(avagy Márton napi varjak a ködben)
Ki ne ismerné – akárhonnan is -, a „Csip, csip csóka, Vak varjúcska…” kezdetű, egyszerű dallamú, rövid gyerekmondókát, amit több személynek kell játszani közös vidám éneklése közben ahhoz, hogy megfelelően érdekes legyen.
Úgy gondolom a játék lényege a felnőtt-gyerek együttlétben, az apró kezek ujjainak ügyesedésében található. A „lebonyolítás” dramaturgiai csúcspontja a tyúkocskák elhessentésnek váratlanságában bontakozik ki. Van is nagy nevetés, amikor a „Hess, hess, hess!” kulcsszavak hirtelen elhangzanak, és a csepp kezek apró „ütésekkel” tényleg elűzik az összecsippentett öklöcskéket, a kézfejeken lévő bőr elengedésével.
Nos, ez a mondóka nálunk is divatos műsorszám volt már első gyermekünk három éves kora körül, hiszen hárman, majd második gyerekünk megérkezése után néhány évvel már négyen játszottuk, az egész család nagy derültségére.
Ez olyan régen volt, hogy mára elhomályosult, melyik gyerekünk tudta úgy ejteni a mondóka második sorát, hogy „Vavarucska”. Sokat filóztam azon, vajh’ valójában, mit is értenek a gyerekek egy-egy számukra kimondhatatlan szó vagy szókapcsolat alatt. Tényleg a varjú, netán egy általuk kitalált/vizionált mesebeli lény jelenik-e meg a képzeletükben?
Erre nem is tőlük, hanem anyámtól kaptam egyszer a nővérem gyerek korából közelítőleges magyarázatot.
Anyám több ízben énekelte nővérem füle hallatára az akkor divatos nóták egyikét, amelyiknek az volt a címe, hogy „Jöjj ki hozzám a tanyára”, a slusszpoénja pedig a Riska és Mariska emlegetése után az volt, hogy „Garantálom, nem leszel a másé.”
Nővérkém nem értette a poén első szavát, ezért úgy énekelt, „Aranytálom, nem leszel a másé”. Érdekesség az, hogy ugyanebben a nótában a pomádé is szerepel, de arról nem szól a fáma, ő azt miként érthette meg.
Legutóbbi módosítás: 2025.01.01. @ 10:36 :: Csillag Endre