nem tudom mi fáj jobban
az ?rület vagy a teljes józanság
hogy a határ szélén
megint feszesre zártam
létezésed minden darabját
(mert csak így maradhatok folytonos
abban az átlátszó hazugságban
ami naponta felkavar)
és mégis…
és mindig szeretlek
mégsem tudhatom meg
hogy lehetsz bennem
az a kettétört ismeretlen túláradás
ami valahol állandó és örök
de benned csak egy megosztott zuhanás
arcok és hangok nélkül
már nem tudlak
nem képzelni.