1. Philip de Inferno
László, tekintve az otthoni viszonyokat, kerülte a beavatkozást a bulgáriai darázsfészekbe. Az Ivajlo-felkelés sorsát végül a tatárok döntötték el. Miközben Ivajlo és ellenfele, Georgi Terter is Nogaj tatár kán udvarában próbált támogatást találni, Nogaj Ivajlot kivégeztette, így a kun származású, de ortodox keresztény Georgi Terter lett az új bolgár cár, IV. László távoli rokona. Mint neve is mutatja, akárcsak a király édesanyja, a terteraba kun nemzetség tagja volt, és a meggyilkolt Köten kán öccsének leszármazottja. 1246-ban a tertereknek csak egy része tért vissza abba a Magyarországba, ahol Köten kánt meglincselték. Ő inkább a tatároknak hódolt be.
Ám e vértelen hadjárat véget ért, legalábbis a király számára, amikor szörnyű hírt kapott. Két hű embere, Gergely és Mihály prépostok még Csanádon elváltak tőle, és visszafordultak Esztergomba. Csanádon érte utol őket Philip de Fermo pápai legátusnak a fenyegető levele, amelyben Mihályt figyelmeztette, hogy a kiátkozásának visszavonása feltételekhez volt kötve: visszavonul a királyi udvartól, és köteles a legátus udvarában, vagy ősi örökségében tartózkodni.[1] Ő pedig elkísérve a királyt a kunok közé megszegte e feltételeket. Úgy döntöttek, Gergely prépost elkíséri. Amúgy sem volt már szüksége a királynak rájuk, hiszen a Dunától délre már nem a kunok térítése volt a tét. Most pedig haláluk híre jutott el hozzá. Mindkettő? Egyszerre? Barancsban hagyta hű emberét Baksa Simonfia Györgyöt, a kun származású Darman barancsi főúr megzabolázására, majd Esztergomba sietett. Amit ott hallott támogatói halálának körülményeiről, az legsötétebb elképzeléseit is fölülmúlta.
Mihály és Gergely kettesben kértek kihallgatást a pápai legátustól. Philip de Fermo jóformán meg se hallgatta Mihály prépost védekezését, s Gergely prépost érveire sem volt kíváncsi.
– A kiátkozás feloldásának feltételei voltak, amelyet nem tartottál be. Istennel nem lehet alkudozni! Visszaestél oda, ahonnan indultál! Ki vagy átkozva!
– Szentséged úgy tesz, mintha nem is akarná a kunok megtérítését – emelte fel a hangját Gergely prépost barátja védelmében. –
– Hogy merészelsz? – ugrott fel bársonyszékéről a legátus. – Aki egy eretnek vagy egy kiátkozott védelmére kel, arra hasonló sors vár!
Ettől aztán Gergely prépostnak is agyára ment a vér. Nem mérlegelte többé a szavait.
– Se Őszentsége a pápa, se elődei megrovó leveleikben soha nem emelték ki külön a kunokat. Vádolták még Béla királyt is, Endre királyt is a szaracénok, a zsidók, a skizmatikusok, az eretnekek, a patarénusok, és pogányok[2] megtűrésével, sőt magas pozíciókba emelésével, de soha ily hangsúlyosan a kunokat, mint ahogyan szentséged teszi…
– A kunok pogányok, és épp ideje már… – vágott a legátus a prépost szavába.
– És miért épp velük kell kezdeni a térítést? És miért baj, ha segítettem ebben királyunknak? – vágott a legátus szavába Miklós prépost is. – Hiszen pont Őszentsége elvárásainak teljesítésében segítettem!
Gergely prépost, mint akinek agyában felgyúlt egy fény, rákérdett:
– Püspök úr, láthatnám a megbízólevelét?
– A király látta már! Hogy merészeled megkérdőjelezni, hogy…
– Egy részlet érdekelne…
A két prépost távozása után a pápai legátus egy ideig asztalára könyökölve gondolkozott, majd hívatta a nála épp vendégeskedő erdélyi vajdát, Aba Fintát.
