ferde fejű egyszemű zsarátnokok izzanak az álmok keskenyedő szélein
hajnalodik
árnyak között a lélek szertelen hever a pamlagon
akár egy testét ledobott köpönyeg
rajta a fürdőszoba dohos illata
a lelkiismeret varjai kárognak a fehérre meszelt paradicsomi égbolton
rút vagyok és ismeretlen
képeim a falon
árnyak a pokolból
én vagyok a nyüszítés a sarokban
az ütem
a mély és elérhetetlen
de hol keressem
mikor folyton a pofámba mászom
vigyorgó arcommal csókolódzom e kegyetlen nászon
halotti tor ez melyen magam vagyok a halott
vak oroszlán kit a sivatag elhagyott
írd le mit látsz te hős halott!
ólomsarló aranyat kaszál
kopasz fejét nyújtja a Halál
amott egy púpos röhögve remél
nyüszítő tréfákat kerget a szél
béna koldusokat látok kik fogatlanul rágnak
aszott nyeszlett csontvázak
testükbe bújt apró csigaházak
porban fetrengő vén kutyák nyelvét látom
és még mit látsz ó, pokoli barátom?
a napot mely legel az égen
rózsaszín felhőket zabál éppen
hatalmas hasa elfedi az arcát
mondd még, mit látsz!
ólomcseppek folynak ólomra
patakokban gyűlnek a homlokomra
acéllegyek serege
csattogó szárnyaik hegyeket zúgnak fülembe
téglák és hordják szőrös meztelen hordák
látok még mélységet
látom az émelygő Szépséget
mely belezuhan a látványba
egy sáros cetlit mit megtépett az Idő
bennem a múlt, s bennem a jövő
egy sor rajta :
ne menj arra!
hagyd sírni a fájdalmat
hadd, vigye a szél, az áradat!
egészen kék az ég
üveggolyó kék
ne add fel ez nem elég!
rajta, mit látsz még?
látom anyámat, ahogy a földön tapos rajta az idő
a kezét látom, elnyeli az ujját a sok bütykő
és látom apámat, ahogyan testét elhagyja
meleg keze simul gyermek homlokomra
látok temetőt, fojtogatja a sok emlék
mondd még, mondd még!
a Fájdalom fekszik a sírokon
kopasz koponyáján tátongó üresség
szemében tompa szürkeség
látom a szívem, ahogyan vérbőn lüktet és fáj
a mellkasomat látom, ahogy üvölt benne a Hét Határ
csuklóimat markolják az elmúlás bilincsei
és látom, látom én magamat ahogy kezéből kifolynak kincsei
túl minden világon. túl minden világon