Előzmények
Ollerton, a csendes kisváros nyugalmát egy nap bűntények sorozata zavarja meg. Gyermekét elrabolva egymillió fontot zsarolnak ki egy sikeres vállalkozótól, a tettesek köddé válnak. Egy embert szinte halálra gázolnak, egy fejsérüléses amnéziás férfi erőszak áldozatának tűnik, egy két-hároméves kislányt kidobnak egy autóból. Az utóbbi az egyetlen lehetséges tanú, de beszédhibás, még anyanyelvén sem beszél tisztán, így még arról sincs fogalma a rendőröknek, hogy milyen nyelven beszél. A rémült kislányt az őrsre szállítják, az éjszakai ügyeletnek meggyűlik vele a baja… S a rászakadt sok eset okozta stressz miatt Dean felügyelő logikátlan parancsokat osztogat…
Ookaaa! O-okaaa!
Az ifjú rendőrfőnök komoran hallgatta végig a gyermekrablás történetét. Ő is jól ismerte Harry Murrayt.
– Épp most értesítettek, hogy megkerült az autó – jelentette Dean felügyelő. – Egy motoros találta meg a Sherwood erdőben.
Feltehetően a gyermekrablók meghallották a rendőrautók szirénáját, rájöttek, hogy követjük őket, s lehajtottak egy földútra, onnan meg egy idő után be a fák közé. Leolthatták a lámpát is, mert behajtottak egy gödörbe, neki egy fának, s onnan nem volt kiút. A motoros szerint a tengely megsérült. Ezt az információt még ellenőrizni kell. Egyrészt feltételezés, másrészt a tengelyről szóló hír nem szakvéleményen alapszik. A rablók gyalog menekülhettek tovább. Már intézkedtem, hogy kutyával kutassák át a környéket. Még nem értek oda a kollégák.
Volt még egy cserbenhagyásos gázolás. Ennek is megvan a rendszáma. A tegnap bérelték a Heathrow repülőtéren. Nem jelentették eltűnését. Az éjszakai ügyelet itt sem tudott információt adni a bérlőről, csak majd a mai nap folyamán. Az áldozat kómában, ismeretlen, a fénykép alapján keressük majd az eltűnt személyek listáján. Feltehetően még nem nyilváníthatták annak. Valószínű nem telt el 48 óra az eltűnése óta.
A fogdában tartott amnéziás sérült férfi hírére a rendőrparancsnok ideges lett.
– Vigyék a hajléktalan szállásra, s álljon a rendelkezésünkre. Etetni is akarja? S hogy számol el vele, Dean felügyelő?
– Az éjszaka mivel vitettem volna oda? – akadékoskodott Robert Dean. – Mert még volt egy esetünk, egy autóból kidobott kislány, azt sem tudjuk milyen nyelven beszél, s a fiúk majdnem megölték – mesélte el a szinte anafilaxiás sokk történetét.
– Meg kellene találni a szüleit, hogy az orvosi kartonjához hozzá lehessen férni.
– Addig is vigyék az árvaházba. A rendőrség nem szociális intézmény. Ott van gyermekpszichológus, bízza rájuk. Hogy akarja kivallatni?
Az „Intézkedem” ígéret teljesítésével várni kellett még. Újra megszólalt a felügyelő telefonja. Amhlaidh MacUalraig jelentette, társai megtalálták a sérült Ford Fiestát is a sherwoodi Nagy Tölgyerdőben, ágakkal letakarva, hogy az útról ne lehessen észrevenni. Mehettek a helyszínelők oda is. A felügyelő alig adta ki az utasításokat, az Europcar jelentkezett.
– Megkaptuk a kérésüket, utána néztünk az autónak. Egy holland család bérelte ki, gyermekülést kértek. Felhívtuk a bérlőket telefonon, álmukból ébresztettük őket. Egy tengerparti hotelben laknak Grimsbyben. Este későn értek haza egy kétnapos hajókirándulásból, és még nem vették észre az autó eltűnését. Már át is küldték a hajójegy másolatát igazolásként, s van, aki alibit igazoljon nekik. Átküldöm az elérhetőségüket.
Dean felügyelő felhívta a Sherwood erdőben helyszínelőket.
