Edmund albérletben lakott a Körút egyik feketévé füstöl?dött öreg házában. „Tessék, tessék!" ââ?â?¬ mondta kedvesen, tökéletes magyarsággal, amikor kitárta az ajtót. Anna tartózkodó érdekl?déssel méregette. Edmund magas volt és sovány, mint ?maga is. Minden mozdulatában, tulajdonképpen a tartásában volt valami belülr?l jöv? méltóság.
Gyuri külföldi utat említett, Edmund s?r?n bólintgatott.
ââ?â?¬ Ha Ibuszos ismer?sre van szükségetek, tudok ajánlani valakit ââ?â?¬ kapta el Anna a szavakat.
A két férfi egyszerre ránézett.
ââ?â?¬ Kösz, van ââ?â?¬ sietett Gyuri a válasszal.
ââ?â?¬ Mit hozhatok? Kávét? ââ?â?¬ tartott Edmund a konyha felé.
ââ?â?¬ Az jólesne ââ?â?¬ biccentett Anna.
ââ?â?¬ Na ugye, mondtam ââ?â?¬ tompította le Gyuri a hangját, miközben magabiztos pillantást vetett rá.
Amikor Edmund kotyogóval a kezében visszajött, és a kávét a csészékbe öntötte, Anna hosszú finom ujjait figyelte, meg hogy a keze szélén a tenyér irányában fokozatosan halványabb barnába megy át a b?re színe. Eszébe jutott, hogy nemrég etióp diákkokkal ebédelt a menzán, akik azt állították magukról, hogy rózsaszín?ek. „Ha nekik úgy jobb! Szerintem szép barnák voltak."
Kopogtattak az ablakon. Két er?sen napsütött arc jelent meg az ekrüszín? csipkefüggöny szélén.
ââ?â?¬ Sam! Mary! Haha! ââ?â?¬ kiáltott fel Edmund örömmel. ââ?â?¬ Gyertek be, nyitom, gyertek be!
Sam két papírzacskót tartott maga elé.
ââ?â?¬ Vacsora! ââ?â?¬ mondta ki büszkén a varázsszót.
ââ?â?¬ Lehet lecsó csinálni. Paprika van, hagyma van ââ?â?¬ akarta mutatni Mary, de szeles mozdulatától a zacskó elszakadt, és tartalma szanaszét gurult. Versengve kapkodták fel, és a konyhai kisasztalnál szorongva, egymást lökdösve estek neki, hogy felvágják. Nyiszálták kenyérszeletel? késsel, bicskával ââ?â?¬ kinek mi jutott. Anna kezében megcsúszott a penge, és vékony piros csíkot vágott az ujjába. A szájába kapta, kiszívta, de a seb jobban vérzett, mint gondolta: kerek vörös gömböcskék potyogtak a földre, és ott szétfröcsköl?dtek.
ââ?â?¬ Jaj, ne! ââ?â?¬ kapta Gyuri szeme elé a kezét ââ?â?¬ Nem bírok vért látni!
ââ?â?¬ Nem muszáj, nem vagy medikus ââ?â?¬ nyugtatta Edmund. ââ?â?¬ Gyere, bekötözöm ââ?â?¬ fogta meg Anna csuklóját gyengéden, és maga után húzta a szobába. Gyakorlott mozdulatokkal tekerte a pólyát. ââ?â?¬ Látom, te nem félsz a vért?l ââ?â?¬ pillantott fel, és levágott egy csíkot a leukoplasztból.
ââ?â?¬ Ennyit?l még nem, de egy operációnál! Fix, hogy rosszul lennék.
ââ?â?¬ Meg lehet azt is szokni.
ââ?â?¬ Biztos… ha az ember nem a vérre figyel. Köszi ââ?â?¬ forgatta a bekötözött ujját, és felmutatta, mint egy babát.
Összenevettek. Edmund szemében melenget? fény gyúlt, Anna tekintete megakadt rajta. Már nem nevettek. A másikat, az ismer?s-idegent keresték egymásban. Csak ezek a bogárfekete szemek léteztek ââ?â?¬ csak ezek a kék szemek léteztek. A konyhából kiszüreml? nevetés elakadt az ajtó mögött ââ?â?¬ két visszafojtott lélegzet egymást kereste a csöndben. Anna érezte a pulzusa lüktetését, és attól félt, hogy Edmund meghallja. Kezét óvatosan a csuklójára kulcsolta, és vállait védelmül karéjba formálta, mintha a szíve akkor messze, messze kerülhetne. Edmund szemében a parányi fény nyugalmat tükrözött, és Anna érezte hogyan árad belé. Az olló a dívány szélér?l lecsúszva nagyot koppant a padlón.
