H?vös volt a leveg?, az öreg összébb húzta mellén a szakadt, foszlott kabátot.
Csendesen, lehajtott fejjel csoszogott át az úton. Szemközt a kis közért tompa neonfényei villództak. Esteledett. Ilyen kés?n már nem szeretett eljönni otthonról, sok volt manapság a huligán. Nem volt jó világ az olyanokra, mint ?. Nem tisztelték már a kort, sok ismer?st?l hallotta, hogy megverték, kirabolták ?ket. De ? csak mindig a fejét rázta: – Mai fiatalság, nincs bennük tartás, nincs bennük tisztesség.
Most ahogy felnézett észrevett két fiatalembert a bolt el?tt. Szívébe ismer?s félelem költözött. Még baka korában tanult meg figyelni erre az apró kis jelre, a szorongásra. A háború utolsó éveiben, amikor kivitték a frontra csak ez mentette meg az életét. Szinte még gyerek volt akkor. Mostmár aggastyán, de azért óvatosabban lépkedett, kerülve a felt?nést.
A két gyerek – merthát minek is nevezhetné azokat, hisz alig húsz évesek – sörösüvegeket rugdosott a kisbolt el?tti kukánál. Vastag fekete dzsekit viseltek, bakancsot és rövidre nyírt frizurát.
Nem tetszett az öregnek a szívében ébred? szorongás. De mit volt mit tenni. Muszáj volt bemenni a boltba, a másik éjjel nappali több háztömbnyire volt onnan. Odáig elvánszorogni már nem lett volna ereje. Fázott is, éhes is volt.
Röpke megtorpanás után elindult hát az ajtó felé. A két fiatal észrevette az öreget és odakiálltott neki:
– Hé, tata! Hova ilyen siet?sen?- vakkant a testesebb.
De az öreg nem válaszolt, csak nézte meredten az ajtót és csoszogott tovább.
– Hallod te! Azt kérdeztem hova ilyen siet?sen! – kérdezte mostmár vészjósló hangon.
– Süket az öreg! – röhögött a másik.
Az öregember csak az ajtót nézte, még pár lépés….
Ekkor az egyik fiú elkapta a kabátja ujját és akkorát lódított rajta, hogy majd’ fel bukott.
– Tata, süket? – morrant – Ide ugyan be nem megy!
Az öreg ekkor feltekintett rá:
– Miért fiam? – kérdezte csendesen – Tán zárva vannak?
– Nézd már! Van a vénembernek hangja is! – mondta
– Azért nem mész be tata, mert mi nem engedünk be! – szólt a testes fiú.
– De miért fiam?
– Mert csöves vagy, apuskám! – rikkantotta a másik – Lopni nem engedünk, ez itt tisztességes környék! Vagy lássuk csak van-e pénzed?
– Fiam, én nem lopni akarok! – szólt az öreg és ezzel elfordult, megindult az ajtó felé. Nem léphetett tán csak egyet, mikor er?s karok kapták nyakon.
– Hé, te vén buzi! – ordította az egyik – Nem adtam engedélyt, hogy elmenj!
Az öreg úgy lógott a markában, mint egy marionett bábu. Vézna kis teste remegett az indulattól. Nem tudta megszokni az évek alatt sem, hogy valaki így beszéljen vele. De nem szólt csak csüggedten lehajtotta a fejét.
– Tudom én, hogy lopni indultál, te vén buzi! De majd adok én neked, te rohadék! – ezzel nekilökték a falnak és ütni kezdték.
Az öregnek már az els? ütést?l elállt a lélegzete. A gyomrát öklözték. Nem tudott összegörnyedni, szoros marokkal fogták.
Szemközt az utcai lámpa fénykörébe egy kutyát sétáltató férfi ért. Rájuk pillantott, majd gyorsan tovább ment.
Az öregember szeme elhomályosult, már alig érezte a fájdalmat. Egy er?teljes ütést?l oldalra bicsaklott a feje. Szája sarkából és homlokáról vér folydogált.