– Sajnos, ahogy számítottam rá. Sokféle ujjlenyomat, akad frissebb, és régebbi, de a kormányon csak elmosódott. A sofőr gumikesztyűt viselt. Akad hajszál, rövid és hosszabb, a gyermekülésben is, remélem az elrabolt fiúcskáé is itt van, az egyértelműen kapcsolná az autóhoz. Találtunk még egy cigaretta csikket, néhány szövetszálat, a gyermekülés vizelet szagú, próbát veszünk. De hát a DNS vizsgálatok még eltartanak – jelentette az egyik helyszínelő.
Amint felszusszant, elindult, hogy kiadja az utasítást Farrow törzsőrmesternek, hogy vegye fel a kapcsolatot az árvaházzal.
Eszébe jutott, hogy még nem is vette szemügyre a kilányt. Benyitott az irodába, ahol a gyermek szipogott, Esmeralda Johnson törzsőrmester ölében. Amint belépett, a felügyelő az ajtót nyitva felejtette. Az ősz nő együttérzően panaszkodott.
– Mióta elment az éjszakai váltás, nem tudom megnyugtatni. Kapaszkodik a fiúkba, mint az utolsó szalmaszálba, megkedvelte őket. Pedig amint hallottam, sokat tökéletlenkedtek körülötte.
A következő pillanatban a kislány felpattant. A törzsőrmester alig tudta megfogni.
– Oka! O-oka-a! O-oka-a! – sikított, mint akinek elvitték a kedvenc játékát.
A felügyelő hirtelen megfordult, de senkit nem látott.
– Valaki elment az ajtó előtt – mondta Esmeralda Johnson. S mondták a fiúk, hogy elalvás előtt is valami ockát emlegetett.
– Ki ment el az ajtó előtt? – nézett ki a felügyelő.
– Én – fordult vissza Stanley őrmester több tárggyal, köztük egy plüssállatkával a kezében.
Ettől jött ennyire lázba? Elkérte az állatkát, s megmutatta a kislánynak. Ő felpattant, s repesve odaszaladt, hogy birtokba vegye, majd magához szorította, boldogan sikongatva.
– Deee… ez tárgyi bizonyíték… – akadékoskodott Stanley őrmester. – Már…
– Bármely utcasarki bódéban lehet kapni két fontért ilyet. Menj vegyél egyet, s kicseréljük!
No, persze, miért a saját pénzén, dohogott magában, de öt perc múlva visszatért a hasonmással.
Valahogy sikerült a kislányt rávenni, hogy odaadja a tárgyi bizonyítékot, az őrmester hirtelen a háta mögé rejtette, s előkapta a másikat. A kislány elvette, de csak rápillantott, s a földre dobta, majd sírva kérte megint „Okát.” A felügyelő közbelépett, elvette mind a két állatkát s leguggolva hozzá egyszerre nyújtotta oda, miután a háta mögött ismét elcserélte. A kislány habozás nélkül nyúlt a régi felé, és sírni kezdett, amikor nem kapta meg. A felügyelő felállt, s nézte a két állatkát. Időbe telt, amíg észrevette, hogy az egyik icipicit kopott.
– Honnan van? – nézett Stanley őrmesterre.
– A kék Ford Fiestából. A hátsó ülés elé volt leesve.
– A kislány benne volt az autóban! Onnan dobták ki!
Barney Robson rendőrparancsnok a nyitott ajtó előtt ment el, amikor meglátta, hogy a kislány még ott van, s ráadásul mindenki köréje sereglett. Nagyon idegesen fakadt ki:
– Felügyelő, még mindig nem intézkedett a kislány ügyében? S még játékkal tölti az idejét, amikor…
– Épp kihallgatjuk! – jött meg a sikerélménytől Robert Dean humorérzéke.
– Ne mondja… És mit tudtak meg tőle? – érdeklődött gúnyosan a parancsnok.
– Hogy a gázoló Fiestában volt, mielőtt kidobták az utcára, egy perccel a baleset előtt. Tanút kell keresni!
– De miért nem jelentkezett önként a tanú? Elég nagy port kavart az eset a környéken…
– Lehet távolabb volt, s azt hitte, hogy valaki szemetet dobál ki, s nem tulajdonított jelentőséget annak, amit látott az esti gyér világításban. A sofőr észrevehette, azt hihette, hogy meglátták, pánikba eshetett, rátaposott a gázra, s elütötte azt a férfit. Vagy fel se figyelt rájuk, csak ők hitték… – lombozódott le.