– Két veszélyes ember járt itt. László király egykori érsek-jelöltjei.
– A kiátkozott Kán Miklós prépost… és ki még? Gergely prépost?
– Igen. Panaszt akarnak tenni Őszentségénél. Hamis vádakkal akarnak illetni, hogy lejárassanak. Mi több, volt képük még azzal is megvádolni, hogy kinek a mocskos játékait űzöm. És kinek a megrendelésére cselekszem.
– Megértettem. Nem fog eljárni a szájuk. Teszek róla! – felelte Aba Finta, majd sietve távozott.
Másnap reggel Gergely prépostot halva találták az ágyában. Gyilkosa soha nem került elő. Azonnal elindult a pletyka is, hogy egy kun menyecske mellett fekve szúrták le, akit a kunoknál tett útja alkalmával szedett össze. Barátja Kán Miklós gyulafehérvári prépost azonnal hevesen reagált:
– Ki terjeszt róla ilyen hamis pletykákat? Tudni akarom!
Nem tudta meg, mert még aznap este hirtelen megbetegedett. Hányt, szédült, émelygett. Halálát érezvén, meggyónt, az utolsó kenetet kérte, és rendelkezett, hogy holttestét vigyék a pápai legátus elé, és kérjék meg, hogy legalább holtában oldozza fel a kiátkozás alól. Philip de Fermo viszont csak a bélpoklosok temetőjébe való elhantolását engedélyezte, hiszen ki volt átkozva. Ugyanakkor a városban elterjedt a hír, hogy a pápai legátus feloldozást ad a bűnei alól annak, aki követ dob a sírjára[3]… Kutyája, aki elfogyasztotta ebédje maradékait se élte túl sokkal a gazdáját.
László király, amint megtudta a halálesetek körülményeit, őrjöngeni kezdett. A beszámolókat hallgatva, amint valaki megemlítette a legátus nevét, üvölteni kezdett:
– Elfogni Philip de Infernót[4]!
1280 januárjában parancsát teljesítették, és a pápai legátust eléje hozatták. Philip de Fermo tagadta, hogy bármi köze lenne Gergely prépost meggyilkolásához, hiszen tanúkkal tudja igazolni, hogy az eset idején rezidenciáján tartózkodott, s tagadta azt is, hogy lenne köze Mihály kiátkozott prépost sírjának meggyalázásához. László király nem hitt neki, és a kunok kezére adta addig, amíg sorsáról dönt. Ám erre nem került sor, mert Aba Finta elfogatta a királyt, és Borsa Lóránd kezére adta. Két hónapi alkudozás után végül László király apósa I. Charles közbenjárására megszületett a béke. Aba Finta nádor lett, a pápa feloldozta László királyt a kiátkozás alól, de kötelezték, hogy megtérítse a legátus kárait, beismerje bűnösségét, és esküt tegyen, hogy megjavul… Ez meg László király fogcsikorgatva meg is tette 1280. augusztus 18-án.[5]
Mit tehetett? Végre kellett hajtania, amit esküvel fogadott. Az alkudozások közepette azért a legátussal elfogadtatta, hogy „fellépni a szaracénok, zsidók, skizmatikusok, eretnekek és pogányok ellen” (akik veszélyeztetik az igaz katolikus hitet) ne kizárólag a kunokon legyen a hangsúly. Valójában két legyet próbált ütni egy csapásra. Azáltal, hogy a Dunától délre levő területeken fellép az eretnek patarénusok és a skizmatikusok ellen, bizonygatja a legátusnak készségét az egyezség végrehajtására. Másrészt amúgy sem ártott jelenléte a bolgár határ közelében, főleg seregei kíséretében, hiszen Bulgáriában nem csitult még el a forrongás még Ivajlo meggyilkolása után sem. A harmadik, titkos indok pedig az volt, hogy miközben ismét kunokat gyűjt csapatába, meglátogathatná kisfiát és Ajduát. Mióta feleségével a viszony ismét romlani kezdett, hiszen Izabella királynő nyíltan kiállt amellett, hogy feltétel nélkül fejet kellene hajtania a legátus előtt, egyre gyakrabban feledte sértett férfi hiúságát és azt a jeges elbocsájtó mondatot: „Várnak, király uram…”
Kíséretéből egyedül hű emberét, Otrokot avatta be titkába: annak a kór ordunak akar a nyomára akadni, ahol legutóbb Ajduával és bátyjával találkozott. Egy nomád kun ordut megtalálni nem volt egyszerű feladat. Akár a Tisza másik partján is lehettek, mint ahol legutóbb találkozott velük. Végül Otrok puhatolózása sikerrel járt, és még nagyot kerülniük sem kellett. A kórok előkelői már várták a királyt. Bármennyire is égett a talpa, hogy Ajduát és kisfiát lássa, előbb királyi kötelességének kellett eleget tennie. Éjfél lett, mire a tanácskozás véget ért. Sajnos azt nem engedhette meg magának az adott helyzetben, hogy Ajduánál és kisfiánál töltsön két-három napot. A Duna másik feléről aggasztó hírek érkeztek.[6]
– Hajnalban, még napfelkelte előtt indulunk tovább – adta ki László király a parancsot nehéz szívvel.