Halkan nyöszörögve t?rte az ütlegeket. Távolról még hallotta, ahogy mocskos szavakat ordítanak az arcába, majd egyszer csak elengedték.
Lecsúszott a földre, lábdobogást, kiáltozást hallott, majd egy kedves n?i hangot:
– Jól van bácsi? – szólt a n? – Tessék megnyugodni, már jön a ment? és a rend?rség!
Próbált válaszolni, de nem jött ki más a torkán csak szánalmas nyöszörgés.
– Ne tessék er?lködni! Mindjárt itt a ment?.
Az öreg fátyolos tekintettel meredt maga elé. Nem látta a n?t, nem látta a külvilágot. Befelé figyelt. Odabent egy film kezdett peregni. Mosolygós leány integetet neki a tömegb?l. Csodaszép barna haja csinosan felt?zve, kiskalap a fején, keszty?jét levetve integetet. Szíve megmelegszik. Terike. Az ? Terikéje…milyen gyönyör?, karcsú. Az ? kis menyasszonya…
– Bácsi! Hall engem, bácsi? – egy férfihang szakítja ki a kábulatból – Bácsi, hol fáj, mondja!
– Mindenhol! – suttogja az öreg.
– Ne aggódjon, bácsi! Most hordágyra tesszük és bevisszük a kórházba! Minden rendben lesz! – mondta a ment?s. – Itt van egy rend?rtiszt, kikérdezné a bácsit, hogy mi történt.
– Nem tudom mi történt.
– Hogy hívják?
– L?rincz Aurél, doktor. – motyogta
– Orvos tetszik lenni?
– Nem, történelem professzor!
– Mikor tetszett születni? – kérdezte a férfi
– 1926. május 5. – mondta
– Hol tetszik lakni?
– Búzavirág utca 2.
– Mi történt? Miért támadták meg? – kérdezte a rend?r
– Megtámadtak.
– Értem. És nem próbálta meg elkerülni ?ket?
– Nem.
– Mégis miért nem kerülte el ?ket L?rincz úr? – kérdezte hirtelen a ment?s – Miért akart mindenáron bemenni a boltba?
Az öreg egy pillanatra elmélázott, újra felt?nit el?tte a fiatal lány képe, majd halkan válaszolt:
– Tíz deka parizerért, fiam. Tíz deka parizerért.
Legutóbbi módosítás: 2008.06.26. @ 11:29 :: Fecske Panna
Most ahogy felnézett észrevett két fiatalembert a bolt el?tt. Szívébe ismer?s félelem költözött. Még baka korában tanult meg figyelni erre az apró kis jelre, a szorongásra. A háború utolsó éveiben, amikor kivitték a frontra csak ez mentette meg az életét. Szinte még gyerek volt akkor. Mostmár aggastyán, de azért óvatosabban lépkedett, kerülve a felt?nést.
A két gyerek – merthát minek is nevezhetné azokat, hisz alig húsz évesek – sörösüvegeket rugdosott a kisbolt el?tti kukánál. Vastag fekete dzsekit viseltek, bakancsot és rövidre nyírt frizurát.
Nem tetszett az öregnek a szívében ébred? szorongás. De mit volt mit tenni. Muszáj volt bemenni a boltba, a másik éjjel nappali több háztömbnyire volt onnan. Odáig elvánszorogni már nem lett volna ereje. Fázott is, éhes is volt.
Röpke megtorpanás után elindult hát az ajtó felé. A két fiatal észrevette az öreget és odakiálltott neki:
– Hé, tata! Hova ilyen siet?sen?- vakkant a testesebb.
De az öreg nem válaszolt, csak nézte meredten az ajtót és csoszogott tovább.
– Hallod te! Azt kérdeztem hova ilyen siet?sen! – kérdezte mostmár vészjósló hangon.
– Süket az öreg! – röhögött a másik.
Az öregember csak az ajtót nézte, még pár lépés….
Ekkor az egyik fiú elkapta a kabátja ujját és akkorát lódított rajta, hogy majd’ fel bukott.
– Tata, süket? – morrant – Ide ugyan be nem megy!
