Az utolsószó jogán odasúgtad,
s nem lett többé levegőm.
Elborult előttem, vagy bennem inkább,
összes unt álmom,
foltos, gyűrött lepedőm.
Csak leheleted gyöngye villanna még,
csak árnyad illata hajolna úgy…
fényed lenne bennem hű,
míg tagomban felnő, hogy te Nő
– keressük egymást ugyanúgy.
Száműzöttként hegynek, fel oromig,
levegőtlen bércre kapva…
ott lelni rád – bár legyek másutt
örökké tagadva.
Legutóbbi módosítás: 2008.07.02. @ 17:38 :: Serfőző Attila