– Elég pánikban hagyták ott az autót is az erdőben, mert bár volt arra gondjuk, hogy néhány ággal letakarják az út felőli oldalát, hogy később fedezzék fel, egyikük útlevele ott maradt – tette hozzá Stanley őrmester. – 67 éves férfi, magyar állampolgár. A neve ööö… Jobb, ha megmutatom. Nem tudom elképzelni, hogy kell ezt kiejteni. (György Üllői).
– Most mondja? Mire várnak? Adják ki a körözést! S vegyék fel a magyarországi rendőrséggel a kapcsolatot az Interpolon keresztül. Lehet van priusza.
– Igenis, uram!
– Johnson törzsőrmester, a gyermeket addig is, amíg érte nem jön a gyermekotthon alkalmazottja, vigye a kihallgató szobába. Ne lábatlankodjék itt. S értesítsék már őket, jöjjenek utána! Az amnéziás öreg hol van?
– Még mindig a dutyiban… Még nem volt időnk felhívni a szociális intézményt. Többen is próbáltunk beszélni vele, de kihallgatásról szó sem lehetett, mert semmire sem emlékszik. Még arra sem, hogy ismerne más nyelvet, pedig biztos nem született angol. Csak az előbb kaptuk az információt, hogy magyar állampolgár. Kell keresnünk valakit, aki tud magyarul, hátha az felelevenít valamit az emlékeiből. Felvesszük a kapcsolatot a magyar nagykövetséggel és a határrendészettel, hogy megtudjuk, mikor érkezett az országba. Kihívtuk a pszichiátert hozzá, s még nem érkezett meg. Amíg nem kapja vissza az emlékezetét, nincs nyom, amin elinduljunk. S egészségi szempontból életveszélyben van. Sürgős műtétre lenne szüksége.
– Intézkedjenek már az ő ügyében is. S amíg a pszichiáter megérkezik, hozzák ki a fogdából. Vigyék őt is a kihallgató szobába. Ha megtudja a sajtó, hogy egy áldozatot tartunk ott…
– Már gyülekeznek a „cápák”…
– Küldje el őket. Sajtótájékoztató csak délben. 12-kor. Addig semmi információ! S addig eredményeket várok!
Egy eredmény hamar meglett. Alig oszlott fel a rögtönzött „szakmai megbeszélés” a kórház jelentkezett. Bár ennyi idő alatt senkit sem lehet eltűntté nyilvánítani, kiderült a balesetet szenvedett férfi identitása. Hajnalban érte el őket egy telefonhívás, egy asszonyka kereste kétségbeesetten az édesapját. Utolsó szalmaszálba kapaszkodva hívta fel a kórházat. Édesapja hazafelé tartott, s megosztotta a helyzetét a lányával. Aztán Edwinstowban a jel többé nem mozdult. Az adott aggodalomra okot, hogy többé a telefonra sem reagált. Az még elképzelhető volt, hogy betért vacsorázni egy vendéglőbe, és a telefont az autóban felejtette. Ezzel a lánya elaltatta egy időre aggodalmát, és lefeküdt, de amikor hajnalban még édesapja nem ért haza, kétségbeesett. Édesapját fényképről azonosította. Azonnal a kórházba sietett. A jó hír az, hogy bár az áldozat több csontja is eltört, s súlyos agyrázkódása van, az állapota stabil, magához is tért. Sajnos még nem lehet kihallgatni. Elvileg láthatta a gázolókat. Bár az amnéziás férfi példájából kiindulva… nem biztos, hogy emlékszik rájuk.
Közben a Richie elrablóit kutyákkal kezdték keresni. Az egyik nyomkövető kutya szagot fogott, s elindult a nyomon. Ám a remény szertefoszlott hamar. A rablók átvágtak a Worksop road és az Ollerton road közti erdősávon, a Sherwood erdő szélén, s amint az aszfaltra kiértek, még megtettek vagy húsz métert, majd a kutya megállt.
– Autóstoppolhattak, s valaki gyanútlanul felvette őket – bosszankodott a felügyelő.
A nyomozás ismét zsákutcába futott.
