Vadászi Árpád : A lúdhús elkészítésének módjai

Nyomtatás

Egy ember gondtalanul haladva

a szabadba',

vadludat látott, amint az a széllel harcát víja.

Mivel éppen nála volt az íja,

– hogy ne legyen semmi híja –

beleillesztett egy nyilat.

Így már l?hetett volna nyulat,

de ?t lebilincselte a tudat,

hogy elejthet itt egy ludat.

Mint akit a vadászszenvedély megvert,

megfeszítette a fegyvert.

Úgy irányította nyila hegyét,

hogy célba vegye vele a madár begyét.

– Kérem az égiek kegyét,

hogy a ludat az asztalomra párolva tegyék –

sz?rte fogai között a szót,

és közben álmodozott egy jót.

Látta magát, ahogy nézi a t?zhely el?tt,

amint a lel?tt

szárnyas párolódik békésen.

– Testvérem légy résen,

még én sem

tudok elképzelni olyan lakomát,

ahol a ludat pároltan rakom át

a tányérom szélére.

Egy ilyen étkezés félére

– nincs mese –

ne gondolj te se! –

mondta a fivére, mert az jutott „eszibe",

nem jobb-e ha a madarat a süt?be teszi be.

Emberünk mégis párolta volna inkább a szárnyas oldalát,

és a párolt tetem fölött elénekelte volna bordalát.

Szerinte, ha egy ilyen madarat nyárs furdal át,

annál nincs rosszabb fordulat.

Mivel nem tudtak dönteni,

elmentek a falu bölcse elé önteni

a problémát: párolni vagy sütni?

Vajon kit fog a válasz a nyeregb?l kiütni?

Meglátszott a bölcsön,

hogy az eszét nem úgy kapta kölcsön

– Pároljátok a felét, a felét süssétek,

ne egymást üssétek!

A fivérek nem bánták meg ezt az egész heccet,

mert a bölcs válasza mindkett?nek tetszett.

Az ember, aki a nyilat hozta,

azt nyilatkozta

 – Megint kezembe veszem a kormányzó rudat,

visszamegyünk és jól lel?jük a ludat.

De az égnek az a darabja,

aminek korábban a madár volt a rabja,

a szárnyast nem foglalta magába se élve, se holtan,

se sütve, se pároltan.