Elmúlt a nyugtalanságom. Végre békésen alszom végig az éjszakákat. Az ablak kitárt karokkal öleli magához a ciripelő hajnalt, és ilyenkor édes, hős illatával ébreszt a reggel is. Megmozdulok, bár sok kedvem nincs hozzá. A félálom édes révületében szívom be a sokillatú levegőt. Már régen nem kell fűteni és ez nem csak gazdaságilag remek, de a friss, hűvös levegő szétáradva ereimben tettvággyal telíti meg az ébredés bumfordi hangulatát. Felnyitom a szemem. Az óra négy körül jár, és nem hiszek a szememnek. Négykor én, még alszom — gondolom —, és megpróbálok az álom oldalán helyet keresni az ébredés határmezsgyéjén. De nem sikerül. Visszavonhatatlanul ébren vagyok. Az ezüstfenyőn határtalan jókedvvel csiripelnek, hancúroznak, veszekednek a verebek. E zaj mögött már régóta zeng a szerelmes tücskök és szöcskék kórusa, amit néha megszakít egy napimádó pacsirta nászdala. Sajnos ezt bírom legkevésbé. Nem azért, mert nem szeretem, hanem azért, mert olyan szép, hogy nem lehet nem odafigyelni. Felülök, hályogos tekintettel nézek körül a redőny fényétől szabdalt szobán. Na, most aztán velőtrázóan bamba képpel nézhetek. Elvigyorodok. Erről egy kedves, régi emlék jut eszembe:
— Lali ébredj! — rázott meg durván Édesanyám. — Ébredj! Teveeee! Teve van az udvarooon!
Akkor még jó volt az „alvókám”, akár délig is elaludtam, ha hagytak. Édesanyám bizonyára olvasta a szobaajtóra kirakott táblát, miszerint: „Használat előtt felrázandó!” Valami azonban nem stimmelt. Anyámnak elég volt kinyitni az ajtót és beszólni, most pedig ráz. De milyen durván ráz, és közben egyre kiabál, hogy teve van az udvaron! Ekkor már mélyen meg voltam győződve arról, hogy életadóm, drága édesanyám bizony megőrült! Szentséges ég! Mit kell ilyenkor tenni? Anyám magán kívül van! Szerencsére belopakodott egy értelmesnek tetsző gondolat az agyamba: Meg kell bizonyosodni az állításáról! Azonnal kiugrottam az ágyból, kapkodva felöltöztem és a bejárati ajtót kivágva a következő látványban volt részem: Egy dromedár flegma nyugalommal fekszik félig kész garázsunk előtt, és bamba képpel kérődzik! Ami ekkor az eszembe jutott hozzávetőlegesen ez volt:
1. Még álmodom de, nagyon szeretnék felébredni.
2. Anyám őrültsége ragályos.
3. Segítsééég!!!
Sajnos egyik sem volt a pozitív gondolkodásnak megfelelő reakció, de kora reggel az hajítson meg az első kővel, aki egyáltalán gondolkozni tud. Azonnal a fürdőbe rohantam és maximálisan kihasználtam a hideg víz lehetőségeit poshadt szürkeállományomra. A várható látványtól előre is tartva, újra kinéztem az ajtón. A teve ott volt és pimaszul flegma képpel kérődzött! Abban az időben mindent lefényképeztem, ami egy kicsit is eltérő volt az átlagostól, természetes, hogy most is a gépemért futottam és őrülten kattogtatni kezdtem. Tevefényképezés közben jönnek az ember legjobb gondolatai! Eszembe jutott, hogy ideje lenne a tevét röviden elzavarni és Édesanyámat megnyugtatni. Úgy is tettem. Kaput nem kellet nyitni, mert még kerítésünk sem volt, és ahogy a méretes állatot kihajtottam, megláttam mai munkahelyem akkor még üres telkén, a településünkre látogató Német Cirkusz teljes állatseregletét a ragadozók kivételével. Siettem Édesanyámhoz, akivel reggelizés közben, már megkönnyebbült nevetéssel beszéltük meg a látványt.
Ennek több mint harminc éve! Az előttünk legelő tevék, gnúk, zebrák, jakok, pónilovak közül már bizonyára egy sem él. Sajnos Édesanyám sem ébreszt többé. Nehéz sóhajjal kelek fel, hogy felhúzzam a redőnyt.
Csak remélni tudom, hogy most nincs teve az udvaron!
Legutóbbi módosítás: 2008.07.14. @ 20:45 :: Placskó Lajos