ââ?â?¬ Most jó lenne egy kolbászfa ââ?â?¬ jegyezte meg a konyhában Edmund. ââ?â?¬ Egy újságíró, tudjátok, aki két hétig volt Kenyában, azt írta egy kép alá: „kolbászfa". Dehát a fa az fa, és csak növényt tud teremni.
ââ?â?¬ A magyarok nem tudják Afrikát. Asz hiszik, kimegyek reggel kertbe. Ott áll oroszlán, dzsiráff, elefánt ââ?â?¬ jegyezte meg Mary, és köhécselésszer? nevetést hallatott.
ââ?â?¬ Nem dzsiráff, zsiráf. Zs-zs-zs ââ?â?¬ bosszantotta Sam. ââ?â?¬ Hányszor mondjam még? Zs! ââ?â?¬ csiklandozta meg az oldalát.
Mary viszonzásul Sam orrahegyét csapkodta, mintha legyet hessegetne.
ââ?â?¬ Nem kell agyondinsztelni azt a hagymát! ââ?â?¬ türelmetlenkedett Gyuri, amikor már barnulni kezdett az edényben.
ââ?â?¬ Nagyon éhes vagy? ââ?â?¬ sandított rá Anna.
ââ?â?¬ Ki nem? ââ?â?¬ dörzsölgette a hasát Sam.
ââ?â?¬ Mint egy farkas ââ?â?¬ vallotta be Gyuri.
ââ?â?¬ Farkas? Miért nem oroszlán? ââ?â?¬ lep?dött meg Sam.
ââ?â?¬ Nem mindegy? Állati éhes vagyok.
A kupacokra osztott tojásos lecsó páraoszlopokat eregetett a leveg?be a tányérokból. „Orrod alatt a szél" ââ?â?¬, emlékezett Anna Anya tanácsára ââ?â?¬ „fújd meg!"
Mosogatáshoz egy régi, kopott zománcú falikút állt rendelkezésükre hideg vízzel. Anna a zsíros edényt méregette. "Vimmel lehet" ââ?â?¬ magyarázta Mary ââ?â?¬, "sivatagon homokkal is lehet", és alaposan beszórta az edényt. Finoman súrlódtak a szemcsék a felületen, vastag krémszer? réteget képeztek. Mary a vízsugárba tartotta, aztán elégedetten felmutatta a tiszta edényt.
A szobában a csipkefüggönyön túl a gang korlátja, azon túl meg a szomszédos ház téglára kopott t?zfala látszott. Sam jóllakottan ásított. Eleredt az es?, és s?r? szálaitól úgy besötétedett, hogy Edmund felkattintotta a lámpát.
ââ?â?¬ Menni kell, tanulni kell ââ?â?¬ bökte meg Mary Samot.
ââ?â?¬ Ne is emlegesd! ââ?â?¬ tiltakozott Sam, miközben szófogadóan készül?dni kezdett. ââ?â?¬ Jó, hogy van nálunk eserny?.
ââ?â?¬ Hazaviszlek ââ?â?¬ ajánlotta Edmund. A Mike Volkswagenje nálam van, neki még nincs meg a jogosítványa. Most tanítom vezetni.
ââ?â?¬ Mi? Van kocsija?
ââ?â?¬ Egész nyáron Münchenben dolgozott a metróépítésen. Abból vette. Mondom, hazaviszlek.
ââ?â?¬ Áh, van villamos bérletünk. Csak három megálló.
ââ?â?¬ De szívesen…
ââ?â?¬ Tényleg nem kell.
ââ?â?¬ Akkor mi is megyünk ââ?â?¬ állt fel nyújtózkodva Gyuri.
ââ?â?¬ Nálam kell lenni a kocsikulcsnak ââ?â?¬ tapogatta meg Edmund a zsebét.
ââ?â?¬ Te hol laksz? ââ?â?¬ nézett Annára.
ââ?â?¬ A Kossuth Lajos téren.
ââ?â?¬ Akkor el?ször Gyurit visszük haza a Tompa utcába.
Miel?tt Gyuri kiszállt a kék bogárhátú autóból, Annához hajolt:
ââ?â?¬ Aztán jó legyél!
ââ?â?¬ Köszi a figyelmeztetést! ââ?â?¬ vágott vissza egy fintorral.
Az ajtó becsapódott, kettesben maradtak Edmunddal. Az ablaktörl? csíkokat húzott, áthallatszott nyikorgása az üvegen, közéjük mégis csend feszült. Amikor a Népm?vészeti Múzeum mellett mentek el, Anna ââ?â?¬ ahogy az alacsony autóból csak tudott ââ?â?¬ feltekintett a színes Zsolnay kerámia tet?re.
ââ?â?¬ Jártál már benne? ââ?â?¬ pillantott rá oldalvást a férfi.
ââ?â?¬ Egyszer régen.
