Kálmán és Imre bujkálva, rejtőzve megúszták a front átvonulását, s most jó szolgálatot tettek a családnak. Ügyes vadásznak képezték ki magukat. Puska nélküli vadásznak. Messze elcsatangoltak az erdőben, cserjésben, s ami állatot csak tudtak, elfogták. Csapdával, hurokkal. Szinte minden napra akadt valami – nyúl, fácán vagy kisebb madár. Egyszer egy őzet is elkaptak. Volt nagy öröm otthon! Hosszú időre biztosította a napi élelmet. Mivel fagyos időben jól elállt a hús a padláson kampókra akasztva, bizakodva néztek a közelgő tavasz elé.
Meg is érkezett, s újabb gondokat hozott. Kellett volna vetni, de nem akadt egyetlen szem gabona sem a házban. Zöldséget a konyhakertben lehetett, mert az apró magvak rendelkezésre állottak – murok, petrezselyem, káposztafélék. Jula nén’ gondosan elrakta a krumpli héjat a pincében, s most azt ültette ki, hátha kicsírázik. Az is gondot okozott, hogy alig maradt valami szerszám a házban a cserekereskedelem miatt. Mikor a kereskedők megjelentek a gabonával, mindent odaadtak érte, ami csak volt a házban. Ruhaneműt, edényeket, szerszámokat, még bútort is. Enni kellett! Áron bácsi nagy kamatra kapott kölcsönt, s elindult le, délnek vetőmagot szerezni. Szerzett is.
Úgy két hét elteltével érkezett haza egy echós szekérrel, s annak gazdájával. Hoztak mindent, ami kellett – vetőmag búzát, kukoricát, krumplit. Az igazi meglepetést azonban maga a szekeres gazda hozta. Mégpedig egy üzenettel a faluból, ahonnan jött.
– Reggel le akarok menni a paphoz – szólott, miután lerakodtak.
– A plébánoshoz? – kérdezte Jula nén’.
– Hozzá, ha ő a falu papja!
Gyalog indult le a faluba, s édesanyám kísérte el, mert a lovakkal az emberek megkezdték a szántást. Igaz szerszám nemigen volt, de innen-onnan, az eldobált, rozsdásodó vasak közül mégis sikerült valami tákolmányt szerkeszteni, amivel a munkát el tudták végezni.
– Mit akar a tisztelendő atyától? – kérdezte édesanyám.
– Komoly dolgot. Nagy sora van annak, hogy éppen én jöttem szekérrel. Hogy is mondjam … megbíztak ezzel a dologgal. Nem tudom, hogy fogadják majd az emberek. Azért kell a pappal beszélnem.
A faluig nem is szólt többet.
– Mi járatban vagytok, lányom? – kérdezte a plébános, miután illően köszöntötték egymást.
– Atyám – vette át a szót a szekeres gazda -, nálunk szorgos emberek élnek, s az országot sújtó aszály is elkerült. Keresztényi kötelességünknek érezzük, hogy valami módon segítsünk a rászorulókon.
– Megáld érte benneteket az Isten! De miről beszélsz?
– Elvállalnák 4-5 kisgyermek gondozását, felnevelését, hogy megmentsük őket a nyomortól, az éhezéstől. Persze, ha a szülők is akarják, ha nem veszik rossznéven, ha nem érzik sértőnek, alamizsnának.
– Ezt a dolgot nekem kell a kezembe vennem, mert jól ismerem az embereket, a híveimet, az érzékenységüket. Nem lehet ajtóstól a házba rontani. Jöjjenek be az ebédlőbe és igyanak velem egy korty misebort. Maradt egy kevés.
Félórányit maradtak, aztán a plébános úr szólt, hogy menjenek most vissza a tanyára.
– Holnap majd felkeresem magukat, kedveseim!
– Dicsértessék! – búcsúztak kissé zavartan és bizonytalankodva indultak.
Másnap délután jelentkezett Pál atya, a plébános. Azzal a hírrel jött, hogy nyolc gyereket adnának nevelőszülőkhöz, amiből az atya hármat lebeszélt nem lévén az echós szekéren elegendő hely.
– Olyan nincs! Ne legyen a nevem Kocsis Dénes, ha el nem viszem mind a nyolcat! Ne gondolja kend, hogy egyet is itt hagyok! – kiáltotta dühösen a szekeres gazda – Még ha gyalog is kell a szekér mellett mennem egész úton, akkor is! Vagy keresek itt a környéken még egy fogatot, hogy elférjenek.
Tanakodtak, mi legyen, s végül találtak egy rozoga urasági kocsit az egyik gazda udvarán. A kerekes hamar megjavította, használható állapotba hozta. Lovat is szereztek Horvát Mátétól. Igaz nem fényes paripát, de a kocsit el bírta húzni.
– Látom, ügyesen bánsz a lovakkal – szólt Dénes gazda Kálmánhoz. – Elvállalnád, hogy a kocsit elhajtsd, s vissza is hozd?
– El!
– Akkor én is megyek! – jelentette ki Jula néni – Ellesznek nélkülem itthon, amíg visszajövök.
… folytatás következik
Legutóbbi módosítás: 2022.10.24. @ 19:39 :: Bereczki Gizella - Libra
