FONÓNÃ??K
Kissé el?rehajlik, ujja jár serényen
sok apró rostot egymáshoz illeszt, összefon,
és egyre több lesz a mérhet? fonal.
Arcán csendes, mosoly,
haja, mint dióolaj, rajta csendben
siklik a hold ezüstje éjben és nappal is.
Dolgozik, nem tudni, kedvvel,
vagy kedv nélkül teszi,
puha lánykezével egymáshoz
rendezi, simítja már megfont,
törött szálvégekhez igazítja az újat,
mit vakon markolt
háncskosárból.
Két n?vér lesi árgus szemekkel,
hogy a termék, koszos kis életem
sodrott fonala készen,
benne minden
el?re meghatározottan, kivel,
kikkel találkozom, és ha úton
magamra maradtam, ki lesz,
ki pótolhat ?rt, beállhat mellém,
a fonál szövetéhez rostnak.
Lesik és teszik dolgukat ?k is,
az egyik mér, a másik vág.
Sic volvere Parcas.
Szálba sodorva, egymáshoz fonva
kezükben mindenem, felmen?im létének
egy-egy darabja, emlékük simítása arcomon,
csokornyi baráti hátbavágás,
s?t nem egy t?lük kapott pofon,
mi arra nevelt, hogy helyem
gondosan megfont párkafonálban
biztos és jól megalkotott legyen,
legyek er?s, ne törjek, hajoljak,
köthessenek rám csomót,
vagy sz?jenek bel?lem meleg takarót,
hogy édesítsem álmodni vágyó,
halandó n?k pihenését.
A fonálban mellém tapad
minden új is, mi bel?lem fakad,
szó, szálló, kép, fakuló,
élet, mag, jó földbe rakottan,
kedvvel és hittel megalkotottan,
ezernyi, apró sorsvonal.
Jó, hogy itt vagyok, itt, mellettetek,
érezni hozzám tartozó,
énbennem rokon testetek,
és figyelni csendes mosollyal az ollót
Atroposz kezében.
BGJ.2005.01.11.
Legutóbbi módosítás: 2008.07.14. @ 05:08 :: Balog Gábor -csataloo
