Halász Enikő : Megfakult

Megfakult képről mosolyogsz le rám,
tűnt alakod mögött ráncot vet az idő,
huszonhét éve már, hogy elmúltál,
és hiányod mégis egyre nő.
Álmaimban már soha nem látlak,
üressé váltak mint a képkeret,
melyből arcod valahonnan távolból nézz rám,
de már nem tükrözi a valódi lényedet.

És mégis, nappal oly sokszor érzem orromban az ismerős illatot,
dohány, és valami mi meghatározhatatlan,
bár az időben kicsit megkopott.
Vagyok Apa. Látod?
Tudom, te már megértetted a lényeget.
Lassan élek, mást el nem sodorva,
kenyérmorzsaként csipegetem az éveket.
Mert felismertem a létben,
nem számít semmi mi mulandó,
voltunk, vagyunk, leszünk,
köröttünk minden más egyébb halandó.

Legutóbbi módosítás: 2023.07.04. @ 20:51 :: Serfőző Attila
Szerző Halász Enikő 111 Írás
Hiszem, hogy mindnyájunknak van dolga és feladata az életben. Ezeket a feladatokat igyekszem felismerni, megragadni. Útkeresési, a világ megismerése iránti vágyamat, talán még gyermekkoromból, Nagyváradról hoztam magammal. Mára megértettem, a valóban fontos pillanatok az életünkben oly illékonyak, mint a hajnali pára, de néha sikerül egy-egy mozzanatot, rálátást, csendpillanatot rögzítenem versek formájában. Kérlek tarts velem, ha kedved, időd engedi ezen az úton.