Advent első csodája a gyermekek számára a titokzatos nagyszakállú érkezése. A kisgyermekes családok háza-táján, a december 6. előtti időszakban már nagy a készülődés. Az apróságok izgatottan számolják a napokat a Mikulás eljöveteléig. A „hányat alszunk még” kérdés nap, mint nap elhangzik a szájukból. Az elmúlt évtizedek alatt nem lankadt a gyermekek figyelme a jóságos, ajándékokat hozó nagyszakállú iránt. Magam is sokáig hittem a létezésében. Szerencsésnek tartom magam, hogy ma már nem csak a gyermekkori emlékeimet idézgetem, cseperedő unokáim által újra átélhetem ezt a sejtelmes mikulásvárást.
December 5-én este, lefekvés előtt Boti gondosan kitisztította a saját- és kisöccse, Zalán cipőjét. Ráadásként még egy-egy csizmát is kipucolt. – Biztos, ami biztos – gondolta. Hátha nem fér bele a cipőbe a Mikulás ajándéka. A nappali szoba erkély ajtaja elé rakták egymás mellé a tiszta kis cipőket.Boti ötlete volt, hogy tegyenek a cipők mellé egy tálcára egy bögre kakaót és egy kis tálba mogyorót és csokis kekszet, arra az esetre, ha a Mikulás megéhezik. Zalán sem ellenkezett. Követte bátyja mozdulatait, közben szokásához híven számtalan kérdéssel bombázta:
-Boti, hogy tajál ide a Mikulás?
-Tudja az utat minden jó gyerekhez- vágta rá Botus gondolkodás nélkül.
-Jó-jó. De honnan tudja? Van téjképe?
-Nem térképe, Dzsípíesze van.
-Milyen esze?
-Tudod olyan, ami Apának is van a telefonjában. Amikor megyünk kirándulni, beleírja a címet, s az megmutatja nekünk a pontos utat.
-Van olyan a Mikujásnak is? Azta! – ámuldozott Zali.
-Boti, akkor telefonájjunk a Mikujásnak!
-De nem tudjuk a számát.
-De kár. Boti, nem féjsz, hogy vijgácsot is kapunk?
-Hát, Te, lehet hogy kapsz, kisapám! Sokszor felidegesítettél az utóbbi időben, s ezt mind láthatta a télapu – de ahogy ezt kimondta, már meg is bánta. Látta, hogy Zali szája legörbült, hajszál híján sírni kezdett.
-Na jó, csak vicceltem. Szerintem nem fogunk virgácsot kapni. Gondold el, hogy mennyi virgácsot kéne széthordania a rosszcsont gyerekeknek. De mi nem is szoktunk rosszalkodni– nézett huncut mosollyal öccsére.
-De szoktunk- szipogott Zalán. Boti magához ölelte, vigasztalta kisöccsét, aki lassan megnyugodott. Megnézték többször az erkélyajtó előtt várakozó cipőket, csizmákat, a bögre kakaót, a kekszet. Közben már Anya és Apa cipője is ott sorakozott az övéik mellett. Megnyugodtak. Mindent rendben találtak. Lefeküdtek.
Zali sokáig forgolódott az ágyában. Sok-sok kérdés kavargott fejében, amire Bátyustól még nem kapott választ. Boti mint mindig, most is hamar elaludt. Gyermeki tiszta lelke még hitt a Mikulás csodájában, de tudat alatt érlelődött már benne a valóság. Készített szüleinek egy kedves rajzot, mellé az alábbi szöveget írta:
„KEDVES TAMÁS ÉS ÁGNES NAGYON JÓK VOLTATOK.
ALÁÍRÁS: MIKULÁS”
December 6-án, reggel Boti ébredt először. Halkan kiosont a nappaliba, egyenesen az erkélyajtó felé. Azt sem tudta, hová legyen az örömtől. A cipők, csizmák tömve voltak sok-sok finomságot rejtő kisebb-nagyobb piros mikulás-csomaggal. Egy-két pillantást vetett a várva-várt meglepetésre, de elhessegette a gondolatot, hogy a sajátját megnézze. A kakaós bögre jobban érdekelte. Félig volt. A kekszből is fogyott. Boldogság töltötte el a lelkét. Boti nem nyúlt az ajándékokhoz. Óvatosan visszalopakodott az ágyába, hogy fel ne ébressze a családot.
Nagyon lassan teltek a percek. Türelemmel kivárta, amíg kisöccse is felébredt. Azután hatalmas örömujjongásban törtek ki:
-Itt járt a Mikujás! Anya! Apa! Gyejtek ide! – kiabálta Zali ujjongva.
-Nézzétek, mit hozott! – kiáltotta Boti kezében tartva egy kövérkés mikuláscsomagot. Örömük határtalan volt. Azt sem tudták, hogy melyik ajándékot bontsák ki először. Szokatlan módon egy cipős doboz méretű csomag is volt az ajándékok mellett. Ebben volt a mi meglepetésünk. Postán küldtük el. A járvány miatt nem kockáztattuk most a személyes találkozást. Szerencsére kitörő örömükben osztozhattunk. Láthattuk és hallhattuk Őket az ajándékok kicsomagolása utáni videó hívás alatt.
Ez a szép népszokás már több mint egy évszázada él hazánkban. A Mikulás szó cseh és szlovák eredetű, az ajándékozás szokása osztrák mintára terjedt el. Eredete régmúlt időre nyúlik vissza. A 3. században, a kis-Ázsiában született, majd a 4. században, Müré városában püspökké választott Szent Miklós nagylelkűségéhez és kedvességéhez kapcsolódó történetek nyomán alakult ki. A nevéhez fűződő leghíresebb legenda szerint élt Müré-ben egy szegény ember, aki nem tudta férjhez adni három lányát, mert nem volt pénze hozományra. A dolog Miklós fülébe is eljutott, ám a püspök túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan segítsen. Az éjszaka leple alatt a nyitott ablakon át három erszényt dobott be az apának, így a lányok megmenekedtek attól, hogy örömlánynak adják őket. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte „Noel Baba”-nak, ami azt jelenti „Ajándékozó Apa”.
Szent Miklós ünnepe mintegy a karácsony vigíliája, bevezetése, hagyományai összemosódtak a karácsonyi ünnepkörrel. A különböző népek kultúrájában szinte mindenhol feltűnik hosszú, prémes, vörös köpenyben járó, deres szakállú, nagy csizmás alakja.
Legutóbbi módosítás: 2020.12.12. @ 23:23 :: Szulimán Eleonóra