ââ?â?¬ Én még soha. Túl közel van hozzám ââ?â?¬ ingatta a fejét, és miel?tt a csend ismét közéjük telepedett volna, folytatta: ââ?â?¬ Megnézzük együtt?
ââ?â?¬ Jó.
Amikor búcsúzóul kezet fogtak, úgy ért össze a tenyerük, mintha cirógatnák egymást.
*
ââ?â?¬ Olyan helyes fiúval ismerkedtem meg! Bejártunk minden létez? múzeumot, a Szépm?vészetit még kétszer is. Holnap megint találkozunk ââ?â?¬ újságolta Anna a szüleinek, amikor meglátogatta ?ket.
ââ?â?¬ N-na! ââ?â?¬ nézett fel Anya a vasalásból, és tekintete felt?nés nélkül Apára siklott, majd vissza Annára.
ââ?â?¬ Negyedéves az orvosin.
ââ?â?¬ Nem hangzik rosszul ââ?â?¬ jegyezte meg Apa, és fel sem nézve tovább jegyezgetett a naptárjába.
ââ?â?¬ Külföldi.
ââ?â?¬ N-na? ââ?â?¬ csodálkozott Anya.
ââ?â?¬ Kenyából jött.
ââ?â?¬ Mármint… Afrikából? ââ?â?¬ nyújtotta el?re Apa a nyakát, és a naptárt behajtva tágranyílt szemekkel nézett Anna arcába.
Anya óvatosan csúsztatta a forró vasat a deszka végi alumínium tartóra. Kiegyenesedve, feszülten várta a választ.
ââ?â?¬ Persze. Kenya Afrikában van, nem?
Apa meg Anya riadtan néztek össze.
ââ?â?¬ És ez a-a fiatalember, ez igazi… afrikai? ââ?â?¬ kérdezte Anya
nyugalmat er?szakolva magára.
ââ?â?¬ Az hát.
ââ?â?¬ Mármint… fekete? ââ?â?¬ próbált Apa megbizonyosodni, hogy jól hallotta.
ââ?â?¬ Nem, nem fekete, inkább olyan, olyan keser? csokoládé színe van ââ?â?¬ mérlegelte Anna.
ââ?â?¬ Szóval néger? ââ?â?¬ igyekezett Apa tárgyilagos maradni.
ââ?â?¬ Igen, néger ââ?â?¬ közölte Anna vidáman, mintha biztatni akarná ?ket.
A szül?k egymásra néztek, és zavartan hallgattak. Anya s?r?n pislogva simítgatni kezdte a vasalandó ruhát.
ââ?â?¬ Miért vagytok így megdöbbenve? ââ?â?¬ kérdezte Anna, és a vidámság helyett csalódottság árulkodott a hangjában. ââ?â?¬ Az a baj, hogy más a színe? Dehát ez mért baj? Attól még lehet nagyon jó ember, nem?
ââ?â?¬ Hát lehet… ââ?â?¬ hajtotta oldalra a fejét Anya elgondolkozva.
ââ?â?¬ Most miért vagytok egyszerre olyan gyászos hangulatban? Nem ti tanítottatok arra, hogy a négerek ugyanolyan kedves gyermekei a Jóistennek, mint mi vagyunk? Vagy most hirtelen elfelejtettétek? ââ?â?¬ vált keser?vé a hangja. ââ?â?¬ Emlékeztek rá, hogy sírtam, amikor a Tamás bátya kunyhójá-t olvastam. T?letek kaptam ajándékba karácsonyra, nem? Akkor kérdeztelek benneteket a négerekr?l… Te mondtad Anya, hogy ugyanolyan kedves gyermekei a Jóistennek, mint mi vagyunk, te meg helyeseltél Apa, hogy ez így is van. Én mindig a ti véleményetekre hallgattam.
Anya a vasaló deszka mell?l bólintott, aztán felhúzta a vállát, Apa meg az asztal szélét fogta, és krákogott, mint mindig, ha zavarban volt.
ââ?â?¬ És… hány éves ez a fiatalember? ââ?â?¬ kérdezte Anya.
ââ?â?¬ Harminckett?.
ââ?â?¬ Az már nem gyerekkor ââ?â?¬ mérlegelte Apa.
ââ?â?¬ Nem. De én sem vagyok kifejezetten gyerek a huszonnégy évemmel. Tapasztalatot is szereztem: elváltam.
Apa tovább jegyezgetett a naptárjába, Anya meg csak állt, és a ruhát igazgatta.
ââ?â?¬ Sajnálom, hogy elrontottam a hangulatotokat, nem is sejtettem… ââ?â?¬ törte meg Anna a kínos csendet.
