M. Laurens : Előjegyzés

Nyomtatás

A kor elhaladt már felettem, és számtalan egyéb nyavalyáim mellé társult egy
csinos kis térdkopás, ami ugyebár nem ritka hatvanhét év felett. Persze ilyenkor
jön a sok jótanács a családból, hogy mozogjak többet, tornázzak meg miegyéb,
és főleg menjek le a háziorvoshoz, és neki panaszkodjak, mert ők ugyebár, nem
tudnak mit tenni azon kívül, hogy ezredszer hallgatják: “Fáj a lábam!”

Szóval fogtam a fájós lábamat, és letotyogtam a dombtetőről a völgybe, ahol a
körzeti – bocsánat, házi orvos rendel. Rövidke megbeszélés után megszületett
a verdikt: “Magának kérem, az ortopédiára kell menni. Fogja ezt a beutalót és
jelentkezzen náluk!”
No ez eddig szépen is hangzik, de előjegyzés nélkül a dolog nem megy.
Én naiv, fogtam a telefont, bepötyögtem a számot, amit a
22. kerületi hírmondó kisokosában találtam, és vártam. Bip-bip-bip…,
Bip-bip-bip…, Bip-bip-bip..,. foglalt. Vagy mellé tették.
No, sebaj, majd tíz perc múlva. Bip-bip-bip… foglalt. És ez így ment egész nap.
Gyanítottam, hogy valaki a mesemondót kapcsolta be panasz helyett véletlenül.
Sebaj, majd holnap… holnap se… aztán se… Végre pénteken vonalat kaptam.
Egy géphang közölte, hogy az én általam kért előjegyzést csak tizenegy és
délután egy óra között tudják fogadni. Pfff… fél kettő volt. Egy hét már eltelt…

Hétfő: Bip-bip-bip… foglalt, utána vonal és géphang “Tizenegy és délután egy..”
Kedd: Hurrá!! Van vonal… Túúúúú-túúúúú-túúúúú. Apró kattanás és géphang:
“Tájékoztatjuk, hogy a beszélgetést rögzítjük!”
– Francba! Rögzítsétek! Ha kibírtam a Kádár-korban a be nem jelentett
hallgatódzást, akkor ez már semmiség a térdfájdalmamhoz képest.-
Ismét egy kattanás.
– No most kezdenek hallgatódzni! –
Egy női hang szól a kagylóba! – Egyenesben vagyunk! – Gondoltam.
– Beteg előjegyzés, tessék parancsolni.
– Én kérem, az ortopédiára szeretnék egy előjegyzést – röpke csend.
– Kihez szeretne menni?
– Nekem mindegy, mert most mennék először.
– Sajnos nem tudok időpontot adni, csak jövő hónap tizenötödike után.
– Nem baj, az jó lesz nekem, kivárom!
– Ez nem időpont, hanem csak akkor tudunk majd új időpontot adni, de
igyekeznie kell, mert egy-két óra alatt elfogy minden hely.
– Bocsánat, de teccik tudni öreg vagyok már, és nem pontosan értem.
– Jövő hónapban kapunk új listát, és akkor majd lesz előjegyzés is.
– Szóval akkor, ha jól értem, most szeptember tizennyolcadika van, és
majd csak október tizenötödikén fogja tudni, hogy lesz-e előjegyzés
mondjuk kétezer húszra valamikor?
– Ahogy mondani tetszik, de tizenötödikén igyekezzen bejegyeztetni,
mert ugye egy óra alatt is elfogy a…
Katt…! Szégyen, nem szégyen,  rögzíthették, hogy kinek a felmenőit emlegettem
fennhangon. Bár gyanúm az, hogy még a madzag is hallgatódzott.
Na mármost, ha október tizenötödikén nem, akkor november, vagy
december ugyanannyadikán tizenegy és egy között élvezhetem az új
telefonos játékunkat: “Bip-bip-bip, Túúúúú-túúúúú, Tizenegy és egy között.”
A térdem addig is hadd fájjon, ha le nem esik a lábam, és rá nem szokok a
fájdalomcsillapítókra, ami többet árt, mint használ egy operált szívbetegnek.

Épp a minap mondták a televízióban, hogy a betegek nem törődnek
önmagukkal, mert felelőtlenül csak akkor mennek orvoshoz, amikor már késő.
– Innen üzenem, hogy a jó édes mamikájukkal …-zanak!

Budatétény 2019 szeptember 29 vasárnap.