Szikrázva ébred a hajnal
tűzfészkéből rebben a szél,
rózsaszín felhők úsznak az égen,
a horizonton, még ott a derengés.
Jég uralja a hófödte tájat
fénylő csillámtól hemzseg a rét,
a maró hideg a téli világból,
rád teríti köntösét,
látod a tájban,
a dobbantó szarvast,
patája nyomán roppan a jég,
leheleted dermedten hull le,
érzed, hogy fölötted áldott az ég,
mert bár ott vagy a hóban,
a téli hidegben
és körötted, csak a sikító messzeség
Te mégis tudod, hogy valójában,
fent ülsz, az Úristen tenyerén.