Nyögve roskadnak a fák
riadtan dörömböl az éj,
álmosan a sötétség lóg,
az elfolyó ágak leghegyén,
valahol még alszik a fény
mögötte lassan ébred a Nap,
valahol az ég peremén
a hajnal csendben meghasad.
Valahol, már dalolni kezd
egy elárvult megfáradt madár,
valahol már pirkad az ég
ne félj Kedvesem, ma nincs halál,
mert Te,
fényt csókolsz a szemeimbe,
selymet csomagolsz a hajam hajlatába,
hangodba madárdalt rejtesz,
édes mézt a szád vonalára,
szívedből fényt ölelsz rám,
álmodból körém fonod a mindent,
így lelked apró szikráiból
a Tejút borul ránk,
és Isten.
