hogy ő a ludas abban, hogy a táskának drogszaga volt.
– Jobb ötletem nem volt lebuktatni őket. Reméltem repülőgépre ülnek vele, s jól számítottam… – mosolyodott el hamiskásan. – Ha nem teszem, árkon-bokron-határon túl lennének már vele.
– Erkölcsileg senki nem vitatja. Még az ügyész sem. De ez drogbirtoklás bizonyítéka, s kezdheted az „Alulírott…” kezdetű leveleidet fogalmazgatni. S nem nekem… A drogmegelőző osztálynak. Még egy házkutatás is szóba jöhet. Vajon a vagyonod egy része nem onnan származik? Gondolom nem lenne jó reklám… Idézzem a majdani pletykákat? ”Szél fúvatlan nem indul…”
– Mansfieldben ért a telefonhívás, hogy Richiet elrabolták. Amint átgyalogoltam a parkon, megláttam egy harminc körüli nőt, amint egy bokorba bújva reszkető kézzel keresgél a táskájában. A diplomata táska, amibe a pénzt tettem, épp nálam volt, valami iratokkal. Akkor jött az ötlet, hogy megjelölöm. Megfogtam a karját, s mondtam, adjon belőle, vagy rendőrt hívatok. Kétségbeesetten mondta, hogy ez az utolsó adagja… Nagyot nézett, amikor egy kis port a táskára szórtam, majd visszaadtam. Amint elengedtem a karját, elrohant. Nem ismerem. Barna, rövid hajú, átlagos nő, semmi különös ismertető jele. Sportcipőt, farmert, trikót viselt, valamennyi tucatárú.
– Írd ezt le… Hogy mellékelhessem. Kérj papírt az őrmestertől. A fiad mesélt valamit? Fizikailag bántalmazták?
– A pszichológus azt ajánlotta, ne faggassuk. Ha magától mesél, hallgassuk meg. Csak azt ismételgeti rettegve, hogy „Meg akartak ölni!” Ezen nem tudja túltenni magát. Pedig próbáltam magyarázni neki, hogy csak engem akartak megijeszteni, hogy fizessek, s lám maguktól elengedték. A ruháján kakaó-pecsétet találtunk. Nem bánhattak vele rosszul másképp. Semmire nem panaszkodott.
Az ügyész elolvasta a nyilatkozatot, majd kétkedő szemekkel nézett a felügyelőre. Ő ezt elhiszi?
– Jó lesz – mondta végül. – Majd hívja meg egy kávéra a haverját, ha a vihar lecsendesedik… – sugallta. – Remélem a bíró rábólint a megegyezésre. Nem halt meg senki, a két gázolás nem volt szándékos, a kis Richiet elengedték, a kislányt nem szándékosan rabolták el, fegyvert nem használtak, tetteiket bevallották. Egyetlen súlyosbító körülmény a kislányt bántalmazása, amikor kidobták az autóból. Holnap átszállítjuk őket biztonságosabb helyre.
Az ügyvéd és az ügyész már távozott, de Harry még arra kérte a felügyelőt, tegye lehetővé, hogy személyesen köszönje meg Amhlaidh MacUalraignek és barátnőjének Shelleynek a segítségüket. Robert Dean felhívta, s megkérte, ha közelben tartózkodnak, jöjjenek be. Amhlaidh MacUalraig hárított a telefonban.
– A köszönetet ön most továbbította, én átvettem, mondja meg neki. Nem azért tettem, hogy most valami pénzösszeget ajánljon fel. Miért, ő nem állt volna meg, ha az én gyerekemről lett volna szó?
Harry Murray a szavak hallatán a telefon után nyúlt, de elkésett. Amhlaidh MacUalraig bontotta vonalat. Jobb híján elindult, hogy ajánlja fel Üllői Györgynek és Dórinak, hogy a kislány édesapja megérkezéséig jöjjenek hozzá. Ott bőségesebb vacsorára van kilátás, s lehet Richienek is jót tenne Dóri társasága. Bár az jó kérdés, miként értenek majd szót. Bár a gyermekek rendkívül találékonyak.
Csikorgó fék a rendőrség épülete előtt jelezte Dr. Zsögödi Imre érkezését. Kettesével vette a lépcsőket, úgy rohant be a rendőrség épületébe.
– A kislányomat keresem… Azt mondták itt van apósommal együtt… Bocsánat, Dr. Imre Zsögödi vagyok, Dorottya Zsögödi apja…Hol van Dórika?
– Ön annak a kis zseninek az édesapja? Büszke lehet rá, csoda okos kislánya van! Épp fogadja a hódolóit, mutatott a kihallgató szoba felé.
– Miféle zseninek? – hökkent meg Zsögödi Imre egy pillanatra, de érdeklődni nem maradt ideje.
– Apúúúúú! hangzott fel a csatakiáltás, s a kislány faképnél hagyta Joe Nickolson őrvezetőt, ki épp egy tábla Kinder-csokoládéval próbálta lefizetni, hogy ne mondja neki többet „Fuck you!” a többiek vihogása közepette. Dóri kirontott, s apja nyakába ugrott. Zsögödi Imre röptében kapta el, és ölelte magához.
Dórika szája be nem állt, csak mesélt, mesélt…. Apján látszott, hogy negyedét sem érti. Amikor Dórika egy pillanatra megállt lélegzetet venni, sietett közölni a hozzá legközelebb álló rendőrrel, hogy ő szerez ügyvédet apósának, de most érkezett, és…
– Apósának ügyvédre nincs már szüksége, Dóri tisztázta az ügyet! – szólt közbe Robert Dean nevetve. – Lebuktatta a bűnösöket! Beismerték, hogy ők a tettesek, más választásuk nem maradt!
– Mit csinááált? – tágult öklömnyire az orvos szeme.
Az események részletezését az öreg megjelenése szakította félbe. Épp a WC-ről tért vissza. Szenvedő arccal s a fájdalomtól görnyedten panaszkodott:
– Nem tudok vizelni… Rettenetes fájdalmam van…
– Mentőt! Hívja őrmester!
– Állom a műtét árát, ha nincs érvényes biztosítása! A visszakapott egymillió fontból kitelik! – tette hozzá Harry Murray magyarázatként.
Dóri rémülten nézte a pánikot. Apja ölbe vette.
– Most Nattatát bevisszük a kórházba, s a kollégáim megműtik, hogy gyógyuljon meg. Úgy, mint Anyut otthon. Anyu már jól van. Voltam otthon, találkoztam vele. Küldött neked puszit. Majd minden nap meglátogatjuk Nattatát a kórházban, ígérem neked. Jó lesz?
