Fáni az Örökkévaló hold-naptára szerinti 5661. éve Ádár vagy Svát hónapjának a második felére (ezerkilencszázegy február hónap közepére) várta következő gyermekét, sőt, biztosra vette, hogy megszületik, és végre, a sok (4-5) fiú után, leány lesz.
Megérzésében olyan biztos volt, hogy a gyermek érkezésének előkészületeit teljesen lányosra szabta. Meg kell adni, régi óhaja teljesült, igaz némi késedelemmel, Svát 27-én, szombat (február 16-án), tényleg teljesen érett, szép leánygyermeknek adott életet, akinek Benjamin, a férje, az Erzsébet nevet adta, már előre, még a vallás szerinti keresztelő előtt. (Izráelben, napjainkban, ebben a hónapban ünneplik a Fák Napját – Tu BiSvat -, a tavasz érkezését. Na, de hol volt még akkor Izráel, amire közel negyvennyolc évet kellett még várni?!)
Erzsébet – Fáni kedvence – szépen fejlődött, és immáron betöltötte a két és fél évet, amikor Imre öccse 1903 Menachem Áv (július) végén megszületett. Ezért egy kissé kiesett a család kedvence státuszból, hiszen édesanyjának több gondja lett a legkisebb, ismételten fiú jövevénnyel. Nem is került vissza kivételezett helyzetébe, mert édesanyja néhány évvel utolsó szülését követően kiköltözött a Rét-Szentmiklós-Puszta területén lévő, háromszögletű zsidó temetőbe. A mintegy 600 nm-nyi terület egyik csúcsa északra, egy másik – közelítőleg – Jeruzsálemre mutatott. Ez lett a sírok tájolásának iránya.
A kislány a sok „férfi” között egyszerűen elfiúsodott. Benjamin újra nősült, és Gizellától természetesen ismételten két fia született, Márton és Gyula. Féltestvére, Gyula születésekor Betti még éppen nem töltötte be a kilencedik életévét.
A leányka a falu egyetlen koedukált, református iskolájába járt, lévén, jesiva (zsidó tanoda) nem működhetett Rábén a hitközség alacsony lélekszáma miatt. Az eleven eszű, vadóc lány elég jól tanult ugyan, ám apjának és mostohájának meglehetősen sok fejtörést okozott viselkedése, ami nehezen tűrte a világi és a vallási törvényeket (631 db): mindenben a fiúk példáját, viselkedését, játékait szerette volna követni. Ez persze ellentmondott az ortodox közösségi élet szabályainak.
A hitközség kétmedencés mikvéje (kóseroló és rituális fürdő), imaterme, rituális vágodája, néhai Kenyeres Márton hittestvér telkén működött, a mostani Hajnal u. 5. alatt. Bettit még csak évek múltán avatták nagylánnyá (Bát Micva), tizenkét éves korában a nagyobbik medence igénybevételével. Addig azonban még sok víz lefolyt az Óberettyón és a Kálló Éren.
A lányt hol azon kapták, hogy szoknyában szamaragolt Matyin, a jó indulatú csacsin, hol fára mászott a tanyán, máskor pedig ropogósra sült sertés tepertő bőrt falatozott, ártatlan ábrázattal. A bőrt az iskolában kapta, egyik osztálytársától.
Szalonnabőrös főbűne mellett, mostohája nehézményezte, ez a leány nem elég házias, nem jeleskedik a konyhában, ahol pedig Giza kiváló kóser ételeket főzött: híres volt a sóletje, gyöngyözően tiszta húslevese. Menye eltanulta tőle a ropogós sósuborka készítésének titkát.
A konyhában mindig ragyogó tisztaság volt, amihez hozzájárult a gój szolgálólány betanítása, hogyan kell kínosan vigyázni, hogy a kóser edények még csak véletlenül se keveredhessenek össze a nem kóserekkel.
Benjamin néha bekiáltott a konyhába:
– Giza, fiam! Csinálj nekem egy brózát! – ekkor a kissé nehezen döcögő asszony vitte neki a vízből, nátriumbikarbonátból, pár csepp ételecettel készített, habzó üdítő italt.
*
Ezerkilencszáztíz augusztus 25-én, csütörtökön (5670. Áv 20-án) történt, hogy Benjamin a malmában volt több ízben, és az egyik alkalommal – a főmolnárral való tárgyalása közben -, arra lett figyelmes, ismerős leányhangot hall a malom transzmisszióját meghajtó gőzgép, gépházon kívüli hűtővizes medencéje irányából, ahol a malom munkásai is rendszeresen megmártóztak, ha nem volt ott a tulaj.
Bosszankodva szakította meg a fontos megbeszélést, kilépett a gépházon keresztül, hogy szemügyre vegye, ki ficánkol a gőzgép langyos hűtővizében. Zsigereiben érezte, Betti leánya lesz az, aki a kategorikus tiltás ellenére, most éppen sikoltozva pancsikál.
Bosszankodását haraggá fokozta, hogy az udvaron őrlető emberek szekerei sorakoztak, és békés várakozásuknak adott szokatlan látványosságot a talpig fodros, elázott bugyogóban ugrándozó süldőlány. Mindegyik gazda vagy fuvaros nevetve, tátott szájjal figyelte, mi fog most történni. Hát, le is esett az álluk, mert Béni – ahogy a faluban nevezték, akár a maguk közül valókat -, keményen ráripakodott a megjelenésére már amúgy is megrettent kislányra:
– Azonnal gyere ki a vízből! Majd idebent, a malomban megkapod a járandóságodat. Hozd a felső ruháidat is! – a megszeppent, csuromvizes kislány falfehéren mászott ki a vízből, és lekucorodott a medence peremére, maga elé szorítva ruhácskáit.
– Na, mit ülsz ott, mint egy víziung*?! Csak nem fél a kisasszony a büntetéstől? Aki ilyen bátor és szégyentelen, hogy idegen emberek előtt alsóneműben mutogatja magát, az vállalja tettéért a következményeket.
A nagyérdemű közönség egyes tagjai sokallták már ezt a szigort, de arra gondoltak, ez a naccságos úr dóga, hogyan neveli meg a jányát.
Közben Benjamin azon elmélkedet – befelé somolyogva -, miként tanítsa móresre lassan nagylánnyá cseperedő leányzóját, örök tanulságul. Eszébe ötlött, hogy áldott emlékű első felesége, Fáni, azt szerette volna, ha ötödik gyereke – természetesen végre lányként -, pontosan Purimkor lássa meg a napvilágot. Ebből arra asszociált, ezt a gyereket bizonyosan a gonosz Hámán szelleme szállta meg. Úgy is kell tehát bűnhődnie, ahogy a perzsa király zsidóellenes főembere végezte, azzal a különbséggel, hogy a lánykának a haja szála se görbüljön meg.
Elküldte hát, az egyik malommunkást a raktárba kötélért. Az erős, több öl hosszúságú kötéllel, felakasztotta a leányát egy vasból lévő gerendára, száradni.
A kislány nem sírt már ekkor, noha a kötél egy kissé vágta a derekát és a hónalját.
A lány elnyerte a kötélen való viselkedésével nem csak szülőapja, de a néző „közönség” tiszteletét is.
Nem sokkal az ominózus fürdőzés után Benjamin eladta a malmot Kruspér bárónőnek.
A családi legendárium az eladás fő okaként nem a kislányt, Erzsébetet teszi felelőssé.
*víziung: egyfajta vízi béka (talán unka)
Legutóbbi módosítás: 2024.12.22. @ 13:17 :: Csillag Endre