Ajdua egyik ellentétből a másikba átcsapó érzésekkel fogadta László király érkezésének hírét. Egyik pillanatban ujjongott, a másikban máris jég ülte meg a szívét. Aztán az idő telt, s kisfiát le kellett fektetnie. A gyermek is megérezte az anyai nyugtalanságot, nehezen aludt el. Aztán csend ült az ordura.
Még alig pirkadt, amikor Miklós hangjára ébredt.
– Siessetek a király után, én is jövök, csak elbúcsúzom a húgomtól!
Jeges dézsa volt a nyakába, bár az éjjel már azt hitte, megfagyasztotta a szívét. Még csak a kisfiát sem jött megnézni! Nagyot sóhajtva lépett ki a jurtából, miközben feje egy meghajlított mogyoróágból kialakított kapuba ütközött, amely késő őszi mezei virágokkal és piros madárberkenye bogyókkal volt feldíszítve. Megilletődve nézte. Ez nem a király szeretőjének szólt. Ez egy szerelmes férfi meglepetése. Miklós odaért.
– Ezt rám bízta a kegyelmes királyunk, hogy adjam át. Ajándék Tok-Temürnek – nyújtott át egy elég ügyetlenül kifaragott fakardocskát. Lerítt róla, nem faragómester műve. – Azt mondta, ha én is vele megyek, legyen ő a férfi a háznál, aki megvédi Anát.[7] Bekukkantott a jurtába indulás előtt. Nem volt lelke felébreszteni benneteket. Vigyázzatok magatokra hugicám! – ült ő is lóra, majd elvágtatott. Miklós hangján érződtek ellenérzései az üzenettel kapcsolatban. Nem örvendett e kapcsolatnak, ha nem is állt hozzá olyan kategorikusan, mint az atyja.
Ajdua nem csalódott. A hadjáratról visszafele jövet sem kerülte el őket László király. Épp az ő ordujuk határában lett kissé beteg… Mióta a kórokhoz csatlakozott, Ajdua, a csortán kám lánya, már elnyerte köztük az elismert javasasszony hírnevét… Miklós, ki akkor már a királyi testőrséghez tartozott, bár átlátott a szitán, az általa ismert legjobb javasasszony után küldött… Ő pedig nem hagyhatta magára a kisfiát.
Bármekkora izgalommal is készült a „beteg” királyhoz, annak jurtáját, s az előtte őrködő testőrséget meglátván ismét úrrá lett rajta viszolygása a „király lotyójának” szerepével kapcsolatban. Ám a színlelt beteg öröme, amikor meglátta őket, s az áhítat, amivel kissé idegenkedő kisfiát ölébe vette, feledtették vele ellenérzéseit.