Bement a szobába, kikereste a gyerekkori könyvei közül Beecher Stove regényét. Anya rá sem nézett, amikor kijött, és elment mellette: sejtette mit tart a kezében. Fogta a ruhát, félig vasalatlanul a székre dobta, összecsukta a vasalódeszkát, és a konyhába ment.
ââ?â?¬ Csinálom a vacsorát ââ?â?¬ szólt ki.
ââ?â?¬ Én már megyek is, zárthelyi lesz holnap.
ââ?â?¬ Nem maradsz vacsorára? ââ?â?¬ emelte fel Apa a fejét.
ââ?â?¬ Nem tudok ââ?â?¬ makacskodott Anna.
Futólag egy-egy puszit nyomott a szülei arcára, akik mereven t?rték, és magukra hagyta ?ket.
Az utcán fellélegzett, mintha nagyobb térben a nyomasztó gondolatok egyszeriben szertefoszlanának. A sarkon futásnak eredt, és futott amíg csak bírta szusszal. Ã?°zték a gondolatai, hajtotta a lelkiismeretfurdalás, miközben minden erejét összeszedve a teste mozgására koncentrált.
ââ?â?¬ Nyugi, Ravasz, nyugi! Ne vontass! ââ?â?¬ hallotta maga mögött. Valami ragacsosan nedves ért a lábához.
ââ?â?¬ Jaj! ââ?â?¬ fordult meg ijedtében.
ââ?â?¬ Elnézést! ââ?â?¬ rántott egyet a pórázon a vékonydongájú öregasszony. ââ?â?¬ Nem bírja kivárni, hogy odaérjünk.
Anna kifulladva állt meg a tér sarkán. Zihálva figyelte a felszabadultan ugráló, kerget?z? kutyákat, miközben a gazdáik türelmesen, trécselve várakoztak. „Vizsla, dalmatiner, pincsi, meg mit tudom én milyen, két egyforma sincs közöttük" ââ?â?¬ és el?ször ébredt tudatára, hogy mind más szín?. „Nekik szabad! Nekik bezzeg szabad! Olyasmit még nem hallottam, hogy: `Én csak a fehér kutyákat szeretem'… micsoda h?lyeség! És a macskák, a lovak, a tehenek, meg… nem azt mondogatja Apa mindig: Quod licet Iovi, non licet bovi? Na még szép, hogy amit Jupiternek szabad azt nem szabad a kis ökörnek, dehát…" ââ?â?¬ nézte a kutyákat ââ?â?¬ „Szerepet cseréltünk?"
Megfeszült a teste. A hóna alatt szorongatott könyv a bordájába vágott. Err?l eszébe jutott egy újságcikk, amely szerint az amerikai feketék nem szívlelhetik Beecher Stove regényét. "Miért nem? Hiszen olyan meghatóan szép!" ââ?â?¬ emlékezett vissza a kis Évára, meg a könyv egyes részleteire, és alig várta, hogy a regényalakok ismét megelevenedjenek el?tte. Odahaza mindjárt az asztalhoz ült, találomra kinyitotta a könyvet, és beleolvasott. Ahogy a sorokat falta, lelkesedése úgy lanyhult. „Feln?tt szemmel milyen más!" ââ?â?¬ hüledezett. Becsapta a regényt, lassan lecsúsztatta a lába mellé a földre. Ott is hagyta.
*
ââ?â?¬ Ez volt az els? iskolám ââ?â?¬ állt meg Anna a vöröstéglás épület el?tt, és felnézett a zöldkeretes ablakokra. ââ?â?¬ Tulajdonképpen mindig féltem t?le egy kicsit. Hát nem túl komor?
ââ?â?¬ Az én els? iskolám barátságosabb volt: körbeültük a tanítót a nagy fa alatt. Ha esett az es? csak akkor mentünk be a házba. Nagyon rozoga volt. ââ?â?¬ Anna elképzelte Edmundot a fa árnyékában, amint a porban ül, és teljes odaadással figyel. ââ?â?¬ A harmadik osztályban kerültem a misszionáriusokhoz, az persze más volt.
ââ?â?¬ Szabályos angol iskola, fegyelemmel?
Edmund bólintott. Látszott a tekintetén, hogy gondolatban otthon jár.
Befordultak a sarkon az emelked?re, hogy ugyanazt az utat tegyék meg, amelyen Anna akkor régen járt. Olthatatlan vágy feszengett benne, hogy mindent elmeséljen, megmutasson, ami gyerekkori világához tartozott: itt a lépcs? aljában egyszer piknikeztek, arrébb meg töröttszárnyú varjút találtak, és hazavitték, amott meg a pingpong labda nagyságú amerikai diókat gy?jtötték a torna szatyrukba, hogy nagymama a héjukból kif?zött lével festhesse be a haját. Itt meg ennek a bokornak a környékén n?tt mindig a legtöbb ibolya.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:46 :: Arany Ágnes
