Széles Palit a hatvanas években igencsak ismerte mindenki a Téglagyár környékén. Maga is ott lakott családjával egy takaros kis tanyában, a földjei azonban, mint sok más parasztnak abban az időben nem a tanya körül, hanem az Őrjegekben voltak.
Így hívták azt a Kanális melletti, igen alacsonyan lévő területet, ahol jó minőségű fekte, zsíros földek hálálták meg a verejtékes munkát. De bizony több kilométerre kellett oda naponta járni.
Kellett, mert a tanya körül csak a tök, meg a ballangkóró termett gazdagon a sívó homokban. Akkoriban a parasztember csak úgy tudott gazdálkodni, ha volt a ház körül lovas-kocsi és legalább egy ló.
Széles Pali lovát, a Rőzselángot még ma is emlegetik azok az emberek, akik a környéken éltek, és emlékeznek arra az ominózus esetre, amikor is, az egyébként teljesen közönséges Csillag névre hallgató négylábú, megszerezte ezt a lónépségnél eléggé ritka és különleges nevet: RŐZSELÁNG.
Széles Palinak nem volt könnyű dolga a lovával, mert bár jó erőben lévő, munkára igen alkalmas jószág volt, de bizony nagyon makrancos. Az aztán megkérette magát, ha a kocsi elé fogva el kellett indulni. Nevelte Pali, ahogyan csak nevelni tudta a paraszt, a makacskodó, szófogadatlan lovat. Előkerült az ostor, azzal próbálta jobb belátásra bírni a füleit lecsapva tartó, és rendíthetetlen nyugalommal egy helyben álló, elmozdíthatatlan igavonót.
Hej, de sokszor csapta oda mérgében még kalapját is a földhöz a gazda, és a dühös indulat olyan imát hozott ki belőle, melytől zengett a határ, és amitől még a kőangyalok is elszégyellték volna magukat!
Ez volt a helyzet akkor is, amikor a már említett ominózus eset történt. Péter-Pál napját már elhajtották a naptárban, javában folyt a betakarítás az őrjegekben.
Egyik nap arattak, másik nap hordták haza a gabonakévéket, mert a cséplés az valamelyik nagyobb gazda tanyáján történt. Oda kellett hát serénykedni mindenkinek a keresztekben várakozó kévéket minél gyorsabban, nehogy megázzanak, mielőtt a cséplőgép torka benyelné, és kiügyeskedné az istenadta magot a kalászból.
Pali is megrakta úgy istenesen a vendégoldallal fölszerelt lovas-kocsit, ahogy az elő volt írva. A kévék pont úgy magasodtak a platón, ahogy azt apjától, öregapjától megtanulta.
Mikor végzett, elégedetten nézte körül a rakományt, nagyot sóhajtva letörölte arcáról a patakokban folyó csípős izzadtságot, megbökte kalapját, és felült a bakra. Megrántotta a gyeplőt:
— No, Csillag!
Csillag azonban egykedvűen álldogált, fülét sem mozdította.
— Gyííí! — szólította kis indulattal Pali, és odacsapott a gyeplőszárral a ló széles hátára. A ló ekkor megrántotta a fejét, jelezve, hogy hallja ő, de esze ágában sincs elindulni.
Pali ekkor már kezdte türelmét veszíteni és megmarkolta az ostornyelet, majd az egyre hangosodó nógatásnak mintegy nyomatékot adva, jó nagyot suhintott az egykedvű állat hátára. Az lesunyta füleit… és nem mozdult.
Na, ekkor Paliban isteni szikra gyulladt ki. Majd túljár ő a ló eszén, el fog az indulni egykettőre! Most aztán móresre tanítja! Nem messze egy rőzserakás árválkodott, abból sebtiben hozott egy nyalábbal, és magában kuncogva a ló hasa alá tette. Még csörgősre száradt gazt is dugott hozzá, és valami ördögi sugallatra meggyújtotta azt.
Mikor a lángok elkezdték nyaldosni a ló hasát, az valóban meggondolta magát, ám csak annyira, hogy párat lépve az égő rőzse fölé húzta a gabonakévékkel megrakott kocsit és akkor… megállt!!!!
Pali olyan kétségbeesetten üvöltötte ki magából az ijedtségét, hogy a közelben dolgozó parasztok rohantak a bajban segíteni.
Lázas gyorsasággal dobálták le a kocsiról a kévéket, fogták ki a lovat. Az utolsó pillanatban sikerült a már majdnem lángra kapott üres szekeret elgurítani az égő rőzserakás fölül.
Hát, így történt, hogy Széles Pali lovát ezután mindenki csak Rőzselángnak hívta, és az emberek nevetve mesélték egymásnak a sikertelen lónevelés esetét.
Legutóbbi módosítás: 2008.07.18. @ 07:53 :: Fitó Ica