Az öreg ekkor feltekintett rá:
– Miért fiam? – kérdezte csendesen – Tán zárva vannak?
– Nézd már! Van a vénembernek hangja is! – mondta
– Azért nem mész be tata, mert mi nem engedünk be! – szólt a testes fiú.
– De miért fiam?
– Mert csöves vagy, apuskám! – rikkantotta a másik – Lopni nem engedünk, ez itt tisztességes környék! Vagy lássuk csak van-e pénzed?
– Fiam, én nem lopni akarok! – szólt az öreg és ezzel elfordult, megindult az ajtó felé. Nem léphetett tán csak egyet, mikor er?s karok kapták nyakon.
– Hé, te vén buzi! – ordította az egyik – Nem adtam engedélyt, hogy elmenj!
Az öreg úgy lógott a markában, mint egy marionett bábu. Vézna kis teste remegett az indulattól. Nem tudta megszokni az évek alatt sem, hogy valaki így beszéljen vele. De nem szólt csak csüggedten lehajtotta a fejét.
– Tudom én, hogy lopni indultál, te vén buzi! De majd adok én neked, te rohadék! – ezzel nekilökték a falnak és ütni kezdték.
Az öregnek már az els? ütést?l elállt a lélegzete. A gyomrát öklözték. Nem tudott összegörnyedni, szoros marokkal fogták.
Szemközt az utcai lámpa fénykörébe egy kutyát sétáltató férfi ért. Rájuk pillantott, majd gyorsan tovább ment.
Az öregember szeme elhomályosult, már alig érezte a fájdalmat. Egy er?teljes ütést?l oldalra bicsaklott a feje. Szája sarkából és homlokáról vér folydogált.
Halkan nyöszörögve t?rte az ütlegeket. Távolról még hallotta, ahogy mocskos szavakat ordítanak az arcába, majd egyszer csak elengedték.
Lecsúszott a földre, lábdobogást, kiáltozást hallott, majd egy kedves n?i hangot:
– Jól van bácsi? – szólt a n? – Tessék megnyugodni, már jön a ment? és a rend?rség!
Próbált válaszolni, de nem jött ki más a torkán csak szánalmas nyöszörgés.
– Ne tessék er?lködni! Mindjárt itt a ment?.
Az öreg fátyolos tekintettel meredt maga elé. Nem látta a n?t, nem látta a külvilágot. Befelé figyelt. Odabent egy film kezdett peregni. Mosolygós leány integetet neki a tömegb?l. Csodaszép barna haja csinosan felt?zve, kiskalap a fején, keszty?jét levetve integetet. Szíve megmelegszik. Terike. Az ? Terikéje…milyen gyönyör?, karcsú. Az ? kis menyasszonya…
– Bácsi! Hall engem, bácsi? – egy férfihang szakítja ki a kábulatból – Bácsi, hol fáj, mondja!
– Mindenhol! – suttogja az öreg.
– Ne aggódjon, bácsi! Most hordágyra tesszük és bevisszük a kórházba! Minden rendben lesz! – mondta a ment?s. – Itt van egy rend?rtiszt, kikérdezné a bácsit, hogy mi történt.
– Nem tudom mi történt.
– Hogy hívják?
– L?rincz Aurél, doktor. – motyogta
– Orvos tetszik lenni?
– Nem, történelem professzor!
– Mikor tetszett születni? – kérdezte a férfi
– 1926. május 5. – mondta
– Hol tetszik lakni?
– Búzavirág utca 2.
– Mi történt? Miért támadták meg? – kérdezte a rend?r
– Megtámadtak.
– Értem. És nem próbálta meg elkerülni ?ket?
– Nem.
– Mégis miért nem kerülte el ?ket L?rincz úr? – kérdezte hirtelen a ment?s – Miért akart mindenáron bemenni a boltba?
Az öreg egy pillanatra elmélázott, újra felt?nit el?tte a fiatal lány képe, majd halkan válaszolt:
– Tíz deka parizerért, fiam. Tíz deka parizerért.
