Ejnye, mi van ma veletek ti kikiricsalakú, paradicsomos szardíniás káprázatok. Lelketekre hatalmas havasigyopárok nőttek, amikor felébredt a sosemvolt város, és vele együtt életre kelt ez a sok talmi hangulat és balzsamos remény?
Néma jajjal koppannak a másnapos szentjánosbogarak, ahogy százzal repesztek az Élet körforgatagában.
Hova és miért ez a nagy sietség? Az Élet él, de halni akar?
Istenuccse, nem azért adott annyi szépet, hogy csak átevickéljünk rajta, mint csúf és retkes feneségek.
Ez van, mert ez kell, de ha nem, tán akkor sem lenne semmi baj…
Percemberekként némán létezünk. Lassan vánszorgunk egy lila illatú tangó dallamára. A tükör először elárul, majd magába zár. Elcsitulnak a lélekmorzsák. A kulcs el van vesztve.
Ez van. Zártkörű magány.
