(a „mi mennyi” folytatása)
Gyárfás más pályán mozgott. Nem volt sem matek zseni, sem semmilyen zseni, csak egy élénk eszű, vidám fickó, akinek nagy szíve van és minden igazságtalanságra érzékeny, aki segítőkész és módfelett ragaszkodik csodabogár barátjához, Szekeres Sanyihoz. Az egyetem bár elválasztotta őket egymástól, de csak fizikailag. A gimnáziumi évek alatt sülve-főve együtt voltak. Gyárfás tornász bajnoknak készült, s egész délután a kertben felállított nyújtón produkálta magát. Sanyi nézte a merész gyakorlatokat, s közben kiszámította a haskelep forgatónyomatékának[1] számtani értékét. Ezen mindig jókat kacagtak.
– Én majomkodok, te meg okoskodsz – mondta, miközben egy malomforgást mutatott be, de a vége nem sikerült, és lehuppant a földre. – Leestem! – tudatta a helyzetet.
– Kis gé[2] gyorsulással – pontosított Jancsi.
A torna iránti szenvedélye arra sarkallta Gyárfást, hogy másokkal is megszerettesse ezt a sportot, s magát a tornaterem közegét, hangulatát. Mondta a tornatanárnak, szívesen foglalkozna kisdiákokkal szakköri tevékenység keretében.
Megbeszélték és meg is indították a tornakört. Persze a gyerekek inkább küzdősportot szerettek volna gyakorolni. Biztatta őket, hogy arra is sor kerülhet, ha már megfelelő állóképességre tettek szert. Az ökölvívás oktatására tett ígéretet, s hogy nem sikerült magasabb szintre jutnia egyiküknek sem, az nem a Gyárfás lelkiismeretét terheli. A KISZ titkár ugyanis eltiltotta, pontosan, mikor a gyerekek már kesztyűt is húzhattak. Letiltotta, mert összeegyezhetetlennek ítélte a kommunista erkölccsel (?!) Furcsa, hogy éppen akkor, amikor a román ökölvívás világhírnévre tett szert. Simion Cuțov könnyűsúlyban nyert ezüstérmet a Havannában rendezett világbajnokságon. Két év múlva a ’76-os Olimpián megismételte ezt az eredményt: olimpiai ezüst könnyűsúlyban, ugyanekkor kisváltósúlyban testvére is negyeddöntős lett, valamint ott volt Mircea Simion is, aki nehézsúlyban szintén ezüstérmet nyert! Persze minden második tizenéves ifjú titán bokszoló szeretett volna lenni, mint példaképeik.
Ez így történt, de maradt a torna, illetve valamilyen akrobatikaféle. Öt diák képezte a törzs gárdát – tizennégy és tizenöt évesek. Már a második edzésen megcsinálták az előre- és a hátra szaltót. Az alkalmi jelentkezőket is szívesen beengedték, szeressék meg a tornát, testedzést, ha nem is mernek a mutatósabb gyakorlatokkal megpróbálkozni.
Ilyen alkalmi jelentkező volt, Szekeres Sanyi is, aki szinte felnőtt ember létére nem átallott a gyerekek között tornázni. Ha nem is heti rendszerességgel, de elég gyakran eljött ez edzésekre. Magas, túlsúlyos szemüveges fiatalember volt, mondhatnám úgy, két bal lábbal. A bemelegítő gyakorlatokon lelkesen futkorászott a többiekkel. A karkörzés, guggolás, törzshajlítások nehezen bár, de mentek neki. A rendes talajgyakorlatok már nem. Ameddig az „akrobaták” gyakorolták a tigrisugrást, flikflakkot, nyújtott szaltót, meg más ilyesmiket, azalatt Sanyi a bordásfalba kapaszkodva ugrándozott két lábbal. Fél lábon nem sikerült még kapaszkodva sem.
– Kicsit rugalmasabban próbálj ugrálni! – biztatta Gyárfás.
– Jó, jó – válaszolta kicsit kifulladva.
– Ne erőltesd túl magad, nem vagy hozzászokva – nyugtatta.
Ott hagyta próbálkozzon tovább, a többiek is igényelték a segítséget. Gyűrűn akartak éppen „bűvészkedni”. Csak biztosító övvel lehetett engedni, de mégis majdnem baj lett. Józsika, egyébként jó mozgású fiú, igen súlyos volt az asszisztálóknak és elejtették. Szerencsére a szőnyegre. Az ijedségen kívül más baj nem történt. A történés nem vette el a fiúka kedvét a további munkától. Annyira, hogy a Testnevelési Főiskolára iratkozott, és ott a tornaszakon jeleskedett.
Egyik alkalommal megkérdezte a bordásfal mellett ügyködő Sanyitól – a kíváncsiság győzött a diszkréció felett -, hogy mi készteti erre az önkínzásra? Nyilvánvalónak látszott, hogy nem örömből végzi a gyakorlatokat, már amire képes.
– Tudod – fogott bele a magyarázatba -, nekem szükségem van a fizikai tevékenységre. Nagyon feszített szellemi munkát végzek, az érettségi is közeledik, a diák akadémián megnyertem egy versenyt, és most nemzetközi szereplésre készülök. Nem vallhatok szégyent.
– Hogy jön ide a torna? – értetlenkedett Gyárfás.
– Hát, nem érted? Kell a fizika munka, hogy jobban tudjak tanulni, koncentrálni. Egy ilyen délutáni gyakorlat után egy hétig is úgy fog az agyam.
– Néha, de nem szeretem, hogy megbámulnak. Meg elég sok gondom van az egyensúlyommal, félek, hogy elesem. Itt köztetek biztonságban érzem magam…
– Nocsak!
– Így igaz! Meg még segítséget is kapok tőletek, figyeltek rám, megmondjátok, mit s hogyan tegyem.
Gyárfás elgondolkozott azokon, amiket a barátja mondott. Egyik tanítványa számára sem volt olyan hasznos a rendszeres testedzés, mint az ő számára. Mi sem bizonyítja jobban, hogy azon a bizonyos nemzetközi megmérettetésen is ragyogóan szerepelt, most évtizedekkel a tornatermi találkozás után a világ élvonalába tartozik, mint az aerodinamikai tudományok kutatója, és örömmel emlékszik vissza a bordásfal melletti ugrándozásaira.
[1] forgatónyomaték – forgástengelyre való erőhatást megadó fizikai mennyiség
[2] g – a nehézségi gyorsulás jele a fizikában
Legutóbbi módosítás: 2020.12.01. @ 19:33 :: Bereczki Gizella - Libra
