Fábián Kornél gondosan bezárta az irodát, és lomha léptekkel indult hazafelé. A kollégákat délben elengedte a főnök — december 24-e lévén — ő vállalta magára az ügyeletet négy óráig. A városban alig lézengtek páran, a népek túl voltak a shopingolási extázison, s valószínűleg otthon küzdöttek már a karácsonyfa állításával.
Kornél nagyot szippantott az éles, hideg levegőből, s megszokott kocsmája felé irányította lépteit. Szó nélkül döntötte be az unikumot a máskor nyüzsgő — most üres — csapszékben, fizetett, és nehéz szívvel indult hazafelé. Nyomasztotta rettenetesen az üres — egykor volt — otthon csöppet sem hívogató, rá váró rideg magánya. Megérkezvén elővette a félméteres kínai karácsonyfáját, hosszasan bíbelődött az összekuszált zsinórokkal, majd bedugta a konnektorba, és megtörten leült a lógórugójú foteljébe. Gépies mozdulattal bekapcsolta a tévét, és kapcsolgatni kezdte — föl sem fogva, hogy mit lát a dobozban. Végre megállapodott az egyik csatornán, melyen Bogart épp Szőke Szakállnak mondott valamit, s a zongorán fölcsendült az ezerszer hallott futam.
Elbóbiskolt. Mikor fölébredt, odarohant íróasztalához és villámgyorsan leírta azt az évek óta benne vajúdó verset, melyet eddig képtelen volt szavakba önteni. Mintegy képként jelent meg előtte, csak papírra kellett vetni. Mikor ezzel megvolt, elégedetten nézte magát a tükörben borotválkozás közben. Hm — gondolta — nem is rossz koromhoz képest. Kéjesen csapkodta arcára a szeszt, mely frissítve csípte a bőrét. Sebesen fölöltözött, cipőjét pár mozdulattal kikefélte, és rohant a színházba, ahol a darabját próbálták. A rendező csak rá várt, mert egy ponton elakadt az értelmezésben. Pár szóval instruálta a színészeket, akiknek azonnal világossá vált minden, s folytatták a próbát. Látván, hogy minden sínre került, Kornél benézett még a színház büféjébe — épp ott találta a direktort — aki széles mosollyal biztosította a szerzőt, hogy legalább százas szériát fut majd a remek darabja. Még pár viccet „leadott” az ottlévőknek, majd szapora léptekkel rohant a kávéházba, ahol már várta a partnere, akinek egyszerű, de ötletes találmányának további sorsát megbeszélendő adott randevút. Az üzletemberrel átnézték a szerződést, melyhez kisebb pontosításokat fűztek. Megelégedetten írta aztán alá, kivált az előleg összegének megállapítása után.
Délben régi szerelmével találkozott az eldugott kisvendéglőjükben, hol a pincér rendelés nélkül hozta a megszokott italokat, majd ajánlotta az aznapi különlegességeket, jól ösmervén törzsvendégei ízlését. A lány rajongó tekintettel hallgatta ideálja szavait — finoman simogatva Kornél combját közben, az éjszaka ígéretével.
Miután elbúcsúztak, Kornél fölugrott barátjához egy pillanatra, aki mostanság igencsak rászorult a bíztató szóra, mivel a napokban hagyta el felesége, a két gyerekkel. Hosszasan beszélt az élet szépségeiről — túl kell lépni az ilyesmin, hisz mennyi mindent tartogat még jövő — mondta, majd fanyar humorával nehány történetet elmesélvén, elég jó hangulatban búcsúzott a fél órája még búskomor baráttól.
Hazarohant, és gyakorolt egy sort hangszerén, mert este a klubban jam sassion-re készültek. Néhány új improvizációt próbált ki, melyek már a lépcsőházban „dolgoztak” benne. Az otthonos klubban csupa haver fogadta, s néhány whisky társaságában megbeszélték az elmúlt hét történéseit, pletykáit. A színpadon már kezdett összeállni a csapat, így hát elővette klarinétjét — a nádat gondosan megszopogatva illesztette a helyére — és a bárpulttól jövet szállt be a nótába, a közönség ovációjának közepette. Épp a Tiger rag-et nyomatták, amikor meglátta barátnőjét, aki csillogó szemekkel, a zene ritmusára mozogva ült le a színpad mellett rezervált asztalához. Amikor megszólaltak a Szentek bevonulásának első hangjai, a publikum szinte extázisban tapsolta a fiúkat. Kornél brillírozott, soha nem hallott futamokat csalt ki hangszeréből. Mikor a nóta véget ért, nem akarták leengedni a pódiumról. A lány nyakába borult, mikor lejött az asztalukhoz. Maradtak még egy órát, majd a haveroktól elbúcsúzván, taxiba ültek, s hazamentek.
Otthon Kornél kevert egy rafinált koktélt még, s a hangfalakból áradó andalító zene kíséretében szenvedélyesen tépve egymásról a ruhát, a hatalmas franciaágyba zuhantak.
Kornél mosollyal a szája szegletében ébredt, mely egy pillanat alatt fagyott oda, mikor meglátta, hogy Bogart a rendőrfőnökkel épp eltűnt a ködben.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:46 :: Verő László
