Talán valóban igaz, hogy amit a szív érez,
azt szólja a száj, és akkor hamis a hang, ha
valami fáj. Csökönyös haragom, ha néha
küldeném tova, olykor-olykor visszaszáll,
mert máskülönben fél az ostoba. Legjobb
talán titokként kezelve táplálatlan hagyni,
vagy Istent kérve -együtt- végleg elzavarni.
Megosztani mással sosem lenne szabad, félő,
hogy egy része másban megmarad, s miután
már elfeledve visszatérne életemnek kedve,
az ő szájából újra rám nevetne.
