Rigo Jóska, az állatorvos…
Csak a cujkát szerette, más italt nem ivott, abból is az úgynevezett „öreg cujka[1]” nevezetűt. Senki olyan herepörköltet nem csinált, mint a felesége, a Moldovából származó madam Rigo. Csak így szólította mindenki, a keresztnevét nem is tudtuk. Nem járt ki a faluba, ott élt a szolgálati lakásban, a négy fal között. Otthon szakácsnő volt egy jónevű vendéglőben, itt meg feleség és háziasszony. Végezte a háziasszonyi munkát, rendben tartotta az urát. Volt is mit rendben tartani rajta, mert Jóska barátunk estére alaposan lestrapálódva ért haza. Pontosan a sok cujka mián …
Sok állatot tartottak akkoriban a gazdák, nem csak hobbiállatokat, mint manapság. Minden háznál volt lábasjószág – tehén biztosan, de sok helyen ló is. A fuvarozás megkövetelte, s a mezei munka. Emellett, még a legszegényebbeknél is sertés röfögött az ólban, s ha más nem is de egy-két kecske rágta a kórót, és ha kicsit is adott magára a gazda négy-öt juhval is büszkélkedhetett. Az önellátásra berendezkedett családok természetesen tartottak háziszárnyasokat, u.n. majorságot – tyúkot, kacsát, libát, esetleg pulykát. Sok háznál nyulak is voltak.
Ez mind a Rigo doktor területét képezte és gondoskodását igényelte. El is volt a feladataival egész nap, de mikor végzett a fogadóban fejezte be a napot.
Mikor friss diplomásként a faluba érkezett, még hírből sem hallottak az emberek, de még a kocsmáros sem az öreg cujkáról, erről a nevezetes italról. Az első néhány üveggel ő hozta el a szülőfalujából, mutatóba.
– Beszerezzük! – biztatta a félkarú kocsmáros, és egy hét múlva már itt is volt három rekesszel.
Attól kezdve nem hiányzott egy napig sem, a falu egyetlen kocsmájából sem az öreg cujka. Sok utánzója akadt Jóskának, s divatba jött a cujka ivás.
Nem csak erről volt nevezetes Rigo Jóska. Neki voltak a legszebb lovai messze földön. Egyenesen a fogarasi méntelepről származtak, mindkettő pedigréje híres ősöket jelölt. Ezen ősök sora olyan hosszú, hogy akármelyik gróf is elfogadhatná. Büszke is volt a doktor a lovaira!
Kényes jószágok az ilyen állatok – gangosan trappoltak végig a falun, hogy öröm volt nézni, de a pálinka szagot nem bírták, ha a fogadó közelében jártak, rázták a fejüket, hogy csak úgy repdesett a sörényük és meggyorsították a tempót. Azt se szerették, ha a gazdájuk ivott. Ilyenkor makacsokká, irányíthatatlanná váltak, megálltak, s jó ideig nem mozdultak a helyükből semmi pénzért, aztán maguktól megindultak, amiben nem volt sok köszönet, mert csak hazafelé voltak hajlandók menni. Így aztán Rigo Jóska, ha jót akart, egész álló nap tartózkodott kedvenc italától. Este persze pótolta.
– Látom, most is csak kedvenc italodat iszod – ült le mellé barátja a körorvos.
– Te mit iszol, Lacikám? – kérdezte és intett a pincérnek, hozza ki a szokásost a barátjának. – Feles rum, ugye?
– Tudod, hogy ennyi egy korty. És elég is! Neked mennyi az elég?
– Attól függ, hogy egyedül vagyok-e, vagy társaságban. A zárórát azért nem várom meg. Reggel pedig vígan ébredek, az öreg cujka után soha sincs katzenjammerem.
– Nagy zsivány vagy te, Jóska barátom, de azért holnap reggel gyere be hozzám a rendelőbe, vizsgáljam meg a nagy pocakodat.
– Muszáj?
– Holnap beszélünk! – zárta la beszélgetést a doki.
Az eredmény siralmas lett. A vizsgálat, amit a labor is megerősített, idült májelégtelenséget állapított meg. Rigo Jóska csak legyintett rá és nem volt hajlandó lemondani a napi pálinkájáról.
Másfél év múlva új állatorvos jött a körzetbe és költözött be a szolgálati lakásba. A megözvegyült madam Rigo visszament Moldovába, a két törzskönyves lipicai árából kertes házat vásárolt és kifőzdét nyitott, ahol csillogtathatta szakácstudományát.
[1] hagyományos román szilvapárlat – ahogy öregszik, állaga zsírossá válik, illata gyümölcsös lesz (öreg cujka)
Legutóbbi módosítás: 2023.08.30. @ 12:08 :: dr Bige Szabolcs-
