Csodálatos és könyörtelen, szeszélyes és szívtelen – írta Johannes Brøndsted Odinról, az északi germánok főistenéről.
A dán történész további jelzői sem hízelgőek: félelmet keltő, démonikus és szadista. A hagyomány szerint célja érdekében, hogy minden bölcsességre szert tegyen, és minden titkot megtudjon, a csalástól, a hitszegéstől, és a hűtlenségtől sem riadt vissza. Igaz, hogy amilyen kemény volt másokhoz, ugyanannyira önmagához is. A tudásért feláldozta egyik szemét, és még föl is akasztotta magát egy fára.
A vikingek azt mesélték róla, hogy éjszakánként kíséretével az erdőkben és a hegyek között vadászott. A csatamezőkön magas, félszemű alakként jelent meg, széles karimájú kalapban, hosszú köpenybe burkolózva.
Arisztokratikus és veszélyes isten volt; a királyok, törzsfők, varázslók istene.
És mégis…
Néhány éve kisebbik lányomtól, egy néhány napos, fekete cica az Odin nevet kapta. Miért pont Odinról kellett egy aranyos kismacskát elnevezni? Most sem értem. Átnéztem az interneten a macskanév listákat, de ezt a nevet egyikben sem találtam meg.
Ez az eset talán még említésre sem lenne méltó, de egy könyvet lapozgatva meghökkentő sorokra akadtam.
Jorge Luis Borges, az Esquinas, azaz Utcasarkok című versében a következő mondatot írta:
„Lehet, hogy annál az épületnél van, ahova Maria Kodamával elvittünk egyszer egy fonott kosárban egy aprócska abesszin cicát, aki Odin névre hallgatott”.
Vajon mekkora annak a valószínűsége, hogy egy cicát Argentínában, Buenos Airesben, és egy másikat a földgolyó másik felén, Magyarországon, Veszprémben Odinnak nevezzenek el? Úgy sejtem – ha egyáltalán ki lehetne számolni –, eredményként valamiféle hihetetlenül kicsi, a hétköznapi életben értelmezhetetlen számot kapnánk.
Hát még akkor, ha tényezőként azt is belevennénk, hogy én mindkét Odin nevű macskáról tudjak!
Persze, ez csak egy véletlen egybeesés. De azt hiszem, Borgesnek biztos tetszene ez a történet, mert az ő felfogása szerint a világ összes macskája, az, amelyről ötezer éve az egyiptomi Básztet istennő szobrát mintázták, vagy Muezza, Mohamed próféta kedvenc macskája, vagy a szomszédunk Cirmosa, és a két Odin is, mind-mind ugyanaz a macska.
Úgy emlékszem, hogy már Schopenhauer is írt hasonlót egy macskáról, amelyik az udvarán játszott. Sajnos nem tudom pontosan idézni. Valami olyasmit állított, hogy őrültség lenne azt hinni, hogy az azon a napon látott macska, mindenestül és teljes valójában más lenne, mint az, amelyik háromszáz évvel az előtt játszott ugyanott.
Sokan gondolják így. Ezt a vélekedését talán az is nyomatékosítja, hogy közülük kettő, sok ezer kilométer távolságra, valamilyen megmagyarázhatatlan okból, ugyanannak a múlt ködébe veszett, titokzatos istennek a nevét kapta.
Legutóbbi módosítás: 2020.05.23. @ 10:59 :: H.Pulai Éva