Táncol a fény az ablakon
valóság illatú a reggel,
lassan mozdulok melletted,
kedvesem,
még látom a napot ahogy felkel,
lágyan,
valahol a víz fölött
és a rőt fát az ablakunk előtt,
mi az éjben,
osonva őszbe öltözött.
Most koronáján át,
lebbenve illan a Nap,
te is ébredsz drágám hallom a hangodat
szívemben,
míg a szomszéd ház peremén kúszva
mozdul el minden árnyék, nyomtalanul,
a semmibe.
Valahol mélyen bennakad a lélegzet,
nyakadba szimatolok,
jöjj, várlak,
most az egyetlen valóság mi létezhet
a vágy illatú vállad
mely hozzám ér,
magammal kínállak.
Bőröd selyme,
lágyan, puhán takarja be a testemet,
lelkem táncra kél,
jöjj, mindig úgy várlak,
hajolj közelebb, fogammal ízlelem a szádat
és szemed mélyébe nézek.
Ott látom az égboltról a napot,
csendben meleg fénybe öltözött,
mindent ott hagyva a végtelenben,
titokzatosan,
a szemed tükrébe költözött,
hogy reám ragyoghasson majd akkor is,
ha a tél szele jön.