(1)
Ez a galamb mindig itt pihen meg, hegedű
szavára érkezik talán – vasárnaponként az
előtetőmre röppen, s téblábol rajta Mozart
dallamán. Néha egészen közel merészkedik,
szemében nincsen félelem, s ugyan bízik
bennem -érzem-, még egyszer sem biztatta
kezeim közé magát.
(2)
A Nap sugara éppen válogat. Átpásztáz
mindent, merre süssön. Előbb a szomszéd
kertjében botorkált, most meg a ház falának
mintha szívverése lenne – árnyakkal karöltve
játszik rajta lüktetőset.
(3)
Kifinomult ízlése van a délelőttnek, csak
a békességet fogadja magába, s még a
távolból érkező gépek zaját is jártában
csendesíti el. Olyan dolgokat sejtet, amit
csak érezni lehet, látni soha – talán ilyenkor
tisztul meg bennünk igazán a lélek otthona.
