Vágtattak a megvadult szelek,
mint karámból kitörő ménes,
át, a szürkülő, égi réteken.
A csörgőfa barna harangjai
eszelős, rémült táncba kezdtek,
csörgésüket orkán nyomta el.
Önálló életre keltek a tárgyak,
kartondoboz, mint léghajó repült,
műanyag virágcseréppel együtt.
A szél hangja tompán föl-fölhördült,
–támadásra készülő vad mordul így–,
földig hajtva bokrok kopár ágait.
Naptól lopott fénysugárral súgta
felhőrésen kikukkantó égi kék,
hogy ráérünk a tavaszra várni még.