Bár László király nem tudatosan időzítette érkezését a téli napéjegyenlőség idejére, a „lábadozó” király nem kerülhette el a meghívást Kara-Kánnak[8], a holt lelkek urának ünnepe alkalmával tartott szertartásokra, ajándékozásra. A holt lelkek ezen a napon vannak a legközelebb az élőkhöz, és a legkönnyebb kapcsolatba lépni velük. A kerecsenröptetés már elég fura helyzetbe hozta László királyt. Hiszen a tavalyi budai zsinat betiltotta a solymászást, igaz csak a szerzetesek számára… A solymászás királyi előjog lett.
Már estefelé kérdett rá Ajdua:
– Most a keresztények a Jézus születését ünneplik. Neked nem kellene a családod körében lenned?
– Ti vagytok az én családom… – felelte fájdalmas hangon. – Atyám meghalt, nagyszüleim szintén. Velük, lelkükkel itt érzem a kapcsolatot, Kara-Kán ünnepén, bár nem tagadom meg hitemet. Nem mondta ki, hogy édesanyja még él ugyan, de akkor feleségével is együtt kellene lennie. Édesanyja kun, tehát élőként is valamiképpen itt van köztük a szelleme.
– És Jézus születése?
– Gyere, mondjunk el vezeklésül egy miatyánkot. Hármasban.
Letérdeltek a jurtában.
– Bezen attamaz kenze kikte…
[1] https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/MagyarTortenetiEletrajzok-magyar-torteneti-eletrajzok-BE5D/kun-laszlo-12721290-232/masodik-konyv-286/
[2] Valóban a pápa egy szóval sem említi/emeli ki a kunokat
[3] https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Banlaky-banlaky-jozsef-a-magyar-nemzet-hadtortenelme-2/6-a-tatarjaras-utani-hadjaratok-az-arpadhaz-kihaltaig-12421300-BC6/iii-iv-vagy-kun-laszlo-haborui-D17/k-belso-zavarok-es-a-kunok-okozta-kellemetlensegek-DEB/, A magyar krónikák erről az esetről mélyen hallgatnak, csak a Salzburgi krónika ír róla. https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/MagyarTortenetiEletrajzok-magyar-torteneti-eletrajzok-BE5D/kun-laszlo-12721290-232/masodik-konyv-286/, https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/MagyarTortenetiEletrajzok-magyar-torteneti-eletrajzok-BE5D/kun-laszlo-12721290-232/masodik-konyv-286/
[4] Pokoli Philip
[5] https://mek.oszk.hu/00800/00893/html/doc/c300203.htm#v40 Szilágyi János, a Magyar nemzet története. Szabó Károly és Bánlaki József a Hód-tavi csatát hat nappal későbbre, 1280 augusztus 24-ére teszi. A dokumentumban nehezen hihetően egy szó sincs a kunok lázadásáról. Ha a lázadás azután tört ki, nem volt idő hat nap alatt sereget gyűjteni, és Hódmezővásárhely környékéig vonulni vele. Tehát az később volt.
[6] Az 1280-81-es szörényi, krucsói és barancsi hadjáratról van szó. Sok részletet nem tudunk róla, még csaták említését sem, feltehetően elég volt a kunokkal megerősített magyar sereg jelenléte a térségben. https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Banlaky-banlaky-jozsef-a-magyar-nemzet-hadtortenelme-2/6-a-tatarjaras-utani-hadjaratok-az-arpadhaz-kihaltaig-12421300-BC6/iii-iv-vagy-kun-laszlo-haborui-D17/m-az-1280-evi-havasfoldi-es-bolgar-hadjarat-es-a-rend-helyreallitasa-a-szorenyi-kucsoi-es-barancsi-bansagban-E03/
[7] Anyát
[8] Bár a Karácsony szót szláv eredetűnek tartják, szerintem nevének eredetét Kara-Kán (Kara-Csanyu) egy sztyeppei isten nevében kell keresni.. De hát a germán Easter-Húsvét is egy ősi germán istennő nevéből származik… https://www.7torony.hu/2018/03/vandra-attila/joulupukki-badnjak-mithra-napfordulo-no-meg-krisztus-szuletese-5/
Legutóbbi módosítás: 2020.10.13. @ 13:58 :: H.Pulai Éva
